Schumacher ügyvédje pontot tett a találgatások végére
Nemrégiben a hétszeres Forma–1-es világbajnok pilóta állapotáról a német Bunte magazin számolt be, miszerint a pilóta orvosok segítségével már néhány lépést meg tud tenni, és a karját is fel tudja emelni – írja a Blikk.
A megjelent információk azonban nem fedték a valóságot, ezért Michael Schumacher ügyvédje perre vitte az ügyet.
FELIX DAMM A BÍRÓSÁGON ELMONDTA, HOGY AZ EGYKORI KLASSZIS PILÓTA EGYÁLTALÁN NEM TUD JÁRNI.
Schumacher valódi állapotát pedig azért kellett tisztázni, hogy az emberekben ne keltsenek hamis illúziókat. A legendás autóversenyző tragikus síbalesete 2013. december 29-én történt, a világ azóta reménykedik a német legenda felépülésében.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Leváltották a brazil kapitányt a világbajnoktól kapott monumentális zakó után
Eleve pocsékul szerepeltek a jelenlegi selejtezősorozatban.
4 perce
- Sport
Így működik a NOB boszorkánykonyhája: Kirsty Coventry váratlan győzelmének háttere
Thomas Bach, a leköszönő elnök addig keverte a kártyákat, amíg védence célba ért.
március 23., 11:09
- Sport
Szezon közben hívta vissza a magyar válogatott kapusát a Veszprém kézicsapata, áll a báll
A Benfica megtámadja az átigazolást.
március 23., 12:47
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
2 órája
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Sport
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Sport
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Címlapon
Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban
Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma.
2 órája
- Címlapon
Nincs vége a zebraügynek, Orbán Viktor már az Állatorvostudományi Egyetemen is erről tárgyalt
A hallgatókkal egyeztetett.
12 perce
- Sport
Magyar éremeső jöhet Eperjesen
Az Indaplay élőben közvetíti a Challenger Teqball League vasárnapi döntőit.
március 23., 10:55
- Sport
Újabb őrületes produkció a brazil tehetségtől, játszi könnyedséggel jutott tovább Miamiban
Eközben tovább folytatódott a csillaghullás a szupertornán.
március 23., 12:56
- Sport
Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot
A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.
március 22., 21:49
- Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást
Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.
4 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Sport
Hatalmas siker, a magyar férfi 4×400 méteres váltó bronzérmet szerzett a vb-n
Molnárék a magyar atlétika történetének hatodik érmét szerezték meg fedettpályás vb-n.
március 23., 14:33
- Sport
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Sport
Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
Pierre Gaslyt is diszkvalifikálták.
március 23., 12:57
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Címlapon
Katonai elemző szerint Vlagyimir Putyin számára a lőszer pénzbe kerül, a halottak viszont semmibe
4 órája
- Címlapon
Meghalt Miske László, Jászai Mari-díjas színművész
A debreceni Csokonai Színház művésze 89 éves volt.
6 perce
- Címlapon
A zenész is dolgozik, vagy amit élvezünk, az nem számít munkának?
Heti hét nap is kevés néha a sikerhez.
8 perce
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Címlapon
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
tegnap, 21:01
- Címlapon
Kétszer is eltemették, utolsó útjain több száz cigány hegedült
A magyar nóta fejedelme 44 évet élt.
4 órája
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Címlapon
J. D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg
Az amerikai alelnök élesen kritizálta Dániát.
3 órája