Már az is fejben dől el, hogy akarunk-e fejlődni

Hogyan került közel a sport világához?

Viccesen azt szoktam mondani, hogy én Győrben már gyakorlatilag egy sportóvodába jártam, ahol az életkornak megfelelően mindenféle testmozgást ki lehetett próbálni. Az általános iskolában is hasonló volt a helyzet, ezt követően pedig egy sportos gimnáziumba jelentkeztem, úgyhogy a kezdetektől predesztinálva volt ez a vonal. Végül Szombathelyen diplomáztam, testnevelő tanárként.

Hogy lett egy tesitanárból mentáltréner és sportcoach?

Ezt a pályát sem véletlenül választottam, mindig is szerettem volna gyerekekke, vagy sportolókkal foglalkozni. Miután végeztem, az élet döntés elé állított, és én a saját üzleti karrierépítést választottam. Így picit eltávolodtam a tanítástól, majd nagyjából 14 éve jelentkeztem egy coaching iskolába, hogy képezzem magam, ahol bár business coachingot tanultam, de már akkor is érdekelt, hogy az üzleti sémákat, önismeretet hogyan lehetne beépíteni a sport világába. 

Kenyeres András sport mentáltréner képzését elvégezve számos új dolgot tanulva és megannyi megerősítést kapva, tudtam, hogy ez az én utam, és azt éreztem, mintha mindig is ide tartottam volna.

Ami a legnagyobb különbséget illeti a két módszer között: a sportcoachingnál főleg profi vagy válogatott sportolókkal végzünk folyamatokat, rávezetjük a sportolót, hogy találja meg a saját útját a saját megoldásához, de hogy melyik úton indul el, az alapvetően rajta múlik. A mentáltréner ennél több, ott a tréner szó, mint edző nagyobb szerepet kap, mert ugyanúgy mi is egyfajta edzést, oktatást végzünk, csak nem fizikálisan, hanem mentálisan. Én ezt az utánpótlás korú sportolóknál alkalmazom és ez is a kedvenc sportolói életkorom.

Az a tapasztalatom, hogy ha korábban valaki meghallotta a mentáltréner vagy a coach kifejezést, egyből kétkedve fogadta és valamiféle problémával azonosította. Napjainkra változott ez a fajta megítélés?

Ha tíz évvel ezelőtt kapom meg ezt a kérdést, akkor hatalmas falakról kellett volna beszélnem, idővel azonban utat tört magának ez a segítő szakma, nemcsak elfogadottabb, hanem elismertebb is lett, ráadásul az új edzőgeneráció már abszolút befogadóbb. A nyugati mintákat követve most már nálunk is sokkal nyitottabb a sportvezetői közeg, fontos szerepet kapunk az utánpótlásképzésben, a mentális alapok kiépítésében, valamint a profi sportolók mentális támogatásában.

Ha már itt tartunk: mi a különbség egy sport mentáltréner és egy sportpszichológus között?

A két terület, semmi kétség, átfedi egymást. A sport mentáltréning egy olyan szakmai terület, amely főleg – igaz, nem kizárólag – a pszichológiai, illetve a sportpszichológiai kutatások eredményeire építve eszközökkel, hatékony módszerekkel segíti a sportolókat abban, hogy elérhessék a céljaikat. A sport mentáltréning üléseken azon túl, hogy eszközökkel, a kihívásaikkal kapcsolatos megoldási lehetőségekkel segítjük a sportolókat, úgynevezett önreflexióra, vagyis önmagunkra tekintésre, tudatos karrierformálásra is késztetjük őket, amely hathatósan segíti az énhatékonyságuk formálását is. Mi, sport mentáltrénerek csakis mentálisan egészséges emberekkel dolgozunk, fontos, hogy tudjuk, hol van a szakmánk határa. A mi dolgunk, hogy segítsük a sportolókat abban, hogy jóból még jobbak lehessenek, hogy hatékonyan felhasználhassák mindazt a tudást, amely már rendelkezésre állhatna a számukra, de különböző okok miatt ez az ismeretanyag még nem jutott el hozzájuk.

