Az ígéretekből nem lett semmi, több mint 12 milliárd euróba került a tokiói olimpia

GettyImages-1330203231
2022.12.22. 15:56
Az idén júniusban közöltnél jóval többe került a 2021 nyarán megrendezett tokiói olimpia és paralimpia lebonyolítása.

A tokiói nyári ötkarikás játékokat és a paralimpiát a koronavírus-járvány miatt az eredetileg tervezett időponthoz képest egy évvel később rendezték meg nézők nélkül, üres lelátók előtt. A Kyodo japán hírügynökség az államkincstár jelentésére hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy a teljes költség körülbelül 12,1 milliárd euró volt.

A szervezőbizottság nyáron ennél mintegy húsz százalékkal alacsonyabb összeget közölt, és már az is a duplája volt az eredetileg tervezettnek.

Az új mérlegben szerepel egy jelentős tétel, amely a korábbiban még nem volt. A jelentésben azt is közlik, hogy a kiadások nem voltak teljesen nyilvánosak és átláthatók – közölte az MTI.

Nem ezt ígérték

Tokió a rendezési jog elnyerése után takarékos olimpiát ígért, de ebből végül semmi sem valósult meg. A költségek elszabadulásához az is hozzájárult, hogy az államigazgatás különböző ágai között kisebb háború tört ki az olimpiai pénzekért, amiből aztán az lett, hogy egyrészt mindenkinek adni kellett valamennyit, másrészt mindenki elkezdte egyéb projektjeit úgy tálalni, mint ami az olimpia miatt elengedhetetlen, és muszáj finanszírozni. Így a japán bürokrácia saját szakállára az eredeti terv nyolcszorosára srófolta fel a költés állami részét.

Nem tette könnyebbé a spórolást, hogy míg 2016-ban, Rióban 33 sportág 339 számában rendeztek olimpiai versenyt, addig Tokióban öttel több sportág és 33-mal több verseny volt. Az építkezési költségek terén pedig saját magukkal szúrtak ki: az olimpia miatt rengeteg magánberuházás is indult, megnőttek az ingatlanárak és a beruházási költségek, aztán elfogyott az építőipari munkaerő is, amivel még tovább nőttek a költségek.

A tokiói nyári olimpia éremtáblázatának élen az Egyesült Államok végzett (39 arany-, 41 ezüst- és 33 bronzérem), Magyarország a 15. helyen zárt (6 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérem). A magyar sportolók a tavalyi paralimpián 7 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzérmet nyertek.

(Borítókép: A 2020-as tokiói olimpiai játékok megnyitóünnepsége az Olimpiai Stadionban 2021. július 23-án. Fotó: Lintao Zhang / Getty Images)