Magyarsága miatt bántalmaztak egy 15 éves sportolót Romániában

2024.04.05. 20:12

„Eddig és ne tovább” – jelentette ki az RMDSZ elnöke videóüzenetében arra reagálva, hogy egy 15 éves lugosi tornászt román társai brutálisan bántalmaztak egy edzőtáborban „csak azért, mert magyar”.

 A bántalmazott fiút kikötözték, kopaszra nyírták, megverték, alkoholt itattak vele és hamut szórtak a fejére, szexuális játékokat mímeltek vele

– részletezte a politikus. Mint mondta: apaként, a magyar közösség vezetőjeként elfogadhatatlannak, „vérlázítónak” tartja azt, ami a 15 éves lugosi magyar fiúval történt az edzőtáborban.

Úgy értékelte, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) magyarellenes kampánya vezetett ide, illetve az, hogy a román társadalom évek óta szó nélkül tűrte a gyűlöletkeltést. Az RMDSZ elnöke felkérte román politikustársait és az állam vezetőit, hogy ítéljék el az esetet, mert „ezt nem lehet szó nélkül, illetve következmények nélkül hagyni, a magyarellenességet vissza kell szorítani”. Mint mondta: az államfőtől, a miniszterelnöktől, a belügyminisztertől és az igazságügyi minisztertől vár „nagyon gyorsan” reagálást, a tornászszövetség országos vezetőségétől pedig a történtek kivizsgálását.

Kelemen Hunor az RMDSZ és a saját nevében sajnálatát fejezte ki a bántalmazott fiúnak és családjának, illetve segítséget ígért a jóvátételhez.

A román ifjúsági tornászválogatott resicabányai edzőtáborában történt esetet a Prosport sportújság tárta a nyilvánosság elé csütörtökön. A lap szerint a 15 éves magyar nemzetiségű fiút két társa bántalmazta, kínzása közben pedig „ungure”-nak („te magyar!”) szólították. A Prosport szerint a tornászszövetség – a sértett apjának állítólagos hozzájárulásával – el akarta tussolni az ügyet, amit a lap „égbekiáltónak” nevezett egy olyan esetben, „amikor az ifiválogatott edzőtáborában az ország egyik sportreménységét megkínozzák és etnikai diszkriminációnak vetik alá”.

A Prosport pénteki beszámolója szerint Elisabeta Lipa, a Román Nemzeti Sportügynökség vezetője hivatalos átiratban szólította fel a tornászszövetséget a resicabányai súlyos incidens kivizsgálására.

A resicabányai városi rendőrség (feljelentés híján) hivatalból indított kivizsgálást azoknak a sajtóértesüléseknek az ügyében, amelyek szerint egy resicabányai edzőtáborban egy kiskorú ütlegelést és más bántalmazást szenvedett el, illetve megfosztották őt személyi szabadságától – közölte pénteken a Krassó-Szörény megyei rendőrkapitányság.

(MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport