A PDC-világbajnokság után 14 magyar próbál bejutni a legjobbak közé

PAP 6101 (1)
2024.01.06. 11:35
Január 8-án, hétfőn kezdődik a PDC Qualifying Schools, amelyen két évre Pro Tour-kártyát lehet szerezni. A németországi Kalkarban és az angliai Milton Keynesben is rendeznek egy-egy tornát, előbbin 14 magyar próbál szerencsét.

Hogyan működik a PDC Qualifying Schools?

Hétfőn két helyszínen veszi kezdetét a PDC Qualifying Schools, amelyen keresztül Pro Tour-kártyát szerezhetnek a legjobbak. Az európai dartsjátékosok számára a németországi Kalkarban (Wunderland) rendezik a tornát, a brit versenyzők az angliai Milton Keynesben (Marshall Arena) mérik össze tudásukat – a két viadalon összesen 30 kártyát osztanak ki. A Q Schoolon bárki indulhat, aki betöltötte a 16. életévét, és befizette a 475 font (átszámítva több mint 200 ezer forint) nevezési díjat. Ennek határideje csütörtökön lejárt.

A Q School célja, hogy feltöltsék a PDC állandó mezőnyét 128 főre, ami a világranglista első 64 helyezettjéből, a tavaly kétéves tourkártyát szerzőkből – akik nincsenek benne a 64-ben a világranglistán –, a PDC Development és Challenge Tour 2-2 legjobbjából, valamint a Q Schoolon újonnan indulási jogot szerzőkből (30) áll. Ez a 128 versenyző lesz jogosult arra, hogy idén részt vegyen a PDC összes Players Championship-versenyén (szám szerint 30), valamint a European Tour-viadalokon és a profik számára kiírt vb-selejtezőkön.

A Q School két részből áll: hétfőtől szerdáig selejtezőket játszanak, ezeken a tourkártyájukat frissen elveszítőknek nem is kell részt venniük. Az első három napon a minitornák negyeddöntőinek nyolc-nyolc résztvevője jut be a második etapba, a maradék helyeket – hogy 128-as mezőny legyen – az eredmények alapján töltik fel, valamint a 2023-as Challenge Tour és Development Tour legjobb 16 játékosa – akinek nincs tourkártyája 2024-re – is automatikusan idekerül. A második rész csütörtöktől vasárnapig tart, mindennap egy-egy tornát rendeznek, amelyeknek győztesei tourkártyát kapnak. A maradék kártyákat az eredmények alapján osztják szét, a nevezők számának arányai alapján (tavaly az európai helyszínen 10, a briten 9-et osztottak).

Tizennégy magyar próbál szerencsét a PDC Q Schoolon

A nevezéseket – a németországi fordulóra 496-an neveztek, a britre 346-an – böngészve kiderült, hogy tizennégy magyar dartsjátékos nevezett a németországi PDC Q Schoolra. Köztük van többek között Székely „Penge” Pál, aki nemrégiben interjút adott lapunknak, és arról beszélt, ha most nem sikerül neki, akkor befejezi élsportolói karrierjét.

A PDC Q Schoolon induló magyar versenyzők:

  • Balló Sándor,
  • Baranyi Zsombor,
  • Borbély András,
  • Börzsei János,
  • Jagicza Gábor,
  • Kovács Patrik,
  • Major Nándor,
  • Prés Nándor,
  • Sárai Levente,
  • Strbik Péter,
  • Székely Pál,
  • Vályi Attila,
  • Végső János,
  • Vida Mihály.

A nevezők között van több olyan játékos is, akit már televíziós versenyeken is láthatott a nagyközönség. Az ismertebbek között van egyebek mellett az új-zélandi Haupai Puha, az amerikai Jules van Dongen, a lengyel Radek Szaganski, a holland Jelle Klaasen, a litván Darius Labanauskas, a német Max Hopp vagy a belga Andy Baetens.

A PDC Hungarian Fan Club összeszedte azokat a játékosokat, akiknek már biztos az idei tourkártyája, és azokat is, akik biztosan elveszítik azt.

