![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
![GettyImages-1329999086](https://kep.index.hu/1/0/3908/39086/390861/39086163_2981273_c7ee25522010ca652c92dcc5fedac577_wm.jpg)
Új sportágként mutatkozik be az olimpián a 3x3-as kosárlabda is, amely természetesen a hagyományos játék alapjaira épít. Az utcákon, termekben már régóta játsszák ezt a változatot, igaz, kevésbé szervezett formában.
Az Egyesült Államokban 1992-ben indították el a streetballversenyeket, amelynek köszönhetően még népszerűbb lett, majd a 2000-es évek végétől szabványosították a 3x3-as játékszabályokat. A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) 2007-ben kezdte el önálló versenyszámként kezelni a sportágat a világversenyeken.
Sajnos magyar csapat nem jutott ki a tokiói olimpiára, pedig a női válogatott nagyon közel állt hozzá, egyetlen ponton múlt ugyanis a kvalifikáció: a debreceni selejtező döntőjében 13–12-re kapott ki Olaszországtól. Viszont Tóth Cecília játékvezetőként ott lesz Japánban, ezzel ő lesz az első magyar kosárlabdabíró olimpián 1980 óta.
A 3x3-as szakág sokban hasonlít az eredeti kosárlabdára, de azért vannak különbségek. A csapatok négyfősek, de egyszerre természetesen csak hárman játszhatnak. A játék fél pályán, egy palánkra zajlik, a hagyományos hárompontos vonalon belülről dobott kosarak egy, a kívülről dobottak két pontot érnek. A mérkőzés 21 pontig, vagy 10 percig tart, a támadóidő 12 másodperc, labdaszerzésnél pedig ki kell vinni a labdát a vonalon kívülre.
3x3-as kosárlabda Tokióban
Időpont: július 24–28.
Helyszín: Aomi Sportpark (Tokió)
Résztvevők száma: 16 válogatott
Versenyek száma: 2
Résztvevők
Férfiak
Belgium
Hollandia
Japán
Kína
Lengyelország
Lettország
Orosz csapat
Szerbia
Nők
Egyesült Államok
Franciaország
Japán
Kína
Mongólia
Olaszország
Orosz csapat
Románia
(Borítókép: Christian Petersen / Getty Images)