A tévé előtt ülve mikor érezhetjük úgy, hogy mi vagyunk Ronaldo?

Az első profi labdarúgó-bajnokságot 1888-ban alapították Angliában. Ez azt jelenti, hogy több mint 130 éve kíváncsi az ember, hogy mi történik a pályán. Annak idején egy módja volt, hogy a szurkoló élőben élhesse át a küzdelmet: ki kellett mennie a meccsre, ha pedig erre nem volt lehetősége, a másnapi újságban elolvashatta a történéseket. 1921-ben megváltozott a sporttörténelem, amikor a rádió élőben közvetítette az első focimeccset. 1946-ban újabb mérföldkőhöz érkezett a labdarúgás, amikor egy mérkőzésről élő televíziós közvetítést sugároztak. Azóta ugyan kisebb-nagyobb újítások érkeztek a tévés közvetítésekhez, mint a színes kép, az egyre jobb minőségű kamerák vagy a lassítás, de sokáig úgy tűnt, már csak a kis javítások és csiszolások maradtak a közvetítésekre, egyszerűen már nincs mit újítani. 

Pedig egészen logikus lenne, hogy az utóbbi tíz évben felfutó akciókamerák is helyet kapjanak a labdarúgó-mérkőzések közvetítésében. Ha lakossági használatra már tökéletesen működnek a POV- (point of view) kameraszögek, a futballban mikor kerülnek elő ezek az apró, egészen új nézőpontba helyező eszközök, amelyek leginkább az extrém sportokon keresztül váltak mainstreammé?

Mivel a labdarúgás egy sok milliárd dolláros piac, a csapatok és a bajnokságok tudják, hogy nem szabad a babérjaikon ülni, folyamatosan fejleszteniük kell. Így volt ez nemrég az FC Kölnnél is. A német első osztályban szereplő klub olyan irányba tapogatózott, amely újabb mérföldkövet jelenthet a labdarúgás televíziós közvetítésében. 

Van egy komoly bökkenő

Több újítást is tesztelt a Köln és technikai partnere az AC Milan elleni barátságos mérkőzésén idén nyáron. Például a szurkolók egy telefonos app segítségével tájékozódhattak arról, hogy melyik büfénél mekkora a sor, vagy melyik mosdó a legkevésbé zsúfolt. Ám ennél egy sokkal érdekesebb dolgot is kipróbáltak a német első osztályban szereplő klubnál, amely könnyen lehet, hogy újabb mérföldkövet jelenthet a labdarúgás televíziós közvetítésében. 

Sokak számára nosztalgikus lehet belenézni a testkamerás felvételekbe, könnyen támadhat olyan érzésünk, hogy a 2008-as Nike Take it to the Next Level reklámot nézzük, amelyet Guy Ritchie rendezett, és csak testkamerás felvételekből van összevágva. 

Szakértők szerint azonkívül, hogy teljesen új szögből nyerhetünk betekintést a focimeccsekbe, ez új nézőket is hozhat a labdarúgásnak. Főleg a fiatal generációra céloznak ezzel, amelyet megfoghat a videójáték-nézet, és a közösségi médiában is óriásit futhat egy-egy jól kivágott belső kamerás felvétel vagy egy pályán folytatott érdekes párbeszéd. Utóbbiból a koronavírus-járvány alatti lezárások során már sokat hallhattak a nézők, amikor üres stadionokban mérkőztek meg a csapatok. Sőt kifejezetten igény mutatkozott arra, hogy a szurkolók hallják a pályán elhangzó, olykor zseniális dolgokat. Emellett a VAR-szobában elhangzottak is érdeklik a nézőket, főleg ha hosszú perceken át áll a játék a videóbíró használata miatt. 

Egy komoly bökkenője viszont akad a testkamerák bevezetésének a fociban. Ugyanis azokban a sportokban, ahol test- vagy fejkamerákat használnak, az adott testfelületet nem használják a játékra. Például egy amerikai futballistának nem kell elfejelnie a labdát vagy egy síelőnek sem kell mellkassal levennie. Egy labdarúgó viszont a karján kívül minden testrészével játékba avatkozhat, fejjel és mellkassal gyakran érnek labdához a játékosok. Ez pedig könnyen választ adhat arra, miért nem viselnek még mindig ilyen szerkezeteket a játékosok. 

