Vitorlázás

D  AS20160811016
2021.07.22. 10:49

A vitorlázás már az első olimpián is hivatalos szám volt, igaz, a viharos időjárás és a hajóhiány miatt nem rendezték meg a versenyeket.

Azóta csak egyszer, 1904-ban nem szerepelt az olimpián. Ez az állandóság csak látszólagos, mert a hajóosztályok változnak. Tokióban tíz vitorlázó versenyszámban osztanak érmeket. Női és férfi szörfben, lézerben (laser) , lézer radiálban, finn dingiben, női és férfi 470-esben, női és férfi 49-esben, valamint Nacra 17-ben. Ez utóbbi, valamint a női 49-es hajóosztály először szerepel az olimpia műsorán. A kéttörzsű Nacrában vegyes csapatok (egy férfi, egy nő) indulnak.

A vitorlázók nem kerülnek sokszor képernyőre, pedig szinte az egész olimpiát végigversenyzik, minden hajóosztályban tíz futamot és végén úgynevezett éremversenyt tartanak. Ide azok kerülhetnek, akiknek a legkevesebb az összesített helyezési számuk. (A leggyengébb eredmény kiejthető.)

Szinte mindig van magyar vitorlázó az olimpiákon, de eddig csak egyetlen érmet szereztünk. 1980-ban Detre Szabolcs és Detre Zsolt a repülő hollandiban lett harmadik.

Az idei ötkarikás játékokon három magyar indulónak szoríthatunk, közülük Berecz Zsombor aranyesélyes.

Vitorlázás Tokióban:

Időpont: július 25.-augusztus 4.

Helyszín: Enosima jachtkikötő

Résztvevők száma: 350

Versenyek száma: 12

Magyar résztvevők Tokióban

Berecz Zsombor

Érdi Mária

Vadnai Benjámin

(Borítókép: Berecz Zsombor. Fotó: Kovács Tamás / MTI)