Mától Mohamed Aida a magyar olimpiai csúcstartó

2021.07.29. 11:12
A magyarok közül senki sem szerepelt még hét alkalommal a nyári játékokon, Mohamed Aida az első ilyen sportolónk.

Magyar rekordot hozott a csütörtöki nap a tokiói olimpián, a női tőrcsapatban ugyanis pástra lépett Mohamed Aida is, akinek ez volt a hetedik olimpiája, ahol vívhatott, mégpedig az egyiptomiak elleni asszóban. A válogatott egy győzelemmel és két vereséggel végül a hetedik helyen végzett.

Csalódott vagyok, mert úgy gondolom, hogy ebben a csapatban több volt. Bíztam egy szebb helyezésben

– mondta az MTI-nek Mohamed Aida a hetedik hely megszerzése után.

Az olaszok ellen nagyon jól küzdöttek a lányok, és nagyon jól helytálltak, a kanadai mérkőzés azonban csalódás volt a számomra. Nekem egy asszóra volt lehetőségem, itt, az egyiptomiak elleni utolsó találkozón.

Az UTE tőrözője azt mondta, ha választani kell, biztosan nem ez a kedvenc olimpiája, részben a Covid-helyzet és az ebből fakadó nehézkes, korlátok közé szorított felkészülés miatt. 

Tengerentúli kezdés

Mohamed még Atlantában kezdte ötkarikás pályáját, csapatban negyedik, egyéniben nyolcadik lett. Legjobb egyéni szereplése a negyedik hely volt, ezt 2004-ben, az athéni olimpián szerezte meg.

Volt, hogy csapatban Eb-aranyérmesként utazhatott a nyári játékokra – Pekingbe –, de nem sikerült érmet szereznie. Egyéniben a vb- és az Eb-ezüst a legjobb eredménye.

Tokióig 32 olyan olimpikon volt, aki megjárt hét olimpiát, most már Mohamed Aida neve is az övék között található – a magyarok közül elsőként.

A 2000-es sydney-i játékok volt az egyik legkedvesebb a számomra, a szabadság, a barátságos hangulat miatt

– idézte fel emlékeit csütörtökön a távirati irodának. 

Némiképp árnyékot vet a mostani szereplésére, hogy az olimpiai kvótát a kazanyi világkupaversenyen a Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra alkotta csapat szerezte meg, ám Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány úgy döntött, hogy Lupkovics Dóra helyett Mohamed Aida utazhat az olimpiára. A csapat tagjai azonban kiálltak Lupkovics mellett, és egy nyílt levélben közölték, igazságtalan döntés született, amivel nem értenek egyet.

A nyolcszoros olimpiai résztvevők klubjában jelenleg tizenegyen vannak, ketten szerepeltek kilencszer, és a kanadai Ian Millar (lovaglás) az egyetlen, aki tízszer járt az olimpián.