Elrajtolt a budapesti dartsverseny, a magyar fiatalok nem okoztak csalódást

VON6212
2022.09.02. 17:45
Pénteken elkezdődött a Professional Darts Corporation (PDC) európai körversenyének 10. megmérettetése, méghozzá a budapesti BOK Csarnokban. Bár a délutáni program alatt – vélhetően a munkaidő miatt – még foghíjasak voltak a sörpadok, a jelek szerint a szabadnapos Pókember és társai azért már szurkoltak a tábla elé lépő versenyzőknek, köztük két magyarnak, Sárai Leventének és Borbély Andrásnak.

Azt a szervezők is sejtették, hogy a háromnapos tornán alighanem a péntek vonzza majd a legkevesebb nézőt – a legnagyobb sztárok ugyanis csak holnap kezdik meg szereplésüket, a PDC ranglista első 16 helyezettje, többek között Gerwyn Price, Michael van Gerwen vagy Peter Wright ugyanis erőnyerő volt az első fordulóban.

Péntekre is jutottak persze ismert nevek, mint például Daryl Gurney vagy a decemberi világbajnokságon kilencnyilas, tökéletes leget produkáló Darius Labanauskas. Meg persze négy honfitársunk is érdekelt volt a mai napon, közülük Sárai Levente és Borbély András a délutáni, Székely „Penge” Pál és Végső János az esti programban volt érdekelt.

Sárai élete első PDC-versenyén debütált, és egy leget nyert a horvát Boris Krčmar ellen, cseppet sem volt azonban szomorú a mérkőzést követően. 

Óriási élmény volt hazai közönség előtt bemutatkozni a legnagyobbak között, annak pedig külön örülök, hogy egy leget is elvettem a jóval rutinosabb és tapasztaltabb ellenfelemtől. Remélem, még sok hasonló élményben lesz részem, a hétvége folyamán pedig maradok drukkolni a többieknek.

Az Index kérdésére azt is elárulta, Van Gerwen a kedvence, olyannyira, hogy jobb karján egy hatalmas MVG-tetoválás díszeleg, a kopasz holland portréjával egyetemben...

Bár a telt háztól messze voltunk, az idő előrehaladtával egyre több drukker foglalt helyet a közönség soraiban. Családok, baráti társaságok, fiatalok és idősek egyaránt kíváncsiak voltak a kocsmasportból mára a világ egyik legkedveltebb és legnagyobb show-jára.

Borbély András meccsére az első sorok nagyjából meg is teltek, a 17 éves tehetség Sáraihoz hasonlóan első PDC-versenyén vett részt. A sorsolás nem kegyelmezett a nyáron ifi-Európa-bajnoki bronzot nyerő játékosnak, Jeffrey de Zwaan ellen lépett tábla elé, ennek ellenére nagyszerűen helytállt, és két leget is nyert a holland ellen, aki végül 6–2-re nyerte a mérkőzést.

Hatalmas élmény volt így debütálni PDC-versenyen, hálás vagyok a szurkolóknak a biztatásért, rengeteget segítettek, még ha ez az eredményen annyira nem is látszik

– nyilatkozta Borbély.

A délután utolsó meccsén Gurney a várakozásoknak megfelelően simán jutott tovább, este pedig jön Végső és Székely – utóbbit, aki majd az ír William O’Connor ellen játszik nagyjából 20.00 óra körül, szintén elcsíptük néhány gondolat erejéig.

„Fáradt vagyok, sajnos fáj a lábam is, de iszonyatosan várom a találkozót. Megpróbálom kihozni magamból a maximumot, ha ez sikerül, akkor már elégedett leszek. Levi egy leget nyert, Andris kettőt, ha folytatom ezt a sormintát, és jól játszva, három leget szerezve búcsúzom, akkor sem leszek teljesen elégedetlen.”

Az esti programban a magyarokon kívül a legnagyobb üdvrivalgást alighanem az angol Dave Chisnall, valamint Simon Whitlock kaphatja majd – apró szépséghiba, hogy a varázsló becenévre hallgató ausztrál éppen Végső Jánossal csap össze a legjobb 32 közé jutásért...

(Borítókép: Vörös Nándor / Hungarian Darts Trophy)