Michael Smith az Indexnek: A legnagyobb ellenfelem saját magam vagyok
További Sport cikkek
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
- Percekkel saját mérkőzése előtt kellett kórházba szállítani egy játékost a dartsvilágbajnokságon
- Már Tokiót is meghódították a magyar fitneszesek
- Kilenc év szökés után fogták el a korábbi profi labdarúgót, aki csaknem egy tonna kokaint importált Spanyolországba
„Tudtam, hogy nem veszíthetek el minden döntőt”
Kezdjük egy gyerekkori sztorival. Tizenöt éves korában biciklibalesetet szenvedett, és mankókkal bicegve dobta első 180-asát, ami egy szinte hihetetlen történet. Hogyan emlékszik vissza erre?
Próbáltam beállítani a biciklimet, de ahogy elkezdtem tekerni, leestem róla, és eltört a csípőm. Mivel rögbizni így nem tudtam, kerestem egy másik sportágat, és elkezdtem dartsozni. Három, talán négy hete játszottam, amikor megdobtam az első 180-at. Egy baleset révén szerettem meg a dartsot, később még nagyobb lett a szerelem.
Ezt követően elkezdett egy asztalos tanfolyamot, amit az utolsó vizsga előtt otthagyott, hogy egy dartsversenyen szerepelhessen. Később egy interjúban azt mondta, élete legjobb döntése volt. Befejezte azóta a tanfolyamot, lett asztalos önből?
Nem, soha. Akkoriban életem legrosszabb döntésének éltem meg, mert a vizsga helyett elmentem a versenyre, ahol 6:0-ra kikaptam. Csúnya történet volt, azt hittem, tönkretettem a saját életem, de mint utóbb kiderült, életem legjobb döntése volt.
Ugorjunk előre az időben, egészen 2019-ig, amikor karrierje során először döntőbe jutott a sportág legfőbb eseményén, a világbajnokságon. Egy interjúban elárulta, hogy finálébeli riválisa, Michael van Gerwen – akivel szintén készítettünk már interjút az Indexen – a döntő előtti estén üzeneteket írt, és Facetime-on fel is hívta. Miről beszélgettek azon az estén, aminek másnapján a holland 7:3-ra legyőzte önt?
A fiammal voltam a hotelben, épp a szobaszervizt hívtuk, amikor Michael csak úgy megcsörgetett. Azt mondta, fáradt, nem tud aludni. Megkérdeztem tőle, hogy ha fáradt vagy és nem tudsz aludni, miért nem a feleségedet hívod?! Próbáltam elaltatni a fiamat, és én is pihenni akartam. Tudtam, mire megy ki az egész. Megpróbáltam lerázni, de ő folyamatosan üzeneteket küldözgetett nekem.
Viszonozta ezt a „szívességet” a 2023-as világbajnoki döntő előtt, amiben visszavágott Van Gerwennek?
Nem, ezt meghagytam neki, nem beszéltünk egymással a döntő előtt. Leszámítva, hogy a finálé napján együtt gyakoroltunk egy kicsit.
Nyolc nagy tornán jutott döntőbe, amelyeket sorozatban elbukott, mielőtt 2022 végén előbb a Grand Slam of Dartsot, majd a világbajnokságot is megnyerte. Átszakadt egy gát. Változtatott valamin a játékán vagy a hozzáállásán, hogy rátalált a győztes útra?
Semmit sem változtattam, tudtam, hogy nem veszíthetek el minden egyes döntőt, és a szerencse előbb-utóbb az én oldalamra fog állni. A nyolc elveszített finálénak sem kellett volna így lennie, de utólag visszatekintve úgy tűnik, azokon a meccseken még nem jött el az én időm. 2022-ben kikaptam Peter Wright ellen a vb-döntőben, a UK Opent és az Európa-bajnokságot is elveszítettem, mielőtt jött a Grand Slam-győzelem. Az évre a koronát Van Gerwen vb-döntőbeli legyőzése tette fel.
Hét világbajnok, új helyszín: jön a Hungarian Darts Trophy
Ahogy arról beszámoltunk, hét világbajnok érkezik Budapestre a hétvégén a Hungarian Darts Trophyra. A versenynek ráadásul új helyszíne is van: a Papp László Budapest Sportaréna helyett idén az MVM Dome ad otthont a viadalnak. Mindhárom versenynap történéseiről beszámolunk itt az Indexen, érdemes lesz velünk tartani!
Nehéz időszakokon ment keresztül. Volt valaha olyan pillanat a karrierjében, amikor megfordult a fejében, hogy feladja, abbahagyja a dartsot?