Minden ehhez hasonló munka folyamán elengedhetetlen a bizalom. Mennyire nyílnak meg könnyen a sportélet szereplői egy kvázi ismeretlen ember előtt?

Az előbb tíz évet említettem, most elég 2-3 esztendőt visszamenni ahhoz, hogy markáns, de pozitív változásokról beszéljünk. Korábban inkább az volt a jellemző, hogy csak egyfajta trauma, legyen az akár sérülés, edzővel való probléma vagy valamilyen elakadás után kerestek fel a sportélet szereplői. Mára viszont sokkal inkább felismerték a mentáltréner szerepét, fejlesztési irányainkat, ezért bármilyen élethelyzetben képesek hozzánk fordulni. Szerencsére egye több megkeresést kapok a weblapomon is hirdetett krédóm miatt, ami a „jóból-jobbat”-elvet képviseli.

De a konkrét kérdésre a válasz: nagyon elengedhetetlen! A segítő szakma alapja az értő figyelem, amelynek gyümölcse a bizalom! Ez a mai világban pedig rendkívüli hiánycikk. Hatalmas rá az igény, de kevés idő van rá. Aki ezt megkapja, őszinteséggel hálálja meg. A cél mielőbb ide elérni, mert ebben a biztonságos környezetben tudunk hatékonyan dolgozni.

Mi a helyzet az edzőkkel? Ők nem tekintenek afféle konkurenciaként a sport mentáltrénerekre, mondván, hogy az ő munkájukat végzik el?

Mindenféle eset volt már az életemben, ami sok mindenre megtanított. Fontos leszögezni, hogy mi egyáltalán nem hisszük, hogy nálunk lenne a bölcsek köve. Mi egyénileg fejlesztünk, de csapatban dolgozunk az edzővel, sportpszichológussal, szülővel, ugyanazért a célért. 

Ha a szerepek világosak, kölcsönös a bizalom az edzővel, akkor a munka nagyon hatékony tud lenni, és ennek a folyamatnak a nyertese nem csak a sportoló, hanem az összes szereplő. Szülő, edző, egyesület, a csapat, de még az iskola is.

Érdemes különbséget tenni az egyéni és a csapatsportok között is, utóbbinál az edzőknek sem idejük, sem lehetőségük nincs arra, hogy egyesével foglalkozzanak minden játékossal, főleg nem olyan mélységben, ahogy azt egy adott szituáció megkövetelné. Az egyéni sportágaknál más a helyzet, ott az edzők általában A-tól Z-ig próbálnak afféle tanítványként tekinteni a sportolókra, amely sokszor egy zártabb irányba vezetheti a fiatalt, ami nem könnyíti meg a külsős segítség elfogadását.

Hogyan épül fel egy folyamat?

Általában a szülő keres meg és egy úgynevezett nulladik találkozóval indul a megismerkedés a sportolóval. Ez egy kötetlen beszélgetés, megismerjük egymást és jó esetben már itt kialakul egyfajta kémia, bizalom, ami a későbbi munkánk alapja. Hetente találkozunk, és a kijelölt fejlesztési irányba haladva, módszereket, eszközöket tanulva, egyénileg fejlesztjük a sportolót.

Van, hogy az edző vagy maga a sportszervezet keres meg, és ők jelölik ki az egyéneket, akár a csapatot, és ott indul a fejlesztő munka.

Működtetünk egy online képzést Kenyeres Andrással, SM Arzenál néven futó akadémiánk egy olyan projekt, ahol nagy számban képzünk ezen a területen utánpótlás korú sportolókat. Ez egy interaktív, modern professzionális fejlesztés, amivel stabil alapot teremthetünk a mentális vonalon. Ezt jelenleg egyesületek, akadémiák használják hatékonyan, de célunk a mielőbbi egyéni elérési lehetőség biztosítása valamint a minél nagyobb, akár több ezer sportoló egyidejű képzése.

