Suhajda Szilárd mellett négy másik mászó is eltűnt az Everesten

GettyImages-1058404606
2023.05.26. 08:47
Öt eltűnt hegymászót keresnek a Mount Everesten, miközben az idei szezon halálos áldozatainak száma már elérte az egy tucatot – közölték a hivatalos szervek a The Himalayan Times nevű lappal.

A nepáli újság azzal a felütéssel számolt be a hírről, hogy meghalt egy kanadai hegymászó magyar idő szerint péntek hajnalban a négyes tábor fölött, csúcstámadás közben. Az idei szezonban a Mount Everesten elhunytak száma ezzel tizenkettőre emelkedett.

A The Himalayan Times beszámolójában kiemelte, hogy öt hegymászót – két nepáli serpát és három külföldi mászót, köztük Suhajda Szilárdot – még keresnek.

Ahogy azt csütörtökön megírtuk, tudják, hol lehet Suhajda Szilárd, el is indult egy keresőcsapat a megtalálására – a realitás azonban az, hogy minimális esélye van annak, hogy élve megtalálják. 

A HAZAI HÁTTÉRCSAPAT MÁJUS 25-ÉN REGGEL ÉRTESÜLT RÓLA, HOGY SUHAJDA SZILÁRD KÖRÜLBELÜL 8780 MÉTEREN, A HILLARY-LÉPCSŐ ALJÁBAN VAN. AZ ŐT ÉSZLELŐ CSAPAT ELMONDTA: RUHÁZATA ALAPJÁN EGYÉRTELMŰEN BEAZONOSÍTHATÓ VOLT.

Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta – olvasható a bejegyzésben. A háttércsapat az esti órákban megállapodott a Suhajda Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy megpróbálnak helikopterrel olyan magasságba repülni, hogy látható legyen a magyar mászó, miközben három serpa elindul a felkutatására.

Az Explorersweb szakportál cikkében azt fejtegeti, ha valóban látták Suhajda Szilárdot – aki vélhetően súlyos állapotban lehet –, akkor adódik a kérdés, hogy miért nem próbáltak meg segíteni neki.

Az Imagine Nepal ügynökség vezetője elmondta, ők csütörtökön nem láttak senkit a csúcs közelében, arról pedig nincs információjuk, hogy valakinek – akár Suhajda Szilárdnak – sikerült-e a csúcstámadás.

Ezen nyilatkozat ugyanakkor még Suhajda Szilárd itthoni csapatának közleménye előtt jelent meg. 

Minden idők legtöbb halálesetét követelő szezon lehet az idei

Az Explorersweb péntek délelőtti cikkében összegezte az eddigi mászószezont, és arra a következtetésre jutott, hogy az idei lehet a minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő idény.

A legkegyetlenebb szezon eddig a 2014-es volt, amikor egy lavina 15 nepáli dolgozó életét követelte, további kettő pedig megbetegedés miatt halt meg az Everesten. 

Ahogy azt fentebb is írtuk, idén már 12-en haltak meg a Mount Everesten, és jelenleg is öt eltűnt mászót keresnek. A szakportál szerint nem kizárt, hogy idén a halálos áldozatok száma meghaladhatja a 2014-es adatokat.

A Suhajda Szilárddal kapcsolatos további híreinket  ide kattintva  olvashatja el.

(Borítókép: Boy Anupong / Getty Images)