Négy sportágban mutatkoznak be csütörtökön a magyarok a paralimpián

2024.08.29. 10:26
A szerda esti megnyitó után a csütörtöki első versenynapon négy sportágban lesznek érdekeltek a magyarok a 2024-es párizsi paralimpián.

A küldöttségből elsőként a kerekesszékes íjász, Gáspár Tamás mutatkozik be, aki az Invalidusoknál kialakított pályán a W1-es kategória rangsorolóján próbál minél jobb eredményt elérni, hogy aztán vasárnap jó pozícióból kezdhesse a kieséses szakaszt. Gáspár második paralimpiáján szerepel, három éve, Tokióban ötödik lett.

A Paris La Défense Arénában három úszónak lehet szorítani, az egyformán paralimpiai bajnok Konkoly Zsófiának (S9, 400 gyors) és Pap Biankának (S10, 50 gyors), valamint Adámi-Rózsa Zsanettnek (S2, 100 hát). Konkoly három éve ezüstérmes volt ebben a számban, azaz az első versenynapon jó eséllyel meglehet az első magyar érem is a francia fővárosban. Pap összesen öt számban indul, ezek közül nem az 50 méter gyors a legnagyobb erőssége. Az uszodában délelőtt az előfutamokat bonyolítják le, este következnek a döntők.

Az asztaliteniszezőknél az Arlóy ZsófiaSzvitacs Alexa páros a nyolcaddöntőben kezd a WD20-as kategóriában, mégpedig egy nehéznek tűnő ellenféllel, a kínai Liu Menggel és Mao Csing-tiennel. A magyarokat a kilencedik, az ázsiaiakat a hetedik helyen emelték ki.

A pingpongosok a dél-párizsi 4-es Arénában versenyeznek, az 1-es Arénában pedig a pétanque-hoz hasonló golyósportban, a bocciában vetélkednek a résztvevők, köztük – 16 év szünet után – két magyar is. Nagy Vivien a BC2-es, az éremesélyesek között számontartott Szabó Alexandra pedig a BC4-es kategóriában érdekelt. Mindketten csoportmérkőzéseket játszanak csütörtökön, Szabó kettőt, Nagy egyet.

A magyarok csütörtöki programja:

ÍJÁSZAT (Invalidusok)

  • Gáspár Tamás (W1, egyéni) rangsoroló 9.00

ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)

  • Konkoly Zsófia (S9) 400 m gyors, előfutam 9.43 (döntő 17.40)
  • Adámi-Rózsa Zsanett (S2) 100 m hát, előfutam 10.26 (döntő 18.10)
  • Pap Bianka (S10) 50 m gyors, előfutam 11.18 (döntő 19.43)

ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)

WD20, páros, nyolcaddöntő:

  • Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa (9.)–Liu Meng, Mao Csing-tien (kínai, 7.) 14.30

BOCCIA (Dél-párizsi 1-es Aréna)

csoportmérkőzések:

BC4, D csoport:

  • Szabó Alexandra–Anita Raguwaran (német) 12.50
  • Szabó Alexandra–Laissa Polyana Teixeira (brazil) 19.20

BC2, D csoport:

  • Nagy Vivien–Chantal van Engelen (holland) 18.10

(MTI)