Mennyire igényel másfajta módszertant, ha különböző sportágak képviselőivel dolgozik együtt?

Ez egy nagyon jó kérdés, mivel valóban, falmászóktól kezdve versenytáncosokon át egészen az autóversenyzőkig volt szerencsém dolgozni, hogy csak a legextrémebb példákat említsem.

Alapvetően kevés specifikus terület, aki sportol, hasonló problémákkal, kihívásokkal küzd, vagy találkozik a pályafutása során, így egy ponton szinte mindig ugyanoda érkezünk el a folyamatban, csupán az utak különböznek odáig.

A tokiói olimpia után rengeteg sportoló emelte ki a mentális felkészülés fontosságát. Hogy egy óriási klisével éljek: tényleg minden fejben dől el?

Ha nem is minden, de hogy hatalmas rész, az egész biztosan. De ha belegondolunk, ez nemcsak a sportra, hanem az élet minden területére igaz. Kulcskérdés, hogy hogyan állunk hozzá egy megoldandó feladathoz, hogyan kezelünk egy nem várt helyzetet a magánéletben vagy a mindennapi munka során. Nem kell sokáig visszamennünk az időben, elég csak arra gondolnunk például, hogy mennyi új dolgot, mennyi bizonytalanságot hozott be az életünkbe a pandémia. Hogy mindezeket hogyan oldjuk meg, hogyan reagálunk és alkalmazkodunk, valóban úgy érzem, hogy leginkább fejben dől el.

A sportban, a sportpályán egyedül vagy. Ha nem találsz hatékony megoldásokat a pillanatnyi kihívásokra, akkor nem nyerhetsz. A jó hír, hogy ez fejleszthető képességünk, amit meg lehet tanulni, be lehet gyakorolni és sikeresen alkalmazni. 

Az egész beszélgetés során ügyelt arra, hogy egyetlen konkrét sportolót se említsen, pedig jó párral dolgozott már együtt. A bizalom egyet jelent a névtelenséggel is?

Nálam igen, pedig nem lenne rossz néhány nevet kitenni a honlapomra, akik már megtiszteltek a bizalmukkal... De a viccet félretéve alapvetően a szakmánkat a titoktartás övezi. A sportolóé a titok, ő a titokgazda. Ő persze bármikor dönthet úgy, hogy nyilvánosság előtt beszél ezekről a dolgokról, ám ezek általában olyan bensőséges konzultációk, ahol nemcsak felszínes témák merülnek fel, hanem akár magánéleti, akár egyéb olyan meghatározó pontok az életből, amit nekem nincs jogom közölni. Azt a trendet látom, hogy egyre több magyar vagy világsztár sportoló büszkén vállalja, hogy folyamatosan dolgozik mentáltrénerrel, a szakmánk fontosságában és igazolt hatékonyságában ez nem csak fontos, hanem igen előnyös is.

Akkor végezetül annyit áruljon el, hol látja a sport mentáltréning jövőjét akár közeli, akár távoli viszonylatban?

Annyira benne vagyok az erdő sűrűjében, hogy van egyfajta elfogultságom és anélkül, hogy a munkánk jelentőségét túldimenzionálnám, azt állíthatom, hogy mind a társadalmi, mind a sportolói igény egyre csak növekszik erre a támogatói munkára. Célunk, hogy kevesebb legyen a sporton belüli lemorzsolódás, csökkenjen a bizonytalanság, a sportsiker ne legyen lélekölő, és egy megfelelő önképpel, önismerettel rendelkező, motivált fiatal sportolót kapjunk.

A mi sikerünket, a sportló sikere is jelzi, amit a sportpályán valamint a magánéletben elér. Ahogy szoktam mondani: a győzelemhez vezető út, az maga a jutalom!

(Borítókép: Ács Imre. Fotó: Nagy Tamás / Index)