Dehogyis, a sport ilyen, egyszer fent, egyszer lent. A kudarc csak akkor kudarc, ha megállsz az elsőnél, én ezer kudarcnál sem állok meg. Mindig tovább kell menned.
Azok az emberek, akik az első kudarcnál azt akarják látni, hogy kiszállsz, mentálisan gyengék, én nem ilyen vagyok. Nekem csak a győzelem lebeg a szemem előtt.
Nem ismerek egyetlen olyan játékost sem a PDC berkeiben, akinek százszázalékos mutatója lenne, a vereség része a sportnak. Úgy érzem, most eljött az én időm, odaértem, ahová mindig is igyekeztem, meg sem fordul a fejemben a visszavonulás. Csak a saját játékomra koncentrálok, magamat adom, és lesz, ami lesz.
Mit jelent az, hogy magát adja? Milyen ember Michael Smith a színpadon kívül, a magánéletben?
Rendkívül lusta vagyok. A legtöbb időt egyébként a gyerekeimmel töltöm. Hétfőnként rögbiedzés van, keddenként futball, csütörtökön és pénteken újra rögbi, szombaton futballmeccs, és vasárnap is mérkőzések vannak. Szó szerint az egész életemet a dartstól távol töltöm. Futball- és rögbiedzésekre járok a fiúkkal, vagy otthon a farmon vagyok és az állatainkról gondoskodom. Távol tartom magam másoktól, életem jelentős részét három ember társaságában töltöm: a feleségem és a két fiam.
A fiait is megfertőzte már a sportág, ők is elkezdtek dobálni?
Igen, a kisebbik fiamat elrángatni sem lehet a táblától. De tényleg, egész nap dobál, a nagyobbik fiam sokkal kevesebbet. Viszont ő nagyon ügyes. Előbb rögbizni akar, de ha azt abbahagyja, úgy tervezi, hogy dartsjátékos lesz.
„Phil Taylor ellen olyan voltam, mint egy rajongó”
Térjünk vissza még egy kicsit az idei világbajnoki döntőre, amelyben kilencnyilast dobott úgy, hogy ez kis híján ellenfelének, Michael van Gerwennek is összejött. Azóta minden idők legjobb legjeként emlegetik. Egyetért ezzel?
Minden idők tíz legjobb sportpillanata között van, ezt talán ki lehet jelenteni. Sőt, talán az sem túlzás, hogy ugyanilyet sem mostanában fogunk újra látni, szóval igen, a valaha volt legjobb leg lehetett. Egy kilencnyilas mindig különleges. Amikor láttam, hogy Michael elrontotta a duplát, éreztem a lehetőséget, és meg is dobtam. Ilyenre aligha lesz példa. Örökre beíródott a történelemkönyvekbe, ráadásul az én nevem van mellette, nagyon büszke vagyok rá.
Ön a világbajnoki címvédő, vezeti a PDC-világranglistát, és még csak 33 éves. Jó esélye van rá, hogy hosszú időre a sportág meghatározó alakja legyen, ugyanakkor rengeteg feltörekvő fiatal játékost látni hétről hétre, egyre kiélezettebb a verseny. Kit tart jelenleg a legjobbnak, hogyan látja a jövőt?
Ami engem illet, nem hagyom kizökkenteni magam. Világelső vagyok, megnyertem végre a világbajnokságot is, mindig is erre vágytam. Természetesen még többet akarok nyerni, de akkor sem adom fel soha, ha kikapok a világbajnokságon a legjobb 32 vagy 64 között – ilyen már eddig is előfordult. Ilyen szempontból már nincs rajtam nyomás. A legjobb fiatal játékosnak Luke Littlert tartom, aki nemrég kapott tour cardot a PDC-től, így jövőre mindenki láthatja őt játszani, és még csak 16 éves. Az idei világbajnokságon is ott lesz. De mindenkit arra kérek, hagyja őt kibontakozni és fejlődni, ne rontsák el, hadd játsszon szabadon. Volt már arra példa, hogy valakinek fűt-fát ígértek, majd magára hagyták, és nem lett belőle semmi.
Többször megmérkőzött a sportág legendájával, a tizenhatszoros világbajnok Phil Taylorral, akit minden idők legjobbjának tartanak. Milyen volt ellene játszani?
Az első néhány alkalommal nagyon furcsa. Csak néztem őt, ahogyan dob, nem igazán koncentráltam a saját játékomra. Tudni akartam, hogyan játszik, minden apró mozzanatát lestem, megfigyeltem a legapróbb momentumokat is. Inkább olyan voltam, mint egy lelkes rajongó, furcsa volt.
Van olyan játékos, akivel kifejezetten szeret játszani, vagy aki ellen egyáltalán nem?
