Beragadtak a rajtnál a magyarok, két vereség az első napon

2024.01.11. 18:07
Megkezdődött a PDC Qualifying Schools európai versenyének döntő szakasza, amelyet mindkét magyar versenyző, Székely Pál és Major Nándor is vereséggel indított. A Pro Tour-kártyákért zajló viadal azonban még közel sem ért véget, az előttünk álló három napon javíthatnak a magyar dartsjátékosok.

Ahogy arról beszámoltunk, három magyar játékos jutott a PDC Qualifying Schools európai selejtezőjének döntő szakaszába. Csütörtökön azonban csak Székely Pál és Major Nándor állt tábla elé, a ranglistáról kvalifikáló Végső János számunkra eddig ismeretlen okból visszalépett. 

A PDC Qualifying Schools második etapjában csütörtöktől vasárnapig mindennap egy-egy minitornát rendeznek 128-as főtáblával, az adott nap győztesei automatikusan Pro Tour-kártyát szereznek. Ugyanez a helyzet a brit selejtezőkön is, így a 31-ből 8 kártya ilyen módon talál gazdára. A maradék 23 kártyát a négy nap alatt elért eredmények ranglistája alapján osztják ki, az európai selejtezőn 13, a brit viadalon 10 talál gazdára. Az első szakaszról hozott pontok törlődnek, így mindenki 0 ponttal indul a ranglistán. A döntő szakaszban a mérkőzések 6 nyert legig tartanak.

Csütörtökön Székely Pál állt elsőként táblához a magyar játékosok közül. A Penge becenévre hallgató dartsjátékos – aki decemberben nagy port kavart interjút adott az Indexnek – Marcel Junkkal találkozott a főtábla első fordulójában. Oda-vissza brékelték egymást a meccs elején, 2:2 állt az eredményjelzőn négy leg után. A német játékos ezután állva hagyta Székelyt, sorozatban három leget nyerve 5:2-re vezetett, és egy legre volt a győzelemtől. Penge szépített a nyolcadik legben, ám a kilencediket Junk behúzta egy 92-es kiszállóval, így ő jutott a következő körbe.

Major Nándorhoz nem volt kegyes a sors, a 2024-es PDC-világbajnokságon debütáló, a második fordulóig jutó és ott Raymond van Barneveldtől kikapó Radek Szaganskit sodorta az útjába. A rutinos lengyel – aki tavaly Players Championship-fordulót is nyert – már a meccs elején brékelte Majort, ám a magyar dartsjátékos visszavette ezt, így 2:2-vel álltak a felek négy leg után. Az ötödik leget egy maximummal (180) kezdte Major, ő ért le előbb kiszállóra, de a 121-et nem tudta megoldani kilenc nyílból, amit Szaganski kihasznált, és ismét brékelt.

A hatodik leg is a kiszállózáson múlt, bár ezúttal mindketten 70 alatti átlagot dobtak, de Szaganski előbb oldotta meg a duplát. A hetedik leg parádésan kezdődött, mindketten 180-at dobtak első körükben, Szaganski kilenc nyíl után 121-en volt, Major Nándor 164-en. Előbbi négy nyílból megoldotta, így egy legre került a győzelemtől. Major a nyolcadik legben szenzációs játékkal rukkolt elő, 107,36-os átlaggal húzta be a leget. A kilencedik leget Major kezdte a meccsben maradásért, Szaganski azonban két kéttriplás körrel tette le magát kiszállóra, amit meg is oldott, ezzel megnyerte a mérkőzést.

Majornak és Székelynek is lesz még lehetősége javításra a hátralévő három napban, ugyanis a négy nap összesített eredményei alapján kialakul egy ranglista, aminek az első 13 helyezettje is Pro Tour-kártyát kap – igaz, ezen mindketten nulla ponttal állnak az első nap után. Az elmúlt évek statisztikái alapján a négy napon összesen legalább 6-7 meccset kell nyerni, hogy a végelszámolásnál a top 10 környékén legyen valaki a ranglistán.

Az első napon az európai selejtezőben a holland Martijn Dragt szerzett egyenes ágon Pro Tour-kártyát, miután a döntőben 5:2-ről fordítva legyőzte honfitársát, Chris Landmant. A brit selejtezőben az ír Steve Lennon nyerte a csütörtöki minitornát, a fináléban William Borlandet múlta felül 6:4-re.

PDC QUALIFYING SCHOOLS
DÖNTŐ SZAKASZ, 1. NAP
A LEGJOBB 128 KÖZÖTT
Székely Pál (76,49)–Marcel Junk (német, 80,27) 3:6
Major Nándor (85,09)–Radek Szaganski (lengyel, 87,28) 3:6