Elképesztő bravúr: Gálicz Péter bronzérmet nyert 25 kilométeren

További Vizes vb Budapest 2022 cikkek
-
Märcz Tamás állásába került a csalódást keltő vb-szereplés
- Edzőjét is meglepte az új magyar közönségkedvenc
- Leimeter Dóra: Nem szeretnénk Párizsig várni, hogy világversenyt nyerjünk!
- Wladár Sándor: Ritka, hogy egy klasszis vállalja a beégés lehetőségét
- Vissza a hullám tetejére! – Rasovszky Kristóf önbizalmát megtépázta a budapesti vb
A teljes mezőnyt szinte egyszerre engedték el: a férfiak reggel 7-kor, a hölgyek 10 perccel később indultak. Előbbieknél 25-en, utóbbiaknál 16-an álltak rajthoz. Kalmár bekezdett, rögtön az élre állt, és a verseny elejétől az első három hely valamelyikén tempózott.
A nőknél három kilométer megtétele után Rohács a 10. volt, a japán Kato Hanono vezetett, Gálicz pedig közben a középmezőnyben úszott. A harmadik kör végén a magyar lány feljött a negyedik helyre, míg Kalmár továbbra is nagyszerűen teljesített, és nyolc kilométer megtétele után a top háromban volt.
A 22 esztendős bajai versenyző féltávnál ismét átvette a vezetést, Gálicz 17. volt, Rohács pedig a 10., ám a magyar lány hátránya mindössze 10 másodperc volt a versenyt akkor éppen vezető olasz Barbara Pozzóhoz képest.

Közben az M4 Sporton megszólalt Szokolai László, Kalmár edzője is.
Ákosnak a taktika szerint az élbollyal kellett úsznia. A mostani helyzet még nem jelent semmit, még komfortzónában van. A monotóniatűrése megfelelő, mindent megeszik és megiszik, nem látni semmi olyat, ami visszavethetné. A hajrában dől el a verseny, a cél, hogy bejusson a legjobb nyolc közé.
Nagyjából egy órával és bő 5 kilométerrel a vége előtt a címvédő Axel Reymond után a második helyen haladt át a mérőponton, Gálicz a kilencedik pozícióba jött fel. A nőknél is a Kvangdzsuban aranyérmes Ana Marcela Cunha ment elöl, Rohács 9 mp-cel mögötte szintén a kilencedik volt.
A fáradtság egyre inkább érezhető volt a sportolókon, ami nem csoda, hiszen ekkor már 22 kilométeren már túl voltak – sétálni sem lenne egyszerű ekkora távolságot, nemhogy úszni, főleg a 33 fokos időben és a közel 28 fokos vízben…
Az utolsó körben Kalmár is, úgy tűnt, elkészült az erejével, visszacsúszott a nyolcadik helyre. Gálicz Péter azonban elővette a tartalékait, honfitársát is megelőzte, és a hajrát ötödikként kezdte meg. Kalmár is újított, felkapaszkodott hatodiknak, Gálicz azonban egészen elképesztő teljesítménnyel már harmadik helyen fordult rá a célegyenesre!
Amelyet végül remek úszással meg is tartott, így elképesztő, világbajnoki bronzérmet szerzett a Ferencváros 22 éves kiválósága!
Kalmár nyolcadikként csapott célba, az aranyat pedig végül az olasz Dario Verani szerezte meg.
„Úgy készültem, hogy ha jövök nyilatkozni, majd elmondom, mennyire örülök ennek a hatodik-nyolcadik helynek...” – mondta őszintén az újdonsült vb-bronzérmes Gálicz Péter a vegyes zónában, majd így folytatta.
„Mindenkinek rendkívül hálás vagyok, kezdve azoktól, akik végigülték ezt az öt órát a tévé előtt... Köszönöm az edzőimnek, az edzőtársaimnak, nélkülük ez a siker biztosan nem jött volna össze. Nagyon köszönöm a szüleimnek, akik mindenben támogattak és itt szurkoltak nekem a helyszínen.
Remélem a nagymamám is nézett, üzenem neki: Megcsináltuk mami, megvan!
És még egy valakinek szeretnék óriási köszönetet mondani, Székely Dánielnek, aki sajnos már abbahagyta az úszást. Minden versenyemen ott volt, mindig segített nekem. Csak az ő kedvéért úsztam a mostani szemüvegemben, úgyhogy Danikám, ha nem edzettél volna velem három évig, akkor most k*rvára nem lennék itt!”
Kalmár Ákos elmondta, több amatőr hibát is vétett. „Reális a helyezésem, annak örülök, hogy a top nyolc legalább meglett, de ha néhány dolgot máshogy csinálok, akkor ebben több is lehetett volna. Elrontottam néhány fordulót, de a vége már nagyon nem esett jól, így a kedvezőbb pozíciókat már korábban elveszítettem. Péter bronzérméhez viszont gratulálok, nagyon jó versenye volt.”
Rohács Réka szintén nyolcadikként ért célba a női mezőnyben, amelyet egy hihetetlenül szoros befutó után végül a brazil Cunha nyert meg.
„Nem volt annyira rossz ez a 25 kilométer, mint azt előzetesen gondoltam volna, de persze túlzás lenne azt állítani, hogy jól esett... Összességében elégedett vagyok ezzel a nyolcadik hellyel, azt viszont egy kicsit sajnálom, hogy amikor az élmezőny ritmust váltott a véghajrában, nem tudtam tartani velük az iramot.” – értékelt a 22 éves sportolónő.
(Borítókép: Gálicz Péter. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)