A románok nem engedték be az olimpiai bajnok sportági legendát az országba
A bukaresti birkózó-Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében a kétszeres olimpiai, ötszörös világ- és ötszörös Eb-győztes Abdulrasid Szadulajevvel kezdett volna a magyar színekben versenyző Bajcajev Vlagyiszlav, ám az oroszok szupersztárjának Romániába való belépését vízumproblémák miatt megtagadták a bukaresti reptéren – olvasható a magyar szövetség honlapján.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes Vlagyiszlav így mérkőzés nélkül jutott a bukaresti kontinenstornán a szabadfogású 97 kilogrammos súlycsoport negyeddöntőjébe. A nyolcaddöntős meccsükhöz a viadal eredményközlő honlapján a „VFO” szerepel, amelyet akkor hirdetnek ki, amikor az egyik fél nem jelenik meg a szőnyegnél.
![Bajcajev mérkőzés nélkül jutott negyeddöntőbe](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5488/54883/548838/54883807_dbf103170bf02da9255815869920bcc2_wm.jpg)
A nemzetközi szövetség (UWW) oldalán már a 33 éves Bajcajev neve szerepel a negyeddöntős párosításban.
Az ezúttal a 70 kilogrammos súlycsoportban szereplő világ- és Európa-bajnok Muszukajev Iszmail második mérkőzését is magabiztosan nyerte, a 97 kilós Bajcajev Vlagyiszlav pedig győzelemmel mutatkozott be, ezzel mindkét magyar szabadfogású birkózó elődöntőbe jutott a bukaresti Európa-bajnokságon.