Remekeltek a magyarok Csengcsouban

2024.06.16. 22:31
A magyarok második helyen végeztek Dél-Korea mögött, három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel térhetnek haza.

Az MTI jelentése szerint Martinek János szövetségi kapitány szerint várakozáson felül szerepeltek a magyar öttusázók a kínai Csengcsouban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Nem számítottam arra, hogy ennyien dobogóra állnak majd, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Senki sem számított ilyen sikerre, sem itt, sem otthon. Rendkívül pozitív, hogy az utolsó, még lovaglással rendezett világbajnokságon ilyen kiemelkedő eredményt értünk el

– mondta az MTI-nek.

A magyarok három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel második helyet vívták ki maguknak az éremtáblázaton, szorosan a dél-koreaiak mögött, ezt pedig úgy sikerült elérni, hogy a magyar csapat női váltóban és vegyes váltóban nem is indult.

A női váltó indulása már az elutazás előtt eldőlt, míg a vegyes váltó esetében Martinek János azt nyilatkozta, hogy az egyéni versenyek után senkiben nem volt már elég energia. Utólagosan úgy tűnik ez volt a helyes döntés jónak bizonyult a döntés, mivel a lovaglást végül eső miatt elmaradt.

Aranyérmes lett a Bőhm Csaba, Szép Balázs és Demeter Bence összeállítású férfi csapat, valamint a Guzi Blanka, Erdős Rita és Bauer Blanka alkotta női együttes is.

A világbajnokságon a dobogósok szerezhettek párizsi kvótát, de csak akkor, ha korábban még nem volt nekik. Bőhm Csaba, már a tavalyi Európa Játékokon megszerezte magának a részvételt biztosító kvótát, most az ezüstérmes Szép és Guzi, valamint a bronzérmes Erdős is csatlakozhat hozzá a nyári játékokon.

A magyarok így öt olimpiai kvótával rendelkeznek, ugyan Gulyás Michelle most sikertelen lovaglása miatt ezúttal a 18. helyen végzett, Bőhmhöz hasonlóan már tavaly, a krakkói Európa Játékokon megszerezte a kvalifikációt.

Az olimpián azonban nemenként csak két versenyző indulhat egy-egy országból, így ha több kvótát szereznek, az adott szövetségnek kell döntenie arról, kik mehetnek az ötkarikás tornára. Még az is benne van a pakliban, hogy a hétfői olimpiai kvalifikációs ranglistáról további magyar versenyzők is nevezhetővé válnak.

Martinek János azt nyilatkozta, hogy a saját elvei szerint elkészíti a javaslatát, amelyet a szakmai bizottság szerdán készül megtárgyalni, majd az elnökség hozza meg a végső döntést.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Meghalt a többszörös Grand Slam-bajnok legenda, az ausztrál tenisz nagy alakja

Meghalt a többszörös Grand Slam-bajnok legenda, az ausztrál tenisz nagy alakja

Egyesben és párosban is rengeteg győzelmet aratott.

42 perce

  • Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.

február 28., 10:15

  • Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.

február 28., 13:15

  • Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.

február 28., 11:45

  • Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.

február 28., 09:45

  • Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.

február 27., 22:31

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

17 perce

  • Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.

február 28., 09:51

  • Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.

február 28., 06:18

  • Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.

február 28., 12:05

  • Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.

február 27., 07:21

  • Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.

február 28., 18:55

  • Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.

február 27., 20:41

  • Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.

február 28., 14:58

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

1 órája

  • Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.

február 28., 15:40

  • Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Meghódította a Premier League-et.

február 27., 06:30

  • Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.

február 27., 07:12

  • Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától

Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától

Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.

február 28., 15:36

  • Sport
Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Dzsumanyijazova Polina meseszép ruhában futotta rövid programját a Főnix Arénában.

február 27., 20:07

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

4 órája

  • Sport
Meghalt Lukács Lóránt

Meghalt Lukács Lóránt

A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.

február 27., 10:27

  • Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.

február 27., 13:12

  • Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.

február 27., 09:31

  • Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.

február 27., 17:47

  • Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.

február 27., 10:53

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

4 órája

  • Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista

Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista

2022 óta küzdött a betegséggel.

február 27., 19:45

  • Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott

Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott

Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.

február 27., 16:47