Hanga Ádám távozik a Real Madridtól
A magyar válogatott játékos az M1 Nemzeti Sporthíradónak csütörtökön – a Barcelonával szemben kedden elveszített bajnoki döntőt követően – elmondta, kettő plusz egy évre szóló szerződése van a fővárosiaknál, és a Real dönti el, hogy él-e az opciós jogával.
A két spanyol médium pénteki beszámolója szerint a klub illetékesei értesítették Hangát, hogy nem élnek az opciós jogukkal, vagyis távoznia kell a csapattól.
A Bayern München is vinné a magyar válogatott sztárját
Bárhogyan is dönt a jövőjéről, a nemzetközi kupaindulás így is, úgy is biztosított.
Az Encestando cikke megjegyzi, szinte biztos, hogy a kosaras a következő szezonban is az Euroligában szerepel majd, mivel a Bayern München és az Olimpiakosz is érdeklődik iránta.
Hanga Ádám csapata, a Real Madrid június 21-én 93–82-re kikapott a vendég Barcelonától, így 3–0-s összesítéssel elvesztette a spanyol kosárlabdabajnoki döntőt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira
Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.
február 9., 09:10
- Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni
A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.
február 9., 07:04
- Sport
Brazil és nigériai tehetséggel erősítette meg keretét a Ferencváros labdarúgócsapata
Hajnal Tamás szerint mindkét játékosban jelentős a potenciál.
tegnap, 17:14
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott
A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.
február 9., 08:12
- Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait
A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.
február 9., 07:37
- Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen
Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.
február 8., 19:28
- Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin
Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.
február 8., 23:17
- Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához
Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.
február 8., 20:48
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert
A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.
február 8., 18:24
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak
Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.
február 9., 11:02
- Sport
Sokadszor röhögtette ki magát a Manchester United Liverpool-gyűlölő legendája
Valahogy nem jönnek be a 85-szörös válogatott hátvéd jóslatai.
február 9., 12:06
- Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka
Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
február 8., 06:21
- Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat
Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.
február 8., 06:22
- Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben
A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.
február 8., 17:28
- Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni
A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.
február 8., 17:06
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
30 perce
- Sport
Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban
A magyar játékos végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.
február 8., 16:06
- Sport
Tovább terjeszkedik a világ legkeményebb ligája, újabb országban debütál
A rekordbajnok fellépésével mutatkozik be a helyszín.
február 8., 11:15
- Címlapon
Orbán Viktor: Ez a háború nem Ukrajnáról szól, stratégiai oka a NATO bővítése
A magyar miniszterelnök Dubajban vett részt az első Tucker Carlson-csúcstalálkozón.
tegnap, 20:46
- Sport
Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!
Puskásékat kellett csodálnunk ahhoz, hogy erre rádöbbenjünk.
február 8., 10:51
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Mindeközben
Kim Kardashian olyan szűk ruhát vett fel, hogy nemhogy járni, de levegőt venni is alig tudott benne
tegnap, 10:00
- Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
tegnap, 14:24