A 2024-ES PDC-IDÉNY PRO TOUR-KÁRTYÁSAI
A világranglista első 64 helyezettje
1. Luke Humphries (angol)
2. Michael van Gerwen (holland)
3. Michael Smith (angol)
4. Nathan Aspinall (angol)
5. Gerwyn Price (walesi)
6. Rob Cross (angol)
7. Danny Noppert (holland)
8. Peter Wright (skót)
9. Jonny Clayton (walesi)
10. Dave Chisnall (angol)
11. Damon Heta (ausztrál)
12. Joe Cullen (angol)
13. Dirk van Duijvenbode (holland)
14. Dimitri Van den Bergh (belga)
15. Chris Dobey (angol)
16. Stephen Bunting (angol)
17. Ross Smith (angol)
18. Andrew Gilding (angol)
19. James Wade (angol)
20. Ryan Searle (angol)
21. Josh Rock (északír)
22. Gabriel Clemens (német)
23. Martin Schindler (német)
24. Krzyszfof Ratajski (lengyel)
25. José de Sousa (portugál)
26. Daryl Gurney (északír)
27. Gary Anderson (skót)
28. Brendan Dolan (északír)
29. Raymond van Barneveld (holland)
30. Scott Williams (angol)
31. Luke Littler (angol)
32. Kim Huybrechts (belga)
33. Madars Razma (lett)
34. Callan Rydz (angol)
35. Martin Lukeman (angol)
36. Ricardo Pietreczko (német)
37. Ryan Joyce (angol)
38. Luke Woodhouse (angol)
39. Mike De Decker (belga)
40. Jim Williams (walesi)
41. Keane Barry (ír)
42. William O’Connor (ír)
43. Gian van Veen (holland)
44. Simon Whitlock (ausztrál)
45. Alan Soutar (skót)
46. Ricky Evans (angol)
47. Jermaine Wattimena (holland)
48. Matt Campbell (kanadai)
49. Rowby-John Rodriguez (osztrák)
50. Steve Beaton (angol)
51. Boris Krcmar (horvát)
52. Adrian Lewis (angol)
53. Vincent van der Voort (holland)
54. Cameron Menzies (skót)
55. Mensur Suljovic (osztrák)
56. Mickey Mansell (északír)
57. Jamie Hughes (angol)
58. Ritchie Edhouse (angol)
59. Ryan Meikle (angol)
60. Florian Hempel (német)
61. Adam Gawlas (cseh)
62. Kevin Doets (holland)
63. Mervyn King (angol)
64. Ian White (angol)

A tavaly kétéves tourkártyát szerzők, akik nincsenek a legjobb 64-ben (30 fő) – a ranglistahelyezésük a vb utáni állapot, az új idényt Veenstra a 65. helyről kezdi, a többiek pedig mögötte sorakoznak majd.

71. Richard Veenstra (holland)
73. Niels Zonneveld (holland)
80. Lee Evans (angol)
82. Dylan Slevin (ír)
94. Keegan Brown (angol)
96. Maik Kuivenhoven (holland)
98. Jeffrey de Zwaan (holland)
100. Stephen Burton (angol)
101. Daniel Klose (német)
108. Karel Sedlácek (cseh)
113. Arron Monk (angol)
114. Jurjen van der Velde (holland)
116. Robert Owen (walesi)
116. Pascal Rupprecht (német)
116. Jeffrey Sparidaans (holland)
122. Graham Usher (angol)
123. Graham Hall (angol)
123. Josh Payne (angol)
129. Nick Kenny (walesi)
129. Adam Smith-Neale (angol)
132. Geert Nentjes (holland)
136. Ronny Huybrechts (belga)
138. Owen Roelofs (holland)
140. Adam Warner (angol)
142. Danny van Trijp (holland)
145. Robbie Knops (belga)
147. Callum Goffin (walesi)
172. Jacques Labre (francia)
181. Christian Perez (Fülöp-szigeteki)
– Corey Cadby (ausztrál)
A PDC Development Tourról (új kétéves kártyával, 2 fő)
Nathan Rafferty (északír)
Wessel Nijman (holland)
A PDC Challenge Tourról (új kétéves kártyával, 2 fő)
Berry van Peer (holland)
Owen Bates (angol)
A PDC Q Schoolon új, kétéves kártyát szerzők (30 fő)

Akik idén elvesztették a Pro Tour-kártyájukat (a Q Schoolon visszaszerezhetik): Martijn Kleermaker (holland), Steve Lennon (ír), Mario Vandenbogaerde (belga), Radek Szaganski (lengyel), Connor Scutt (angol), Danny Jansen (holland), Darius Labanauskas (litván), Scott Waites (angol), Richie Burnett (walesi), John O’Shea (ír), Jules van Dongen (amerikai), Ted Evetts (angol), Jeff Smith (kanadai), Rusty-Jake Rodriguez (osztrák), Lewy Williams (walesi), Krzysztof Kciuk (lengyel), George Killington (angol), Brian Raman (belga), Jimmy Hendriks (holland), Bradley Brooks (angol), José Justicia (spanyol), Joe Murnan (angol), James Wilson (angol), Ross Montgomery (skót), Tony Martínez (spanyol), Darren Webster (angol), Shaun Wilkinson (angol), Devon Petersen (dél-afrikai), Damian Mol (holland), Luc Peters (angol), Kevin Burness (északír), Jamie Clark (skót), Nick Fullwell (angol), Vladmir Andersen (dán)

(Borítókép: Kovács Patrik 2023. szeptember 22-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)