A budapesti közönség megkapta, amire egész hétvégén várt
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
Ahogy arról beszámoltunk, álomszerűen kezdődött magyar szempontból a 3. Hungarian Darts Trophy, Major Nándor ugyanis sporttörténelmet írva legyőzte Ricardo Pietreczkót az első fordulóban, ezzel az első hazai játékos lett, aki meccset tudott nyerni European Tour-verseny főtábláján. A szombati nap leginkább Damon Heta bevonulásáról maradt emlékezetes, az ausztrál játékos lenullázta Majort.
Búcsúzott a világelső és a címvédő is a nyolcaddöntőben
Vasárnap a nyolcaddöntőkkel folytatódott a délutáni program. Az első mérkőzésen rögtön az egyik hazai közönségkedvenc, Peter Wright kezdett, szereplése nem tartott sokáig. Luke Woodhouse lehengerlő játékkal, 100,31-es átlaggal múlta felül a skót sztárjátékost. A címvédő Joe Cullen is búcsúzott, az ellenállhatatlanul teljesítő Gerwyn Price minden dupláját megdobta, ami párját ritkító teljesítmény.
Damon Heta is folytatta jó szereplését, a Nathan Aspinallt kiejtő Gian van Veen sem jelentett számára akadályt. A világbajnok, világelső Michael Smith volt a következő meglepő búcsúzó: az angol játékost a belga Mike De Decker ejtette ki. Kiélezett meccset vívott Scott Williams és Danny Noppert, előbbi került ki belőle győztesen, 6:5 lett a végeredmény.
HETA ENDS VAN VEEN'S HOPES!
— PDC Darts (@OfficialPDC) September 24, 2023
Damon Heta dumps Gian van Veen out of the Hungarian Darts Masters, and in doing so ends the Dutchman's World Grand Prix hopes!
🔜 Mike De Decker v Michael Smith
📺 https://t.co/YyBPPwoMK8 | #ET12 L16 pic.twitter.com/uFSpKonUKD
Hasonlóan színvonalas mérkőzést láthatott az MVM Dome továbbra is rendkívül lelkes közönsége Jonny Clayton és Michael van Gerwen között, a háromszoros világbajnok holland 6:5-re behúzta a döntőnek is beillő találkozót. A délután utolsó meccsén a torna első kiemeltje, Dave Chisnall lépett tábla elé, és gyorsan lerendezte a Kovács Patrikot búcsúztató Rowby-John Rodriguezt.
MvG WINS A DECIDER!
— PDC Darts (@OfficialPDC) September 24, 2023
Michael van Gerwen comes through a last-leg shoot-out against Jonny Clayton!
The game of the tournament so far saw both players post ton-plus averages!
🔜 Dave Chisnall v Rowby-John Rodriguez
📺 https://t.co/YyBPPwoMK8 | #ET12 L16 pic.twitter.com/6nnKyfUIFo
Csillaghullás után angol házidöntő
Az esti program a negyeddöntőkkel vette kezdetét, és rögtön egy söprést láthatott az MVM Dome közönsége. A harmadik kiemelt Luke Humphries rendkívül meggyőző játékkal rukkolt elő, a nyolcaddöntőn fájlalta a vállát, a sérülésnek estére nyoma sem volt. Száz fölötti átlaggal, bőven 100 fölötti első kilenc nyilas átlaggal dominálta Luke Woodhouse-t.
DOMINANCE FROM HUMPHRIES!
— PDC Darts (@OfficialPDC) September 24, 2023
Luke Humphries averages just over 100 as he whitewashes Luke Woodhouse to reach the Semi-Finals.
What a start to the evening for Cool Hand 🧊
📺 https://t.co/YyBPPwoMK8 | #ET12 pic.twitter.com/Y6dInxADS2
Damon Heta – akit a magyar szurkolók a szívükbe zártak különleges bevonulása miatt – egy legre volt attól, hogy kiejtse a korábbi világbajnokot, Gerwyn Price-t, a walesi azonban a Milan–Liverpool Bajnokok Ligája-döntő óta nem látott feltámadást produkálva 2:5-ről 6:5-re megfordította a meccset. Hasonlóan izgalmas volt Scott Williams és Mike De Decker csatája, amiből előbbi jött ki győztesen, szintén 6:5-re diadalmaskodva. Az utolsó kiadó hely a négy között az első helyen rangsorolt Dave Chisnallé lett, aki a közönség nagy bánatára két vállra fektette Michael van Gerwent.
BACK-TO-BACK WINS FOR CHIZZY!
— PDC Darts (@OfficialPDC) September 24, 2023
Dave Chisnall makes it successive wins over Michael van Gerwen as he beats him 6-4 to reach the Semi-Finals in Budapest!
What a game and what a win for Chizz!
📺 https://t.co/YyBPPwoMK8 | #ET12 pic.twitter.com/83VUW6GiUd
Az első elődöntőben Luke Humphries és Gerwyn Price csapott össze. Oda-vissza brékelték egymást a meccs elején, 3:3-ig fej fej mellett haladtak. Innen azonban Humphries magasabb fokozatba kapcsolt, 103,10-es átlaggal és 120 fölötti első kilenc nyilas átlaggal faképnél hagyta a walesit. Az angolnak az első legben egy Big Fish is összejött, azaz 170-es kiszálló.
