Beolvasott a CAS ászának, majd lemondott Kenderesi Tamás választott bírója
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
„Egy év is kevés volt ahhoz, ahogy kitűzzék a tárgyalás időpontját, még mindig csak ott tartanak, hogy talán szeptemberben sor kerülhet a meghallgatásra. A halogatásnak ez a felháborító formája miatt mondtam le” – tájékoztatta az Indexet a 75 éves Dávid Gyula, aki Kenderesi ügyének lezárásával köszönt volna el a nemzetközi Sportdöntőbíróságtól.
Kenderesi Tamás, aki a 2016-os olimpián remekbe szabott pillangóúszásával és a döntő utáni emlékezetes nyilatkozatával szimpatizánsok millióit vette le a lábáról, jelenleg doppingvétség miatt első fokon négy évre eltiltott sportolóként, a nyilvánosságot messze elkerülve éli életét.
Beleállt a fellebbezés küzdelmébe
A Rióban bronzérmes úszó megváltozott külsővel, szívében és lelkében viszont változatlan elszántsággal immár harmadik éve tartja magát ahhoz a kijelentéséhez, hogy soha nem élt tiltott szerekkel, nem próbálta kijátszani a doppingellenőröket, és a holléti nyilatkozatának kitöltésével sem trükközött. Igazságtalannak és megalapozatlannak mondja az ellene felhozott vádakat, noha azokat a biológiai útlevelében felfedezett eltérésekre, majd három, egymástól függetlenül vizsgálódó külföldi analitikai szakértő egybehangzó véleményére alapozták.
Tavaly, élve a fellebbezés lehetőségével, jogászok és szakértők segítségét kérve a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, ahol választott bírók háromtagú testületére vár a másodfokú és ezzel véglegesnek tekinthető döntés meghozatala. Arra viszont, hogy ez mikor fog bekövetkeztetni, senki sem tudja a választ. A CAS nem az a szervezet, amelyikre nyomást lehet gyakorolni, de sürgetéssel sem tanácsos próbálkozni. Fontos tudnivaló még az is, hogy aki a döntőbírósághoz fordul, annak sok megtakarítással kell rendelkeznie, mert Lausanne-ban mindennek ára van, méghozzá igencsak borsos.
Kenderesi és kis csapata nyilván ezzel is tisztában volt, amikor tavaly ilyenkor beleállt a fellebbezés küzdelmébe.
Ráadásul az igazáért és a felmentéséért harcba szálló 27 esztendős Kenderesi – egyike az ifjúsági olimpiát nyert magyar úszóknak – abba a furcsa helyzetbe került, hogy a CAS „ítélőszéke” előtt majd felperesként kell megjelennie, farkasszemet nézve az ezúttal alperes Magyar Antidopping Csoport, másnéven HUNADO képviselőivel. A CAS háromtagú döntéshozó panelje már hónapokkal ezelőtt felállt, most viszont, hogy Dávid Gyula lemondott, helyére mielőbb más választott bírót kell keresni, és bizony időbe telik majd, amíg a panel új tagja végére ér a dokumentumok tanulmányozásának.
Nincsenek egy súlycsoportban
Miután Kenderesi Tamás meggyőződött arról, hogy igazságot csak a CAS szolgáltat, az is eldőlt, hogy a szembenálló feleknek, velük együtt az olimpiai bronzérmes úszó mellett kiálló Magyar Úszószövetségnek tetemes összegeket kellett átutalnia a CAS számlájára. Kenderesi Tamásnak és a Magyar Antidopping Csoportnak fele-fele arányban 100 ezer svájci frankot, azaz több mint 40 millió forintot, a továbbra is az ártatlanság vélelmét hangoztató sportszövetségnek pedig ezen felül még 6,5 millió forintnyi hozzájárulást. Mindebből kiderül, hogy
a magyarok közel 50 millió forintja jelenleg amolyan „halott pénzként” parkol a CAS bankjában, talán még kamatozik is.
A szép summa sorsáról csak a másodfokú ítélet meghozatala után döntenek. A rossz hír az, hogy erre minden valószínűség szerint már csak a párizsi olimpiai játékok után, valamikor szeptemberben kerülhet sor. El lehet képzelni, hogy mit gondol erről Kenderesi, aki maga is tudja, hogy az alperessel nincs egy súlycsoportban. Ráadásul az aktív úszók köréből kiszorítottként azzal is számolnia kell, hogy július derekától megkezdődik az úgynevezett olimpiai időszak, onnan kezdve a WADA – ahogy a CAS és a doppingellenőrzéseket koordináló ITA – már csak előre tekint, függőben lévő ügyeit jó ideig jegelni fogja.
Három javaslatra három nem
Kenderesi Tamás jogi képviselőjének rövid nyilatkozatából derült ki, hogy nem James Drake KC az egyedüli a CAS választott bírói paneljében, aki ellen kifogás merült fel.
„Sok mindent tudnék hozzáfűzni az elmúlt egy évben történtekhez, illetve ahhoz, ami sajnálatos módon eddig nem következett be, de folyamatban lévő peres ügyről lévén szó, csak a tények említésére szorítkozhatok” – hangoztatta Hergenrőder Tamás, aki sportembernek vallhatja magát, mert a mai napig igazolt labdarúgó, 43 évesen sem szakadt el a sportágától. Az üggyel kapcsolatosan azonban annak lezárásáig nem kívánt a sajtóban megnyilvánulni.
Csak megerősíteni tudom, hogy szinte pontosan egy évvel ezelőtt jeleztük hivatalos formában, hogy élni kívánunk a fellebbezés lehetőségével, 2023 júniusában az előterjesztésünket is eljuttattuk a svájci székhelyű CAS-hoz. A nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt jelen esetben az eljárás nyelve az angol, a fordítás feladata pedig a fellebbező felet terheli, így erre is fel kellett készülni.
Hozzátette: tekintettel arra, hogy a CAS gyors és hatékony szervezet hírében áll, azt remélték, legkésőbb tavaly novemberig kijelölik a meghallgatás időpontját. Ezzel szemben egy év telt el érdemi események nélkül, amihez Kenderesi Tamás csak annyiban járult hozzá, hogy kifogást emelt a háromtagú testület német tagjának jelölése miatt. Nem alaptalanul.
„Ulrich Haas, az alperes MACS választott bírója egyike azoknak a szakértőknek, akik a WADA kódexét megalkották, így őt elfogulatlan ítélkezőnek aligha lehet nevezni. A Panelben személycserére ez idáig nem került sor, erről is megvan a véleményem, de azt csak akkor szeretném kifejteni, amikor lezárul ez az ügy. Kijelenthető, hogy a jelenlegi helyzet senkinek sem jó, a legkevésbé Tamásnak nem, akinek a 2017-ben levett mintájával 2022-ben kezdtek el foglalkozni. Egy olyan nemzetközi kategóriájú sportolónak, amilyen például a védencünk, a fellebbezésével egyenesen a nemzetközi bírósághoz kellett fordulnia, annak minden rá eső költségét és kockázatát magára vállalva. Semmi mást nem tehetünk, csak türelmesen várunk. A CAS-tól eddig nem érkezett semmilyen információ hozzánk arról, hogy a bírói panel valamelyik tagja lemondott volna. Végezetül még annyit, hogy az elmúlt hónapokban három tárgyalási időpontot is javasolt a bíróság, mi mindhármat elfogadtuk, a HUNADO jogászainak viszont egyik időpont sem felelt meg!”
(Borítókép: Kenderei Tamás és párjának édesapja. Fotó: Kenderesi család)