Fürjes Balázs olyat tesz, amit politikus ritkán szokott – hátralép egyet
![DSZZS20170731007](https://kep.index.hu/1/0/4745/47457/474572/47457243_b58a7b6b4b0ac265b5b6c5af6dd387aa_wm.jpg)
További Sport cikkek
-
Világ- és Európa-bajnok szakember irányítja válogatottunkat
- Fontos bejelentést tett jövőjével kapcsolatban háromszoros olimpiai bajnokunk
- Számos nehézséggel küzdött, de remekül hangolt első profi idényére a magyar tehetség
- Pécs lesz a teqball központja a hétvégén
- Anyai örömök elé néz a kétszeres magyar olimpikon
Két éve, a Magyar Úszószövetség és a Magyar Vízilabda-szövetség egyhangú támogatásával került be a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szervezet elnökségébe Fürjes Balázs (aki tavaly ősszel bekerült a 2032-es brisbane-i olimpiát előkészítő és koordináló bizottságba, lásd keretes írásunkban). Ennél azonban már jóval hosszabb ideje, 2015 februárja óta dolgozik szorosan együtt a hazai és nemzetközi szövetségekkel az úszás és vízilabda érdekében.
Az elmúlt években olyan jelentős projektekben vállalt vezető szerepet, mint:
- Irányította a rekordidő alatt fölépült Duna Aréna fejlesztését. Versenymedencéje tudatos tervezéssel a világ leggyorsabbika lett, ezért is a sok világrekord. Ma a világ egyik legjobb versenyuszodájának tartják.
- Szintén a 2017-es vizes vb-re készülve irányította a Császár-Komjádi és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda felújítását.
- Vezette két világverseny pályázati munkáját: Magyarország elnyerte a 2024-es rövidpályás úszó vb és a 2027-es vizes vb rendezési jogát.
- Wladár Sándorral közösen társelnöke volt a 2021-es budapesti úszó Európa-bajnokságnak.
- Az úszó-és vízilabda szövetségekkel közösen megalkották a Stipendium Hungaricum Sport programot.
- A 2022-es vizes vb megrendezése mindössze 100 nap alatt – világrekord.
- Diplomáciai munkájának köszönhetően a FINA/World Aquatics minden lényeges szakbizottságában van magyar tag. A vizes világszövetség történetében először lett magyar vízilabda-sportvezető a FINA szakági technikai bizottságának elnöke: a háromszoros olimpiai bajnok, Molnár Tamás.
Fürjes Balázs a NOB bizottságában
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a NOB végrehajtó bizottságának egyhangú döntése alapján hivatalos levélben kérte fel Fürjes Balázst, hogy legyen a 2032-es brisbane-i olimpiát előkészítő és koordináló bizottság tagja. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Gyurta Dániel és Schmitt Pál NOB-tagok után a harmadik magyar sportdiplomata lett, aki szerepet vállal a nemzetközi olimpiai mozgalomban – méghozzá a NOB egyik legfontosabb testületében. Részletek itt!
Mandátuma lejárt a World Aquatics elnökségében, és közösségi oldalán jelentette be, hogy nem folytatja a munkát a nemzetközi szövetségben, arra kérte a magyar sportági szervezeteket, hogy jelöljenek más tagot helyette. Szerda délelőtti posztjában így fogalmazott:
„Szerettem nagyon ezt a feladatot, talán nem is csináltam rosszul (az eredményekről alább), ugyanakkor fontos, hogy annyit vállaljunk, amennyit lelkiismeretesen el tudunk látni. És ha túl sok, rangsorolni kell. Hol van most nagyobb szükség a munkámra? – az e kérdésre adott válasz segít meghatározni a sorrendet, ha muszáj választanunk.