170 CHECKOUT FROM HUMPHRIES!! 🐟
— PDC Darts (@OfficialPDC) September 24, 2023
What a start from Luke Humphries to this Semi-Final as he lands the biggest checkout of the lot for the lead over Gerwyn Price
📺 https://t.co/YyBPPwoMK8 | #ET12 pic.twitter.com/DIXKitQ9b0
A másik elődöntőben két angol játékos csapott össze, Scott Williams és Dave Chisnall. Chizzy már a második legben megmutatta, nem érdemtelenül jutott el idáig, karnyújtásnyira volt a tökéletes legtől, csak a duplát rontotta el. Az első kiemelt angol legyőzte honfitársát, hogy a döntőben egy másikkal mérkőzhessen.
SO CLOSE TO A NINE-DARTER!
— PDC Darts (@OfficialPDC) September 24, 2023
Dave Chisnall wires D12 for nine-darter in the 2023 Hungarian Darts Open 😫
That was so close to perfection from Chisnall!
📺 https://t.co/YyBPPwoMK8 | #ET12 pic.twitter.com/92ZhyryCEr
Humphries az első legben megteremtette a döntő hangulatát, az elődöntő után a fináléban is dobott egy Big Fisht, amivel elvette Chisnall kezdését. Chizzy sem hagyta magát, a hatodik legben visszavette a brékelőnyt, 3:3-ra alakítva az állást.
HUMPHRIES HAS DONE IT AGAIN 🤯
— PDC Darts (@OfficialPDC) September 24, 2023
Another 170 checkout for Luke Humphries in successive games as he fires the biggest fish of the lot to lead 1-0 against Dave Chisnall!
Majestic darts 🔥
📺 https://t.co/YyBPPwoMK8 pic.twitter.com/sjOPrRAWz9
Szenzációs átlagot produkáltak mind a ketten, a közönség közben vonatozással is szórakoztatta magát. A tizenegyedik legig mindketten hozták a saját kezdésüket, ekkor Humphries egy bullos kiszállóval elvette Chizzy kezdését.
Ami a tizenkettedik legben következett, arra várt három napja a magyar közönség: Humphries tökéletes leget dobott, a 9 nyilas láttán szinte felrobbant az MVM Dome.
NINE-DARTER!!! 🚨
— PDC Darts (@OfficialPDC) September 24, 2023
History in Hungary for Luke Humphries as he lands an INCREDIBLE Nine-Dart finish in the final of the 2023 Hungarian Darts Trophy.
Budapest has been treated to a barnstormer!
Sensational 🔥
📺 https://t.co/YyBPPwoMK8 pic.twitter.com/ggLH3b4rf5
A meccsben maradásért kezdett az első kiemelt Chisnall, aki ekkor 107 fölötti átlagon volt, míg Humphries 103 fölött, de ő vezetett 7:5-re. Chizzy hozta a kötelezőt, sőt, vissza is brékelt, így kezdhetett a döntő megnyeréséért. A végletekig kiélezett döntő legben Humphriesnak is volt egy meccsnyíla, de elrontotta, Chisnall végül a dupla 12-vel zárta le a mérkőzést, és lett Budapest bajnoka.
DECIDER IN THE FINAL!
— PDC Darts (@OfficialPDC) September 24, 2023
One of the great finals on the European Tour and it deserved a deciding leg...
Dave Chisnall breaks the Humphries throw and now has the darts for the title in Budapest!
📺 https://t.co/YyBPPwoMK8 pic.twitter.com/jva0HBqVTe
3. HUNGARIAN DARTS TROPHY
A PDC EUROPEAN TOUR 12. ÁLLOMÁSA, BUDAPEST, MVM DOME
NYOLCADDÖNTŐ
Dave Chisnall (angol, 1.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák) 6–1
Jonny Clayton (walesi, 8.)–Michael van Gerwen (holland, 9.) 5–6
Scott Williams (angol)–Danny Noppert (holland, 13.) 6–5
Mike De Decker (belga)–Michael Smith (angol, 12.) 6–2
Damon Heta (ausztrál, 2.)–Gian van Veen (holland) 6–4
Gerwny Price (walesi, 7.)–Joe Cullen (angol, 10.) 6–4
Luke Humphries (angol, 3.)–Martin Schindler (német, 14.) 6–1
Luke Woodhouse (angol)–Peter Wright (skót, 11.) 6–2
NEGYEDDÖNTŐ
Luke Woodhouse (angol)–Luke Humphries (angol, 3.) 0:6
Gerwny Price (walesi, 7.)–Damon Heta (ausztrál, 2.) 6:5
Mike De Decker (belga)–Scott Williams (angol) 5:6
Michael van Gerwen (holland, 9.)–Dave Chisnall (angol, 1.) 4:6
ELŐDÖNTŐ
Luke Humphries (angol, 3.)–Gerwny Price (walesi, 7.) 7:4
Scott Williams (angol)–Dave Chisnall (angol, 1.) 5:7
DÖNTŐ
Luke Humphries (angol, 3.)–Dave Chisnall (angol, 1.) 7:8
(Borítókép: Dave Chisnall. Fotó: Németh Kata / Index)