A kölni tesztmérkőzésen a mezbe volt süllyesztve a kamera, de arról nem szól a fáma, hogy pontosan hogyan rögzítették a játékosok mellkasán. A másik akadály a technika lehet, hiszen egy olyan apró eszközt kell rögzíteni, amely azonnal továbbítja a felvett képet, hogy a televíziós közvetítésekbe is be lehessen vágni, illetve legalább ötven percig ne merüljön le, hogy egy félidőt és az esetleges ráadást is kibírja. 

Mennyire zavaró egy kamera? 

Jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy mennyire lehet zavaró test- vagy fejkamerát viselnie egy sportolónak. Hiszen mégiscsak plusztömeg a test valamely pontján, a pánt zavaró lehet, egy sisak súlypontját pedig döntően befolyásolhatja, ami komoly nehézség lehet egy ugrás tökéletes végrehajtásában. 

Fricz Botond magyar válogatott freestyle snowboardos szerint nem az ő sportága lesz az, ahol valaha is kötelezővé teszik a fejkamera használatát a tévés közvetítésekhez. 

Nem használunk gyakran fejkamerát, mert zavaró, és nehéz jó felvételeket készíteni vele. Megváltoztatja a fej súlypontját, nehézzé teszi a sisakot, egyáltalán nem praktikus

– taglalta a sportoló. 

Nehéz vele használható anyagot felvenni. Ahhoz, hogy egy freestyle-versenyen jó felvételek készüljenek, operatőr kell, aki velünk csúszik a pályán. Léteznek jó fejkamerás felvételek, de nem vagyok feltétlen híve, pláne nem versenyeken. A testkamera a snowboard világában pláne nem működik jól, a mellkasról nem lehet értékelhető videót csinálni

– ecsetelte a problémákat. 

Egyedül egy formában tartom elképzelhetőnek, hogy valóban hasznos legyen egy ilyen kamera: az olyan szakágak, ahol esélytelen, hogy a sportolóval menjen az operatőr. Snowboardban a freeride szakág ilyen, ahol kísérleteznek a fejkamerával és a drónokkal. Az viszont jogos felvetés, hogy egy fejkamerás felvétel megtekintésekor jobban átélhető egy néző számára, hogy mit élhet át a sportoló, így ez az oldal akár új nézőket vagy olyanokat vonzhat be, akik kipróbálják az adott sportágat

– mesélt Fricz Botond arról, mi lehet a fejkamerák jövője a sportokban. 

A válogatott snowboardos tapasztalatai tovább erősítik a kételyt, hogy egyhamar nem láthatjuk Kylian Mbappé góljait az ő szemszögéből a kanapénkról szurkolva. Azt, hogy valamelyik sportág bajnoksága kötelezővé tegye az akciókamera használatát, a közeljövőben nehéz elképzelni.

A Formula–1 az úttörő 

A televíziós közvetítésekben használt olyan felvételek, amelyek közelebb hozzák a nézőt a sport belső világához, egyáltalán nem új keletűek. A fedélzeti kamera és a sisakkamera használatának egyik úttörője egyértelműen a Formula–1. Bár egészen az ötvenes évektől kezdve kísérleteztek azzal, hogyan lehet a nézőket is beültetni a versenyautóba, az első élő felvételt továbbító fedélzeti kamerát élesben 1985-ben használták a Német Nagydíjon. A fedélzeti kamerák régóta kötelező elemei az F1-es sportközvetítéseknek, a szabályok szerint már régóta úgy kell tervezni az autókat, hogy a fedélzeti kamerát is be kell építeni. 

2021-ben újabb fordulóponthoz érkezett a száguldó cirkusz, amikor egy sisakba épített kamerával versenyzett Fernando Alonso a Belga Nagydíjon, a felvételeket pedig élőben be tudták vágni a közvetítésbe. A szerkezetet a versenyző szemével egy vonalban, a sisakbélésben helyezték el, így ugyanúgy a sisakrostélyon át készítette a felvételeket, ahogy a pilóta lát. 2022-re már több versenyző használja ezeket a kamerákat, az FIA pedig 2023-ra kötelezővé teszi. A versenyzőket egyáltalán nem zavarja a kamera, sőt örülnek is az újításnak. Legfeljebb a csapatoknak okoz némi fejtörést, hiszen minden kapcsolót és adatot láthat a másik csapat is a kormányon, illetve az autó kijelzőjén, így több féltve őrzött titokra is fény derülhet. 

(Borítókép: Index)