Meghalt Debreczeni Tibor

2023.04.16. 16:44
Hetvenhat esztendős korában elhunyt Debreczeni Tibor olimpiai hatodik helyezett kerékpáros, akinek a szívével már régóta voltak gondok.

Debreczeni – amint a magyar szövetség (MKSZ) vasárnapi megemlékezése kifejtette – 1946. szeptember 19-én született Csepelen. Sportolni 1961-ben kezdett, előbb a kajakozással és az atlétikával ismerkedett, kerékpárosként 1965-től versenyzett a Csepel SC-ben.

Háromszor választották meg az év kerékpárosának, a Csepellel – egyéniben és csapatban – 17-szeres magyar bajnok lett.

Pályafutása legnagyobb sikereit csapatban aratta, Géra Imrével, Takács Andrással és Petermann Józseffel világbajnoki hetedik helyig jutott.

Az 1972-es müncheni olimpián a 100 kilométeres országúti csapatversenyben a hatodik, pontszerző helyen zártak úgy, hogy eredetileg hetedikként értek célba, de a harmadik időt teljesítő belgákat doppingvétség miatt utólag kizárták. Az egyéni számban 64. lett – adta hírül az MTI.

Aktív versenyzői pályafutását 1977-ben fejezte be, majd edzői képesítést szerzett: klubjában az utánpótlással foglalkozott, később a győriek mestere lett. Az ezredfordulón Gyöngyösön alapított klubot, majd a hazai szövetséget segítette.

Szívével hosszabb ideje betegeskedett, április 13-án este, 76 évesen érte a halál.