Ennél izgalmasabb aligha lehetett volna az MK-döntő
További Sport cikkek
- Nem talált legyőzőre itthon, ezért már a legjobbak ellen keresi a kenyerét a magyar sznúker 17 éves üdvöskéje
- Kezdődik minden idők legnagyobb teqball-világbajnoksága
- Hárommilliós pénzbírság és hároméves kitiltás a párizsi olimpián demonstráló férfinak
- Cristiano Ronaldo és Tom Brady is kikapott egy rajongójától az egyik youtuber videójában
- Weöres Szabolcs hátránya már közel 7400 kilométer a földkerülő versenyen
A döntő résztvevőit szinte telt ház várta a sportcsarnokban, és a hangulatra sem lehetett panasz: mind a Vasas, mind a BRSE ultrái már a bemelegítés alatt hangosan biztatták kedvenceiket. A magyar szövetség több látványos show-elemmel, fény- és hangeffektekkel is készült, és a körítést fokozta, hogy a kivilágított pályával kontrasztban a lelátó végig sötétbe burkolózott.
A főszereplők közül a kedden még hatszettes Közép-európai Liga-elődöntőt vívó BRSE játékosai kezdtek „élesebben”, a Vasas röplabdázói sokat rontottak, így nekik kellett futniuk az eredmény után. A viharsarkiak stabilabban fogadtak és jobban oldották meg a támadásbefejezéseket, hattal elhúztak, de a fővárosiak játékába a csapatkapitány Ajsan Abdulazimova néhány jó megoldással „életet lehelt”. A címvédő a hajrá előtt kiegyenlített, majd 20–23 után ismét, de a végén a kihívó jobban koncentrált, így előnybe került.
A folytatás is nagy küzdelmet hozott, a Vasas a találkozó során először 8–7-nél tudott vezetni, majd előnyét folyamatosan növelte, mert a csabaiak egymás után követték el a ki nem kényszerített hibákat. A címvédő mezőnymunkája ekkor szinte tökéletes volt, a BRSE támadóinak extra megoldásokra lett volna szükségük, ezek azonban elmaradtak.
A harmadik felvonás elejébe „belealudt” a címvédő, így annak ellenére is a kihívó vezetett, hogy játékosai minden második nyitásukat elrontották. A mérkőzés színvonala nem ekkor volt a legmagasabb, a hatékonyabban támadó BRSE pedig tartotta négypontos előnyét. A Vasas a hajrában megint visszazárkózott „mínusz egyre”, de hibái miatt a csabaiak másfél óra után közel kerültek a trónfosztáshoz.
A negyedik szettre feladót cserélt a fővárosi együttes, a válogatott Fábián Fanny irányításával pedig a Vasasnál volt az előny. A mezőnymunkában mindkét csapat nagyot dolgozott, de továbbra is sok volt a hiba. Mivel a címvédőnél akadt ebből több, ötpontos előnye egyre olvadt, de a BRSE ezúttal nem tudta kihasználni a lehetőségeit, így következhetett a mindent eldöntő, rövidített felvonás.
Ezt mindkét csapat hatékony támadójátékkal kezdte, de a Vasas volt az, amelyik először kettővel tudott vezetni az amerikai Taylor Bannister jó játékának köszönhetően. A BRSE hamar fordított, és egy ideig őrizte egypontos előnyét, de meccslabdához a Vasas jutott, és a harmadikat kihasználva, 150 perc után ünnepelhetett.
A finálé legértékesebb játékosának Bannistert választották.
Jelenleg csak azt érzem, hogy nagyon elfáradtam. Örülök, hogy kétszer is visszajöttünk szetthátrányból, és hogy a végén sikerültek a megoldásaim. Csapatként nőttünk ellenfelünk fölé, boldog vagyok, hogy megvédtük a címünket
– értékelt az MTI-nek a találkozó után az amerikai feladóátló.
Jannisz Atanaszopulosz arról beszélt, a mérkőzés előtt arra hívta fel játékosai figyelmét, hogy az a csapat fog nyerni, amelyik jobban tudja kontrollálni az érzelmeit.
A kulcspillanatokban ez nekünk sikerült. Gratulálok a lányoknak, nagyon nagyot játszottak ma, ebben a győzelemben mindenki benne volt. Gratulálok a Békéscsabának is, nehéz lehet egy döntőt így elveszíteni, de azt hiszem, ma is jól reklámoztuk a röplabdát
– fogalmazott a görög tréner.
A csabaiakat edző Tóth Gábor szerint mindkét csapat hatalmasat játszott, de együttese a fontos momentumokban nem ütötte be a labdákat, olykor picit türelmetlenek voltak, aztán pedig keveset kockáztattak és a biztonságra törekedtek.
Ezek mind apróságok, viszont ezeken múlt a győzelem
– értékelt a szakember.
Az óbudaiak négy év alatt harmadszor, összességében pedig 15. alkalommal nyerték meg a trófeát. A Vasast második idényében edző görög Jannisz Atanaszopulosz továbbra is hibátlan Magyarországon, ugyanis a lehetséges háromból a harmadik aranyérmét nyerte. A fővárosiak sikerükkel a kupa és a vándorserleg mellett indulási jogot szereztek a második számú európai sorozatnak számító CEV Kupa következő idényében is.
Röplabda DRK női Magyar Kupa, döntő:
Vasas Óbuda–Swietelsky-Békéscsaba 3–2 (-23, 14, -22, 19, 15)
a legeredményesebb játékosok: Bannister 30, Abdulazimova 14, Papp 12, Török 10, illetve Drpa 24, Vasziljeva, Bodnár, Aktas 11-11
korábban, a 3. helyért:
Fatum–Nyíregyháza – KNRC 3–2 (-20, -21, 22, 15, 14)
MTI