Könnyeivel küszködött a világbajnok dartsos a torna legdrámaibb meccse után

2024.12.27. 22:31
Végletekig kiélezett mérkőzésen nyert a 2021-es világbajnok Gerwyn Price az angol Joe Cullen ellen a londoni Alexandra Palace-ban zajló PDC-dartsvilágbajnokság harmadik fordulójának pénteki esti mérkőzésén. A 35 éves angol háromszettes hátrányból tornázta fel magát, majd mikor úgy tűnt, elbukta a meccset az utolsó előtti legben egy 170-es kiszállóval tartotta életben továbbjutási reményeit, de végül a walesi Price nyerte meg a „hirtelen halált”, vagyis a döntő leget.

A dartsszurkolóknak elégedetlenségre már a délutáni mérkőzések után sem lehetett okuk, hiszen Damon Heta egy kilencnyilassal őrjítette meg nem csak a közönséget, de még ellenfelét, Luke Woodhouse-t is. 

Kapcsolódó
Elképesztő jelenet: kilencnyilast dobott, majd ellenfelével közösen ünnepelt

Elképesztő jelenet: kilencnyilast dobott, majd ellenfelével közösen ünnepelt

Ennek ellenére a meccs végén csak angol ellenfele örülhetett.

Bár a találkozó képe nem indokolta volna, Gerwyn Price hamar 3–0-s vezetésre tett szert Joe Cullen ellen. Az angol nem játszott rosszul, kétszer is döntő legre kényszerítette a walesit, a világbajnok viszont a legfontosabb pillanatokban nem hibázott a kiszállóknál. A 4–0 viszont nem jött össze, Cullen csak egy leget engedve ellenfelének behúzta az első szettjét, de a java még csak ezután következett.

Az ötödik szetten belül már 2–1-re is vezetett Cullen, azonban a negyedik legben mindkét kiemelt játékos keze megremegett a kiszállóknál, de többkörnyi dráma után végül a „hazai” közönség előtt szereplő angol talált előbb célba, ezzel folytatva felzárkózását,

annak ellenére, hogy a világbajnokságokon már-már visszatérőnek számító darázs megzavarta fontos kiszállózása közben.

A következő szett már a brékekről szólt, Price egyszer, míg Cullen kétszer vette el ellenfele kezdését. Végül másodjára már hozta a kezdését az angol, ezzel kiegyenlítve a találkozót, miután Price ismét a meccs kritikus pontján hibázott kiszállót.

A végső játszmában azonban megrázta magát a walesi, bár Cullen kezdte a kört, Price egy 140-es kiszállóval lebrékelte riválisát. De jött egy új leg, vele együtt az újabb dráma a kiszállóknál, amelyből megint az angol jött ki jobban: már a vezetést is sikerült átvennie, ráadásul mecsnyila is volt, de elhibázta a dupla ötöst, míg Price elsőre megoldotta a dupla tízet, ezzel „hosszabításba” küldve a mérkőzést (a döntő szettben 2–2 után kétleges előnnyel nyerhet csak egy játékos, 5–5 után pedig „hirtelen halál” van, vagyis a hatodik leg győztese a találkozót is megnyeri). 

Előbb 3–3, majd 4–4 volt legek arányában az eredmény, mivel egyik játékos sem tudta megragadni a kezdeményezést, és amikor úgy tűnt hogy mégis, mindig a másik játékos oldotta meg a kiszállót. Az igazi dráma pedig még hátra volt: 5–4-re vezetett Price, aki többször is dobhatott a győzelemért, de sikertelenül.

Végül jött Cullen, és szinte már mozifilmbe illő módon dobta ki a 170-es kiszállót, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyét.

Az utolsó legben óriási meglepetésre azonban nem volt különösebb izgalom, Price hamar leért 501 pontról, és első nyílra értékesítette is a (mérkőzésen sokzor gondot jelentő) dupla húszat, ezzel megnyerve a világbajnokság eddigi legizgalmasabb találkozóját.

Az esti etap következő mérkőzésén a kétszeres világbajnok Peter Wright, valamint Jermaine Wattimena csapott össze. A holland jól kezdett, ennek ellénére 3–1-re meglépett a betegséggel küzdő extravagáns skót. A következő szettet még „odaadta Wright, az utolsó játszmát azonban könyörtelenül behúzta, és 4–2-re nyert.

Az utolsó összecsapás nem tartogatott sok izgalmat, az első kiemelt Luke Humphries simán, 4–0-ra verte a walesi Nick Kenny-t és jutott a legjobb 16 közé. 

PDC-VILÁGBAJNOKSÁG (DARTS), 3. FORDULÓ
A pénteki program

  • Gerwyn Price (walesi, 10., 92.6) – Joe Cullen (angol, 23., 92.77) 4–3
  • Jermaine Wattimena (holland, 96.5) – Peter Wright (skót, 17., 96.19) 2–4
  • Luke Humphries (angol, 1. kiemelt, 98.59) – Nick Kenny (walesi, 93.42) 4–0

korábban játszották

  • Damon Heta (ausztrál, 9., 89.69) – Luke Woodhouse (angol, 92.34) 3–4 
  • Jonny Clayton (walesi, 7., 90.11) – Daryl Gurney (északír, 26., 92.6) 4–3
  • Stephen Bunting (angol, 8., 100.06) – Madars Razma (lett, 90.92) 4–1

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.

22 perce

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

6 órája

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

10 órája

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

56 perce

  • Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.

2 órája

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

7 órája

  • Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.

6 órája

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

10 órája

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Címlapon
Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta

Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta

A képviselők többsége számára azonban így is elfogadható volt.

18 perce