Először rendeznek Magyarországon maratoni akadályfutó-versenyt

2023.10.16. 13:09
A hétvégén Eplényben Magyarországon első alkalommal rendeznek olyan akadályfutó-versenyt, amelyen a legbátrabb résztvevők akár egy maratoni távot is teljesíthetnek.

A Fighters Run sorozat az idei szezon zárásaként az eplényi Síaréna Vibe Parkban várja a résztvevőket, az eseményen hat különböző versenyszámban mérethetik meg magukat felnőttek és gyerekek egyaránt.

A szervezők tájékoztatása szerint a gyerekverseny mellett a legkönnyebb – az egyfajta élményfutásnak nevezhető –

  • Beavatás 4–5 kilométeres távján 10–12 akadályt kell teljesíteni a versenyzőknek,
  • a klasszikus táv 8–11 kilométert jelent 20–25 akadállyal,
  • míg középtávon 14–18 kilométer és 25–30 akadály várja a futókat – utóbbit egyénileg és csapatban is lehet teljesíteni.

A kétnapos esemény csúcspontja szombaton a Magyarországon első alkalommal megrendezésre kerülő maratoni táv lesz, itt a 42 kilométer mellett nagyjából 2000 méter szintkülönbséggel és 70-nél is több akadállyal kell megbirkózni a vállalkozó szellemű futóknak, akiknek

11 órás szintidő áll rendelkezésükre.

A pályában benne lesznek azok a hírhedt emelkedők, sí- és biciklipályák, amelyek miatt oly sokan kivételes helyszínként emlegetik Eplényt. Az eseményen szívesen látják a nézőket, illetve korlátozott számban lehet még a helyszínen a felnőtt-távokra nevezni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.

február 6., 16:45

  • Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.

február 6., 19:48

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.

február 6., 17:48

  • Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.

35 perce

  • Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.

február 6., 16:29

  • Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.

február 6., 18:02

  • Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.

február 6., 18:38

  • Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.

február 6., 17:10

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.

február 7., 06:29

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.

február 6., 15:02

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Edzésen történt a baj.

február 6., 23:35

  • Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.

február 6., 13:33

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

59 perce

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája

  • Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.

50 perce

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

7 órája

  • Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.

február 6., 10:09

  • Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.

február 6., 10:44

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

10 órája

Neked ajánlott