Nem öt Szoboszlaira, hanem tíz Sallai Rolandra van szüksége a magyar futballnak

Egy 97. perces bolgár öngól kellett ahhoz (2–2), hogy Magyarország csütörtök este Szófiában harcolja ki az Európa-bajnoki részvételt, egy fordulóval a selejtezősorozat vége előtt. Ezzel sorozatban a harmadik kontinenstornára készülhet a nemzeti csapat, a korábbi pótselejtezős kijutások után most egyenes ágon. Szabados Gábor sportközgazdász szerint érdemes visszamenni oda, hogy ezt a viszonylag könnyű csoportot, a mostani selejtezős ellenfeleket (Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia) nem a szerencsének köszönhette a válogatott, hanem annak, hogy eredményesen szerepelt a Nemzetek Ligája elitjében a legutóbbi Eb-döntős Angliával (1–0, 4–0) és a 2014-es világbajnok Németországgal (1–1, 1–0) szemben, csoportriválisai közül csak az Európa-bajnoki címvédő Olaszországgal nem bírt (1–2, 0–2).

Nem mindegy, hogy ki az ellenfél

A szakember szerint újra bebizonyosodott, hogy a nála nagyobb játékerőt képviselő riválisok jobban fekszenek Marco Rossi csapatának, mert könnyebben tud masszív, zárt védekezésből hatékonyan kontrázni, mint egy, a teret átengedő ellenfélnél dominálni a játékot. Nem véletlen, hogy a mostani sorozatban ebből kifolyólag a bolgár túra előtt már voltak gondjaink Montenegróban (0–0), illetve Litvániában (2–2) is, miközben oda-vissza vertük a csoportból papíron kiemelkedő, egy éve ilyenkor a katari világbajnoki részvételre hangoló Szerbiát (2–1, 2–1). De emlékezhetünk a megelőző vb-selejtezős sorozatból az Albánia elleni találkozókra is (0–1, 0–1), amikor egyáltalán nem talált fogást a válogatott az elvileg gyengébb balkániakon.

Szabados Gábor szerint ez az érem másik oldala, ugyanakkor egymás után háromszor véletlenül nem lehet kijutni az Európa-bajnokságra. Arra kár hivatkozni, hogy a létszámemelés miatt férünk csak oda, és ha nem lenne 24 résztvevő, a legjobb 16 közé úgysem osztanának lapot. A sportközgazdász szerint nem véletlenül bővítettek, ez volt a realitás, a lépést kikényszerítette az európai futball átalakulása, az, hogy lényegesen sűrűbbé vált a mezőny. Az eredményes szerepléssel pedig hamar megteltek újra a lelátók, mára a Puskás Aréna sem elég nagy, miközben emlékezhetünk, az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején az is nagy szó volt, ha 10 ezren kimentek egy válogatottmeccsre, az ennél nagyobb érdeklődés általában inkább az ellenfél sztárjátékosainak szólt.

Megvan a bizalom

Ha túlterhelt a jegyértékesítési rendszer, az nem róható fel a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ), ekkora rohamra az európai szervezet, az UEFA platformja sem áll mindig készen – jelezte az Indexnek Kelemen Árpád, a PwC Magyarország sporttanácsadási üzletágának vezetője. Kifejtette: hatalmas üzleti értéke van annak, hogy ma már gyakorlatilag akárhány belépőt el lehet adni a válogatott népszerűsége miatt, így akár egy barátságos meccsre is megtelik a több mint 60 ezer férőhelyes Puskás Aréna.

Ráadásul ez nem csak az 5–10, 15–20 ezer forintos nézőtéri helyek iránti kiemelkedő igényen látszik, hanem az akár 80–100 ezer forintos VIP-jegyek is pillanatok alatt gazdára találnak, ahogy a több tízmilliós bérleti díjért elérhető skyboxok is nagy kihasználtsággal működnek. A szakember ezt azzal indokolta, hogy az egyéb labdarúgó-mérkőzésekkel, illetve nagykoncertekkel együtt évente mintegy 15-16 telt házas rendezvény vonzza a cégeket, így komoly piaci kereslet tapasztalható a páholyok iránt.

De hol van a hátország?

Ami viszont a sportszakmai részt illeti, Kelemen Árpád szerint az utóbbi időszak eredményes szereplése olyan strukturális hibákat is elfed, amelyek egy évtized múlva a válogatott sikertelenségét okozhatják.

