Órák óta nem tudni, merre van Suhajda Szilárd, miközben besötétedett a Mount Everesten
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
Suhajda Szilárd a világ legmagasabb pontjaként ismert, 8848 méteres Mount Everest megmászásának mesterséges oxigén és teherhordók nélkül vágott neki vasárnap. Magyar embernek korábban még nem sikerült tiszta mászással elérnie ezt, ami világviszonylatban is ritkaságnak számít.
Suhajda Szilárd március 23-án utazott Nepálba, ahol az alaptábor elérése után három akklimatizációs kört teljesített a hegyen, este pedig elindult a Mount Everest 7900 méteren álló négyes táborából.
Május 24-én, szerda délelőtt az extrémsportoló Facebook-oldalán jelentették be, hogy bejelentkezett műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból.
Ekkor a hegymászó azt mondta, még három-négy órát vesz igénybe a csúcs elérése.
Azóta már nyolc óra is eltelt, de Suhajda Szilárd GPS-jele azóta sem frissült, így nem lehet tudni, hová tűnt. A Mandiner szerint ennek több oka is lehet, például leárnyékolja valami a jelet, vagy lemerült a készülék.
A hegymászótól egyelőre nem érkezett segélyhívás, ami bizakodásra ad okot. Ugyanakkor a hegycsúcson mostanra besötétedett, így Suhajdának mindenképpen el kellett azt hagynia, amennyiben elérte egyáltalán.
A Mandiner megemlíti, hogy 15:45 körül érkezett még egy GPS-jel a csúcs közeléből, de ebből sok következtetést nem lehet levonni. Nem lehet tudni ugyanis, hogy késleltetve jött-e, ahogy azt sem, milyen irányba haladva küldte a jeladó.
Hogy Suhajda Szilárd elérte-e a csúcsot, vagy visszafordult, esetleg elveszett, egyelőre csak találgatni lehet. Az Index kereste Legindi Tímeát, Suhajda Szilárd feleségét, aki egyben a hegymászó kommunikációs munkatársa. Ő későbbre ígért tájékoztatást.
A hegymászóügynökség az RTL Fókusz információi szerint elindított két serpát a négyes táborba, hogy ott várják Suhajda felbukkanását abban az esetben, ha lefelé indulna a hegyről.