Két magyar vitorlázó indul a párizsi játékokon, ahol jó esély van az újabb éremre. Érdi Mária (ILCA 6) már harmadik olimpiáján vesz részt, világ- és Európa-bajnokként egyértelműen dobogóesélyesnek számít. A férfiaknál ezúttal Vadnai Jonatán (ILCA 7) váltja a korábbi két olimpián szerepelt bátyját, Benjamint. A fiatalabbik Vandai-testvér a februári Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert, így a pontszerzés tőle sem lenne meglepetés.
Legutóbb Berecz Zsombor (Finndingi) révén megszületett a magyar vitorlázás második olimpiai érme a Detre fivérek (Repülőhollandi) 1980-as bronza után. A tokiói második Berecz már szövetségi kapitányként lesz jelen Marseille-ben, ahol a vitorlásversenyeket rendezik.
Tokióhoz képest a program változott, kikerült a műsorból a Finndingi, valamint női és férfi 470-es helyett a kétszemélyes dingiben vegyes párosban lehet indulni. A Laser már ILCA (6 és 7) néven fut, új szám a kitesurf (sárkányszörf), a szörfösök pedig az eddigi RSX helyett támasztóuszonyos (IQ Foil) deszkával szállnak vízre.
A vitorlázás már az első olimpián is hivatalos szám volt, igaz, a viharos időjárás és a hajóhiány miatt nem rendezték meg a versenyeket.
Azóta csak egyszer, 1904-ban nem szerepelt az olimpián. Ez az állandóság csak látszólagos, mert a hajóosztályok változnak. Tokióban tíz vitorlázó versenyszámban osztanak érmeket. Női és férfi szörfben, lézerben (laser) , lézer radiálban, finn dingiben, női és férfi 470-esben, női és férfi 49-esben, valamint Nacra 17-ben. Ez utóbbi, valamint a női 49-es hajóosztály először szerepel az olimpia műsorán. A kéttörzsű Nacrában vegyes csapatok (egy férfi, egy nő) indulnak.
A vitorlázók nem kerülnek sokszor képernyőre, pedig szinte az egész olimpiát végigversenyzik, minden hajóosztályban tíz futamot és végén úgynevezett éremversenyt tartanak. Ide azok kerülhetnek, akiknek a legkevesebb az összesített helyezési számuk. (A leggyengébb eredmény kiejthető.)
SZINTE MINDIG VAN MAGYAR VITORLÁZÓ AZ OLIMPIÁKON, DE EDDIG CSAK EGYETLEN ÉRMET SZEREZTÜNK. 1980-BAN DETRE SZABOLCS ÉS DETRE ZSOLT A REPÜLŐ HOLLANDIBAN LETT HARMADIK.
(Index/MTI)
Vitorlázás Párizsban:
- Összlétszám: 330 fő, 165 férfi, 165 nő
- Versenyszámok: 6 hajóosztály, 10 szám
- Indítható versenyzők egy országból: számonként egy hajó
- Helyszín: Marseille jachtkikötő
- Időpont: július 28-augusztus 8.
- Lebonyolítás: minden hajóosztályban a selejtező futamok után, amiből a két legrosszabb kiejthető, a tíz legjobb jut be a dupla szorzós éremversenybe.
Férfi címvédők és legutóbbi világbajnokok:
szörf (IQ Foil):
- tokiói bajnok: Kiran Badloe (Hollandia)
- 2023-as világbajnok: Luuc van Opzeeland (Hollandia)
Laser (ILCA 7):
- tokiói bajnok: Matthew Wearn (Ausztrália)
- 2023-as világbajnok: Wearn
49-es
- tokiói bajnok: Dylan Fletcher, Stuart Bithell (Nagy Britannia)
- 2023-as világbajnok: Bart Lambriex, Floris van de Werken (Hollandia)
Mői címvédők és legutóbbi világbajnokok: :
szörf (RSX):
- tokiói bajnok: Lu Jun-hsziu (Kína)
- 2023-as világbajnok: Shahar Tibi (Izrael)
Laser Radial (ILCA 6):
- tokiói bajnok: Anne-Marie Rindom (Dánia)
- 2023-as világbajnok: Érdi Mária
49-s FX:
- tokiói bajnok: Martine Grael, Kahena Kunze (Brazília)
- 2023-as világbajnok: Vilma Bobeck, Rebecca Netzler (Svédország)
vegyes:
Nacra:
- tokiói bajnok: Ruggero Tita, Caterina Banti (Olaszország)
- 2023-as világbajnok: Tita, Banti
Magyar résztvevők Párizsban
- Érdi Mária