Nem igazán, a legnagyobb ellenfelem saját magam vagyok. Szeretek például Van Gerwennel, Gerwyn Price-szal vagy Gary Andersonnal játszani, az ő stílusuk közelebb áll az enyémhez, a közönség is jobban kedveli ezt. A lassabb típusú játékosokat nem igazán kedvelem, nem akarok neveket mondani, mert az nem lenne szép dolog. A gyorsabb ritmusú mérkőzéseket szeretem, amikor igazi show-t tudunk teremteni a színpadon, a szurkolók is ezt élvezik szerintem.
Ha valaki, akkor ön gyors és könnyed stílusban játszik. Mennyi gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki eljusson erre a szintre?
Idén kevesebbet tudtam gyakorolni, nagyjából napi egy órát. Az elmúlt tizenöt évben azonban jóval többet: általában déltől három óráig, majd este 8-tól tízig, de sok esetben még ennél is többet.
Tehát napi minimum 5-6-7 óra, 15 éven keresztül.
Idén teljesült az álmom, világbajnok és világelső lettem, így nem kellett ennyit dobálnom, én dönthettem el, mit csinálok. Nem indultam annyi Pro Tour- és European Tour-versenyen sem, élvezni akartam az életet. Ha nem nyerem meg újra a világbajnokságot ebben az évben, akkor sem leszek csalódott, mert legalább élveztem az életem, és nem voltam úton éjjel-nappal. Mindig is erre vágytam.
„A magyar közönség lenyűgöző, alig várom, hogy újra előttük játszhassak”
A hétvégén Budapesten, a Hungarian Darts Trophyn viszont láthatja a magyar közönség, többek között hat világbajnok társaságában. Milyen emlékei vannak Budapestről, Magyarországról?
A magyar szurkolók fantasztikusak! Emlékszem, amikor először játszottam Budapesten, nem voltak nagy elvárásaim, de maradandó élmény lett. A közönség énekelt, remek hangulatot teremtett. Arra is emlékszem, hogy a csarnokban nagyon meleg volt, de hamar megszoktuk. A közönség lenyűgöző volt, alig várom, hogy újra előttük versenyezhessünk.
Milyen formában érzi most magát?
Nem a legjobb a formám, elég hullámzó a teljesítményem, de ez érthető annak tudatában, hogy mennyit gyakoroltam idén, és amit az imént említettem az élet élvezetéről. De voltak meccsek, amiken azért jöttek a 180-ak, és amíg a televíziós mérkőzéseken jönnek a győzelmek, nem számít, hogy épp egy kicsit jobban vagy rosszabbul játszol.
Honnan ered a beceneve, a Bully Boy?
Fiatalon egy tehénfarmon dolgoztam, ahogy a hozzám hasonló gyerekek. Füljelzőket helyeztünk fel épp a néhány napja született borjakra, hogy később tudjuk őket azonosítani. Az egyikre rossz jelzőt tettünk fel, így le kellett venni és újat felrakni rá. Visszavezettem a borjút, lefogták a fejét, én épp mögötte álltam, és egyszer csak beterített az ürülék... Elneveztek Bullynak, pedig akkoriban még nem is dartsoztam. Amikor elkezdtem játszani, kellett egy becenév, és ez a sztori pont eszembe jutott, úgy voltam vele, miért ne?! Természetesen nem vagyok egy balhés ember, nem zaklatok másokat, a bullying messze áll tőlem.
Mi a tanácsa azoknak a fiataloknak, akik profi dartsjátékosokká akarnak válni? Mit tegyenek és mit ne tegyenek?
Ne siettessenek semmit. Sokan mondják, hogy a gyerek előbb tanulja meg az órát, mint ahogy járni tud, szerintem ez is hülyeség. A dolgok jönni fognak maguktól, türelmesnek kell lenni. Én sosem volt az. Mindig azt gondoltam, hogy hülyeséget beszélnek, akik türelemre intenek, mindent azonnal akartam.
Várnod kell, amíg eljön a te időd, ahogy végre nekem is eljött. Ha kapkodsz, hibázol, kudarcok érnek, és talán fel is adod még idő előtt.
De ha türelmes vagy, megfelelően edzel, gyakorolsz, utazol, akkor meglesz az eredménye. Az egyik a másik nélkül nem megy, mindennek a helyén kell lennie, és akkor jönnek a sikerek is.
(Borítókép: Az angol Michael Smith ünnepel a bajnoki trófeával, miután a dartsvilágbajnokság döntőjében 7-4-re legyőzte a háromszoros világbajnok holland Michael van Gerwent a londoni Alexandra-palotában 2023. január 3-án. Fotó: Andy Rain / EPA / MTI)