Meghalt a Ferencváros Európa-bajnok vízilabdázója
A hazai sportági szövetség honlapja emlékeztet rá, hogy Wiesner Tamásnak két Európa-bajnoki és egy világkupa-szereplés adatott meg: az 1970-es Eb-n ezüstérmes lett, 1977-ben, a jonköpingi kontinensviadalon, illetve az 1979-es rijekai vk-n pedig az aranyérmes együttes tagja volt.
A KSI-ből 1968-ban került a Ferencvároshoz, ott töltötte teljes felnőttjátékos-pályafutását, később pedig két évtizeden át szolgálta a klubot szakosztályvezetőként, amikor a csapat újabb sikerkorszakát élte.
A zöld-fehérek kupaspecialistának számítottak akkoriban: a Vasas és az OSC mellett a bajnoki cím elérhetetlen volt, ugyanakkor a kupában sokszor meglepetést okoztak. És nem csak itthon: 1974-ben, 1977-ben és 1979-ben elhódították a KEK-serleget, sőt az utóbbi két sikert követően megrendezett európai Szuperkupa-döntőben sikerült legyűrniük az aktuális BEK-győztest is, előbb a Canottieri Napolit, majd a Vasast.
Wiesner a kilencvenes években vállalt ismét komoly szerepet szeretett klubjánál, ahol szakosztályvezetőként főszerepe volt abban, hogy a zöld-fehérek négy év alatt három európai kupadöntőben játszhattak, és két vesztes LEN Kupa-finálét követően 1998-ban elhódították a KEK-serleget. 2000-ben pedig a fiatal csapattal a bajnoki cím is összejött.
Wiesner Tamás 2022 decemberében agyvérzést kapott.