Amikor szembejön az európai versenyzővel a megdöbbentő afrikai valóság

Vasárnap Dakhláhban pihenőnapot tartott az Africa Race mezőnye, így a magyar raid indulók is. A folytatás azonban fejes volt a valóságba, amikor a Dakarba tartó mezőny tagjai átlépték a mauritániai határt és megérkeztek a 33 fokos forróságba, valóban egy másik földrészre. Marokkó rendezett és gazdag ország a szaharai iszlám köztársasághoz képest, ahol az emberek kedvesek, de nagyon szegények.

A szakadékszerű különbség miatt, ami az európai autóversenyzők, kalandkeresők és a helyiek életmódja, lehetőségei között tapasztalható, az itt zajló versenynapoknak van némi keserédes mellékzöngéje. Az európai életmód és lehetőségek alaposan felértékelődnek, ehhez elég pár száz kilométert megtenni Mauritániában, ahol faviskókban, bádogházakban élnek emberek, alapvető infrastruktúra nélkül.

A pihenőnapra visszatérve: Dakhlah több mint százezer lakójával a marokkóiak által megszállt, a világ által nem, de az Amerikai Egyesült Államok által már elismert Nyugat-Szahara második legnépesebb városa. Ami ennél is érdekesebb, a sivatagi ország több mint 800 km-es partszakaszának egyetlen látható öble mentén fekszik. A lakossága dinamikusan nő, talán részben a betelepítések eredményeként, de idegenforgalma sem lebecsülendő: az öbölben pezsgő kite- és szörfélet zajlik. A kiváló széljárás miatt lengyel, osztrák, olasz és még számos európai ország kisbuszai parkolnak a parton.

Itt parkoltak le az Africa Race mezőnyének tagjai is, hogy kipihenjék az első hét fáradalmait. Volt mit, mert még a raid útvonala is megterhelő volt. Nagyjából háromezer kilométert tett meg a mezőny Nador kikötőjétől, kőkemény – ez most szó szerint értendő – sziklás, sivatagi terepen. A táv is sok, de a látnivaló sem kevés, szóval panasznak azért nem lehet helye.

A Szalay Balázs, Mezei Dániel, Varga Ádám hármas kevesebbszer ment be a raid szakaszra, mert a filmkészítés az első, a versenyzés a második. Így is része volt a rutinos Dakar-menő Szalay Balázsnak egy izzasztó sziklasivatagi menetben, utcai autóval.

A Bunkoczi László, Bunkoczi Soma, Szentkuti Ákos hármas többször ment pályát, nem is rosszul. Az elvileg nem versenyautó Isuzuval néha komoly tempót autózott az alapvetően „főállású” navigátor, Bunkoczi László. Az Audi A4-teszten a Totalcar újságírója, Szentkuti még nem is gondolta, hogy mit jelent valójában az akkor címnek adott „Igásló” kifejezés. A sivatagban azonban láthatóan megérezte a súlyát, mert neki is húzni kell a csapat szerekerét. Ez hol sátorbontást, hol tálcaösszeszedést, hol navigálást jelent. Sok mindent, de legalább adott az élményanyag, amiből megszülethetnek az újabb cikkek. Meg az alvásnak sem tesz rosszat, egyébként... Azon azért lehet gondolkodni, hogy létezik-e igásteve kifejezés, mert az errefelé helytállóbb.

A mauritániai szakaszok már egyértelműen homoksivatagi menetek, várhatóan 33-37 fokban, dűnék között, sok ásással és a kietlensége ellenére rengeteg látnivalóval. Chamiban és azt követően két hurokszakasz vár a mezőnyre, amely folytatja útját Szenegál fővárosa, Dakar felé.

A klasszikus Dakar-útvonalon zajló verseny sok emléket előhoz Szalay Balázsból, aki Bunkoczi Lászlóval és korábbi navigátoraival sokszor végigjárta ezt a menetet. Szalay meg is jegyzete, hogy az 1996-os első ittléte óta hatalmasat változott minden Marokkóban, de Mauritániában is. Ennek kézzelfogható jele, hogy nincs háború és Mauritániában is van aszfaltozott út, még ha nem is kiváló minőségű.

Alapvetően sportról lévén szó, azt kívánja a fair play, hogy leírjuk: csak kívánni lehet, hogy 25 év múlva is hasonló előrelépésről számoljon be az erre autózó. Akár Szalay Balázs is, ha még 80 felett is terepralizni szeretne.

(Fotók, videó: Varga Ádám)