A 27. helyen zárt a magyar kettős a szinkronúszók technikai versenyében

2023.07.14. 14:27
Nem jutott döntőbe a Barbócz Blanka, Bastianelli Angelika kettős a szinkronúszó párosok technikai versenyének pénteki selejtezőjéből a fukuokai vizes világbajnokságon.

A 38 duót felvonultató mezőnyben a 15 éves magyar versenyzők 173,8016 pontot kaptak a kűrjükre – ez három ponttal jobb, mint júniusban a lengyelországi Európa Játékokon –, ezzel pedig összesítésben a 27. helyen végeztek.

Nagyon jó érzés volt világbajnokságon vízbe ugrani, szinte még fel sem fogtuk a dolgot. Ennyi néző előtt szenzációs volt szerepelni

– nyilatkozta az MTI-nek Bastianelli Angelika, aki szerint mindent kiadtak magukból, persze lehetett volna néhány dolgot másképp csinálni, ezért is kaptak a lábmunkára alappontszámot.

Barbócz Blanka megjegyezte, ő személy szerint jobban szereti ezt a számot, ugyanis ez sokkal komolyabb koncentrációt igényel. Hozzátette, természetesen a kedden sorra kerülő szabadprogramban is szeretnék a maximumot kihozni magukból.

A 12 párost felvonultató szombati fináléba a tavalyi budapesti vb-n is győztes kínai duó jutott be a legjobb eredménnyel. A Vang ikreket, Vang Liu-jit és Vang Csian-jit egyébként ezúttal is másik két ikerpár, az osztrák Anna-Maria Alexandri és Eirini Alexandri, valamint az ukrán Marina Alekszijeva, Vlagyiszlava Alekszijeva üldözi.