Tehetségből teljesítmény – elkezdődött a TE és a NEKA közös konferenciája

DSC06019
2022.09.14. 21:29
Szerdán délelőtt megkezdődött a Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Kézilabda Akadémia közös konferenciája Sport és Innováció néven. A mai napon még a budapesti intézmény adott otthont az előadásoknak, csütörtökön és pénteken viszont a NEKA balatonboglári bázisára „költözik” az esemény.

Tehetségből teljesítmény – ez a háromnapos kongresszus fő témája, amelyet az első napon többféle megközelítésből jártak körbe. A nyitónapon az előadások és a szekciók mellett a hazai sportági ernyőszervezetek és a kiemelt klubok is megjelennek kiállítóként a TF Aulájában. A szervezők célja, hogy ezzel is segítsék a sporton belüli előremutató tapasztalatcserét és a közös fellépést, amelynek a TF – a korábbi évtizedes tradíciót ápolva – az élére kíván állni.

A rendezvényt dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, a konferencia fővédnökének beszéde nyitotta, majd prof. dr. Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, valamint Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket.

A szakmai prezentációkat prof. dr. Hortobágyi Tibor kezdte, aki Alapkutatástól az innovatív sportrehabilitációig címmel tartott előadást, majd dr. habil. Lacza Zsombor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese beszélt arról, hogy miért a sportinnováció a közeljövő sikerágazata, valamint a Testnevelési Egyetem szerepéről a sportinnovációban.

Kutatás és tudomány az élsportban címmel prezentált a konferencia egyetlen külföldi előadója, prof. Marco Cardinale PhD ASCC, aki maga is a Testnevelési Egyetemen szerzett diplomát. A szakember előadásának legfontosabb üzenete az volt: a tudás versenyelőny. Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke az eredményességről beszélt – külső szemmel.

Az ebédszünetet követően Csisztu Zsuzsa érzékeny témát érintett, a Női sport vs. transzgender riportfilmjének levetítése után kerekasztal-beszélgetést folytatott prof. dr. Sós Csabával, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányával, dr. Szekeres Diánával, a TF sportjogi, valamint dr. Gál Andrea, a TF társadalomtudományi tanszékvezetőjével.

A film a mai napig férfi nemi szervekkel rendelkező Willből Lia Thomas identitásra váltó transzgender úszó esetét dolgozta fel, aki női úszórekordokat adott át a múltnak, óriási vitákat kiváltva ezzel a sportvilágban.

Ezt követően dr. habil. Lénárt Ágota moderálása mellett dr. Boda-Ujlaky Judit, a TF egyetemi docense vitatta meg a sport és a teljesítmény-pszichológia kapcsolatát, az oktatástól a széleskörű alkalmazásig az ELTE PPK két egyetemi tanárával, prof. dr. Szabó Attilával és dr. Urbán Róberttel, valamint Hűvös Viktor mesteredzővel.

A szerdai nap utolsó szekciójában a biohackingről és a Science Parkokról volt szó, a rendezvény első napján több mint 400 ember volt kíváncsi az előadásokra. Amelyeket többek között olyan prominens személyiségek is hallgattak, mint Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónő, Erdei Zsolt ökölvívó világbajnok, Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya, vagy éppen Prukner László labdarúgóedző.

Folytatás csütörtökön Balatonbogláron, a NEKA központjában.

Ez a szerkesztőségi anyag a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem támogatásával jött létre.

(Borítókép: Vidor Gergely / Testnevelési Egyetem)