Bartha Csaba: Minden sportszerető ember számára álom lenne egy magyarországi olimpia

2022.05.04. 20:54
Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója szerint minden sportszerető ember számára álom megvalósulása lenne egy magyarországi olimpia, de ahhoz nagyon komoly társadalmi összefogás és politikai szándék kell.

Bartha Csaba ezt arra reagálva mondta, hogy Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) alelnöke a múlt héten úgy vélte, Magyarországnak meg kellene céloznia a nyári ötkarikás játékok megrendezését.

Természetesen nagyon nagy dolog lenne, ha a Magyar Olimpiai Bizottság a magyar kormányzattal és az egész magyar sporttársadalommal valamikor olimpiát tudna rendezni. Azt gondolom, hogy az a fajta fejlesztés, ami az elmúlt időszakban történt, gondolok itt elsősorban az infrastruktúra-fejlesztésre, nagyon nagy reménnyel kecsegtet azzal kapcsolatban, hogy Magyarország egyszer olimpiát rendezzen. De ehhez nyilván nagyon komoly társadalmi összefogás és politikai szándék kell. Én bizakodó vagyok, ez egy álom megvalósulása lenne minden sportszerető ember számára

– mondta Bartha Csaba.

Juan Antonio Samaranch az öttusa-világkupaversenyre, valamint a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának ülésére érkezett Budapestre. A UIPM a verseny után bejelentette, a lovaglás helyett akadályverseny vagy akadályfutás beépítését tervezi, és megkezdődik ennek tesztelési szakasza.

Ezzel kapcsolatban a MOB sportigazgatója emlékeztetett, hogy a magyar szövetség a kezdetektől kiállt a lovaglás mellett.

Nem akarom bírálni a nemzetközi szövetség döntését, de nekem borzasztóan furcsa lesz, ha ezt a sportágat lovaglás nélkül fogják megrendezni. Ez az öttusa leglátványosabb száma, egyelőre nem tudom elképzelni, hogy az akadályfutást hova illesztik majd be. Keveset tudunk még erről, de én féltem az öttusát

– fogalmazott Bartha Csaba, aki április elseje óta tölti be a sportigazgatói posztot.

Új szerepet vállalt

Bartha Csaba 2012-től sportigazgató-helyettes, 2016 őszétől 2017 májusáig pedig főtitkár volt a MOB-ban, a magyar küldöttséggel részt vett három olimpián, egy Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, két ifjúsági olimpián és egy Európa Játékokon. Ahogy fogalmazott, a mostani szerepvállalása más, mint a korábbi, ezúttal

csak a sportszakmai területre koncentrálódik a munkája.

A MOB legnagyobb feladatának az ötkarikás ciklus 11 nagy eseményének – olimpiák, ifjúsági olimpia, Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválok (EYOF), World Beach Games, Európa Játékok – megszervezését nevezte, szerinte a MOB-nak szolgáltatást kell nyújtania a sportági szakszövetségnek, a cél, hogy zökkenőmentes legyen a sportolók felkészülése és az állami forrásokat a lehető leghatékonyabban költse el az adott szövetség.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Sport
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.

7 perce

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.

március 1., 18:04

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

5 órája

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

9 órája

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

41 perce