Valter Attila igyekszik feltöltődni az egyhetes pihenőjén

2023.04.30. 22:44
Igyekszik feltöltődni egyhetes pihenőjén Valter Attila, a jelenleg legelőkelőbb helyen jegyzett magyar országúti kerékpáros, aki díszvendége a Giro d'Italia egy évvel ezelőtti magyarországi rajtjának az emlékére zajló, Balatonfondo elnevezésű eseménynek.

A 24 éves Valter az M1 aktuális csatornának elmondta: az idei szezonja teljesen máshogy épül fel, mint az előzőek, így most van az ideje az egyhetes pihenőnek.

Ez nagyon jól jött, úgy érzem, van idő reflektálni az előző versenyekre és készülni a következőkre fejben

– jegyezte meg. Hozzátette: próbál feltöltődni, minél több helyre elmenni, ezért nagyon örül a közönségtalálkozóknak, meghívásoknak.

Visszaemlékezve a tavalyi Giro hazai nagy rajtjára, még mindig olyan számára, mintha álmodna, most pedig rendre előjönnek benne az emlékek.

Milyen jó lett volna nézőként kívülről látni, hogy milyen király volt ez az esemény és milyen nagy sztárok voltak itt. Jó lett volna, ha több szakasz is Magyarországon lett volna, és Olaszországba csak a végén mentünk volna

 fogalmazott.

Valter – aki a 2021-es olasz körversenyen három szakaszon viselhette az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót  úgy vélte, fontosak a Balatonfondo jellegű események, nagy az érdeklődés, és látszik, hogy a tavalyi Giro nyomott hagyott a magyar emberekben.

Elmondta az is, hogy csapatánál, a Jumbónál minden versenyt egyből kiértékelnek, ha jó, ha rossz, és a jövő héten beszélget a vezetőkkel az eddigi teljesítményéről.

99 százalékban csak pozitívumokat tudok mondani, eddig minden úgy alakul, vagy még jobban, ahogyan azt vártam. A csapat részéről is ezt érzem, és bízom benne, hogy a szezon második fele is így alakul, mert ennyire stabilnak talán még nem éreztem magam

– tette hozzá a Tour de Hongrie 2020-as győztese.

Valter jelezte: négy-öt napig szinte nem csinált semmit, majd a hét elejétől szeretne egy kicsit többet bringázni, pár napot még itthon lesz, utána utazik vissza Andorrába, ahol talán az idei legkomolyabb edzésmunka vár rá. Május végén a norvég körverseny következik, majd júniusban a svájci. Úgy tudja, hogy mindkét megméretésen szabadkártyával indul, ez azt jelenti, hogy saját magáért versenyezhet, ami ritka és kevés versenyző kapja meg ezt a jogot.