Példaként felhozta, hogy a magyar válogatott keretének nagy részét olyan elkötelezett focista édesapák gyermekei adják, akiket időben kivittek külföldre a sportág csúcsának számító utánpótlás-nevelő intézmények egyikébe, vagy olyan játékosok, akik átlag feletti teljesítményre képesek, és belementek a honosításba.

Mindezt azzal támasztotta alá, hogy a hazai akadémiáknak eddig lényegében csak Sallai Rolandot és Kleinheisler Lászlót sikerült kinevelniük az öt európai topliga valamelyikének, akik huzamosabban játéklehetőséghez jutnak, jutottak a legmagasabb szinten. Ezzel szemben Horvátország, Szerbia vagy Ausztria az európai klubfutball megkerülhetetlen éléskamrájának számít.

A PwC szakembere rávilágított: míg a magyar képzőhelyek szinte terméketlenek voltak az elmúlt egy évtizedben, a Dinamo Zagreb több tucat topligás játékost adott, de a Crvena zvezda sem állt meg 20-nál, a Sturm Graz is többszörösét termelte a teljes magyar rendszernek.

Ennek fényében nagy kérdés, mi lesz 8-10 év múlva, amikor kezdenek kiöregedni a mai szupertehetségek? Ha nem jön egy trendforduló, akkor bizony vészjóslóak a jelek.

Meggyőződése szerint az angol kluboknál olyan alaposan kidolgozott, minden mérhető adat elemzésére épülő scoutingrendszer alapján zajlik a kiválasztás, hogy akire érdemes volt figyelni, azt eddig is látták. Kényesen ügyelnek a színvonalra, a Premier League-be nem igazolhatnak bármely bajnokságból. Ezzel szemben a szakember úgy véli, Szoboszlainak nagy szerepe lehet a toborzásban, sok óvodás vagy kisiskolás gyerek ugyanis miatta akar focista lenni. Szoboszlai népszerűségét azzal is alátámaszthatjuk, hogy míg korábban egy angol bajnoki mérkőzés hazai közvetítését csak 25-30 ezren követték, addig ma már akár 180-200 ezren.

Elég egy Szoboszlai, de tíz Sallai kell

Ehhez kapcsolódóan Szabados Gábor azt mondja: nincs igaza annak, aki szerint további öt-hat Szoboszlai Dominikre lenne szükségünk, ilyen kaliberű játékos ilyen mennyiségben reálisan Brazíliában van, nem Magyarországon.

Szoboszlai mellé viszont tíz Sallai Rolandra van szükség

– utalt ezzel a képzés Kelemen Árpád által is kritizált oldalára.

A sportközgazdász szerint sincs meg a keret mélysége, különösen feltűnő volt a belgrádi győzelem után három nappal, hogy milyen rövid a kispad, amikor a Csehország elleni barátságos meccsre csak egy helyen változtatott Marco Rossi a kezdőcsapaton: Nagy Ádám helyére Kalmár Zsolt került, de később csereként Nagy így is pályára lépett. Pedig az ilyen alkalmak szolgálják leginkább a felkészülést, ilyenkor lehet kipróbálni olyan játékosokat, akikre elvileg építeni lehet a következő években. Ezt a szövetségi kapitány pontosan tudja, csak épp nem nagyon volt kit a mély vízbe dobnia.

A szakember megerősítette: azok a játékosok, akik húzóemberei a mai válogatottnak, döntő többségében nem a magyar utánpótlás rendszeréből kerültek ki. Erre a legjobb példa Szoboszlai Dominik, akinek az édesapja, Szoboszlai Zsolt a képzés hibáit látva inkább létrehozta a maga műhelyét, a Főnix Goldot.

Szabados Gábor említette, hogy az elmúlt egy évtizedben a csatárposzton az állandóságot képviselő Szalai Ádámban sem láttak itthon sokat, mint ahogy a 28 évesen a harmadik Eb-jére készülő, a nemzeti csapatból 2016 óta kirobbanthatatlan Nagy Ádámot is sokan eltanácsolták volna anno a futballtól. A honosítás pedig valóban jól működő fegyver: Willi Orbánnal, Kerkez Milossal, Loic Negóval és Callum Stylesszal valóban beljebb vagyunk, minőséget képviselnek.

A sportközgazdász szerint jönniük kell az újabb Sallai Rolandoknak, mert hosszú távon nem fenntartható modell, hogy az A-válogatott szintjén is szerencsével találjuk meg, fedezzük fel a megfelelő megoldást nyújtó játékosokat egy-egy hiányposztra.

Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve, exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!

(Borítókép: Szoboszlai Dominik és Sallai Roland 2023. március 27-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)