Ma alapfeladatom a kormányzati munka: Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese és parlamenti államtitkára vagyok. A FINA vezetőségi megbízatás keletkezése óta társelnöke lettem a hazai rendezésű atlétikai világbajnokság szervező bizottságának, és a NOB elnökének felkérésére tagja lettem a NOB 2032-es brisbane-i nyári olimpia előkészítő bizottságának is. Mindhárom munka sokat kíván idehaza és sok utazással is jár. Idén nyáron egészen biztosan nem tudnék például ott lenni 2023 legfontosabb FINA-eseményén, a fukuokai világbajnokságon és fontos döntéseket hozó kongresszuson. Ott, ahol leginkább kell lobbizni a magyar vizes sportok érdekében. Jó lelkiismerettel a feladat így nem vállalható, másnak kell tovább vinni a stafétát.”
Fürjes Balázs döntésének hátteréről először az Indexnek nyilatkozott. Emellett arról is kérdeztük, mire a legbüszkébb a nyolc évet felölelő munkája alatt.
Egész egyszerűen ismerni kell a határaimat. Annyit szabad vállalni, amennyit jó lelkiismerettel el tudok látni. Minden más felelőtlenség – fogalmazott Fürjes Balázs kérdésünkre. – Száz nap alatt tető alá hozni a 2022-es vizes vb-t és a budapesti kongresszuson belobbizni első magyarként Molnár Tamás olimpiai bajnokunkat a FINA vízilabda technikai bizottságának élére. No meg a világbajnok Duna Aréna megépítésére világrekord idő alatt. Hálás vagyok a szép feladatokért.
Kovács Ágnes: Fájó pont, de érthető Fürjes Balázs döntése
Fürjes Balázs több jelenlegi és korábbi kiváló sportolóval, edzővel dolgozott együtt az elmúlt években. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Kovács Ágnes az Indexnek elmondta: a 2022-es, valamint a már elnyert 2027-es vizes világbajnokság pályázatán is dolgozott együtt a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárával, és rengeteg pozitív tapasztalatot szerzett.
„Mindig jó volt vele dolgozni: nagy a hivatástudata, nagyon elkötelezett a magyar sport iránt, szereti a vizes sportokat – kezdte érdeklődésünkre Kovács Ágnes. – A sportolókkal és edzőkkel nagyon jó a kapcsolata, nagy elismeréssel van a sportolók iránt. Ez nagyon fontos a sportvezetőknél. A 2032-es brisbane-i olimpiát előkészítő és koordináló bizottságban a sportoló az első elvet képviseli, aminek kifejezetten örülök. Fájó pont, hogy nem folytatja ebben a pozícióban, mert értéket tud teremteni, sokat segített a magyar úszósportnak. Megértem a döntését, több fontos feladata van, és ezt áldozta fel. Biztos, hogy hiányozni fog a magyar sportnak ebből a pozícióból.”
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szintén többször dolgozott együtt Fürjes Balázzsal, őt is tapasztalatairól kérdeztük.
Hat világbajnokságon voltam eddig, ezek közül kettőt rendeztek Budapesten (2017 és 2022), magasan a két budapesti volt a legjobb – ez az ő munkájának elismerése. A 2017-es egy csúcsvébé volt. Kiemelném a Duna Arénát, ami a vizes sportok fellegvára lett. A tavalyi rendezés egy kisebb csoda volt, száz nap alatt egy ilyen vébét más ország nem tudna rendezni, ebben is elévülhetetlen érdemei voltak. Nagyon sokat adott az edzők, sportolók véleményére, velem is szoros munkakapcsolatban volt. Nagy alázattal van a feladatai iránt, folyamatosan informálódott tőlünk, meghallgatta a javaslatainkat. Alázattal és nagy hivatástudattal végzi a munkáját.
Wladár Sándort jelöli a MÚSZ a Büróba
A Magyar Úszószövetség közleményben jelentette be, hogy Wladár Sándort, a hazai szervezet elnökét jelöli a nemzetközi szövetség elnökségbe.
A változások kapcsán egyhangú szavazással határozatot fogadott el a MÚSZ elnöksége, amely köszönetét fejezi ki Fürjes Balázs miniszterhelyettesnek a magyar úszósport érdekében a FINA Büro tagjaként kifejtett tevékenységéért – olvasható a kommünikében.
Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke elmondta, sajnálja, hogy Fürjes Balázs úgy döntött, elköszön a nemzetközi szövetségtől, és ezzel kapcsolatban idézte a határozat szövegét: „az Elnökség elismeri miniszterhelyettes úrnak az elmúlt húsz hónapban végzett munkáját, hiszen óriási szerepet vállalt mások mellett a 2022-es FINA Világbajnokság Magyarországra hozatalában. Ezen felül társelnöke volt már a 2020-as, később 2021-re halasztott LEN Európa-bajnokság Szervező Bizottságának, de kapcsolata a hazai vizes sportokkal lényegesen korábbra datálódik. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy megszülethetett az úszósport csodás új otthona, a Duna Aréna, valamint megújulhatott a Császár-Komjádi és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda. A pályázat vezetőjeként sikerre vitte kandidálásunkat a 2024-es Rövidpályás úszó vb-re és a 2027-es FINA világbajnokságra is.”
Ezen túlmenően a Magyar Úszószövetség elnöksége köszönetét fejezi ki Fürjes Balázsnak Magyarország képviseletéért, a hazai vizes sportok érdekében kifejtett sportdiplomáciai tevékenységéért, és sok sikert kíván az elkövetkező két „sportos” feladatához, a 2023-as, budapesti atlétikai világbajnokság szervező bizottságának, valamint a NOB Brisbane 2032 olimpiai előkészítő bizottságának tagjaként végzendő munkájához.
A MÚSZ és a Magyar Vízilabda-szövetség vezetői több egyeztetést is folytattak annak érdekében, hogy hazánk a jövőben is megtartsa magas szintű képviseletét a nemzetközi szervezetekben. Ennek elérése érdekében a MÚSZ Wladár Sándor elnököt jelöli a World Aquatics Büro-tagságra, és amennyiben a szervezet vezetősége elfogadja a személyét, akkor lemond az Európai Úszószövetségben (LEN) betöltött tisztéről. Miután a MÚSZ és az MVLSZ vezetője egyetértett abban, hogy Magyarország szempontjából kulcsfontosságú a vízilabda sport magas szintű képviselete, a LEN Büróban Wladár Sándor után Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke folytatná a munkát.
„Fontosnak tartom, hogy hosszú évtizedek után a magyar vízilabda ismét képviselőt delegálhat a sportágaink szempontjából két legfontosabb vezető testület egyikébe – közölte Madaras Norbert. – Bízom benne, hogy a magyar Büro-tagok lobbierejükkel mindkét szervezetben segíteni tudják Molnár Tamás szakmai bizottságokban megkezdett munkáját, amely a vízilabda további fejlődését és népszerűsítését szolgálja!”
(Borítókép: Fürjes Balázs a 17. vizes világbajnokságot értékelő sajtótájékoztatón a Duna Arénában 2017. július 30-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
1 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
3 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
1 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
4 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
45 perce
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Sport
Egyre zavarosabb az ügy, érvényben marad a wimbledoni bajnoknő edzőjének eltiltása
A sportág berkeiből úgy hírlik, van, akiknek nem tetszik kettejük állítólagos „közelebbi viszonya”.
2 órája
- Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott
Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.
február 6., 19:56
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en
A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.
február 6., 14:40
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
5 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
8 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
9 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
10 órája
- Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool
A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.
február 6., 20:08
- Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről
Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.
február 6., 09:17
- Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon
Edzésen történt a baj.
február 6., 23:35
- Sport
Remekeltek az új fiúk, az AS Roma végzete azonban épp saját játékosa lett a Milan ellen
Tammy Abraham élt a lehetőséggel.
február 6., 09:09
- Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya
Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.
február 6., 13:33
- Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool
Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.
február 6., 22:42
- Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen
Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.
február 6., 07:47
- Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség
Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.
február 6., 12:00
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
2 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
10 perce
- Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re
Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.
február 6., 10:44
- Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt
A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.
február 6., 11:48
- Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése
Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.
február 6., 09:18
- Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet
Felkészülhet a világ másik vége.
február 6., 12:06