- Sport
- sznúker
- budapest snooker masters
- gerevich aladár nemzeti sportcsarnok
- révész bulcsú
- barry hawkins
- shaun murphy
- neil robertson
Révész Bulcsút csak klasszis játékkal lehetett legyőzni a budapesti gála döntőjében
További Sport cikkek
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
- Megvan, mikor és hol temetik el Keleti Ágnest
- A világ legmagasabb vulkánjához indul útnak négy magyar hegymászó
- Panaszkodnak az olimpikonok a párizsi játékokon kapott medálok minőségének romlása miatt
A Neil Robertson elleni döntetlennek köszönhetően Révész Bulcsú jutott be a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban megrendezett OMV Budapest Snooker Masters döntőjébe vasárnap délután. Az ausztrál már 3–1-re is vezetett, de a magyar játékos megnyerte a találkozó utolsó két frémjét, a döntetlen pedig neki kedvezett, hiszen korábban jobb frémkülönbséget épített ki, mint ellenfele.
A bronzmérkőzésen így a három vereséget szenvedő Shaun Murphy csapott össze a szintén világbajnok Robertsonnal, a győzelemhez két frémig kellett eljutni. Az első menetet az ausztrál kezdte, aki nagy tapsviharban vonult be a nézők elé, de Murphy magabiztosan játszott. Be is húzta az első kört, ráadásul pár egészen gyönyörű lövéssel kápráztatta el a közönséget.
Having a great time here in Budapest. The fans are just as amazing as last time I was here! 🇭🇺🙌🏻🔥 pic.twitter.com/cABM6y0vLB
— Neil Robertson (@nr147) January 5, 2025
Robertson azonban stílszerűen egy 147-es maximumbrékkel válaszolt, amelyet a közönség óriási üdvrivalgással fogadott. Az utolsó frémben Murphy tudta megragadni a kezdeményezést, amikor pedig már biztossá vált a győzelme, Robertsonnal felváltva lökték be a még asztalon lévő golyókat. Hát lehet ennél szebben befejezni egy meccset?
Sportági sztárok ide vagy oda, nem túlzás állítani, hogy a legtöbb kilátogatót a Révész Bulcsú és Barry Hawkins fémjelezte döntő összecsapás érdekelt, ahol már öt frémet kellett nyerni a győzelemért.
Az első menet rögtön izgalmasan indult, előbb Révész jutott el 26 pontig, majd az angol 27-ig, ezután viszont megakadt a játék. Végül a fiatal magyarnak sikerült belöknie az utolsó golyót, így megszerezte a vezetést. A második frémet már az angol kezdte jobban, bár volt lehetősége felzárkózni Révésznek, végül belehibázott, így hamar kiegyenlítődött az állás.
Ezután az idegek harcáról szólt a mérkőzés, mindkét játékos óvatosan játszott, de végül a 18 éves magyar koncentrált játékkal újra átvette a vezetést.
Rövid szünet után folytatódott a játék, az angol sztár pedig nem akart még nagyobb hátrányba kerülni, így – a foul ball ellenére – egy magabiztos 121-es brékkel behúzta a negyedik frémet. A lendület pedig megmaradt, és 94 pontot lökve már ő vezetett 3–2-re.
A hatodik menetben is Hawkins kezdett jobban, azonban 32 pontnál megtorpant, ez óriási sanszot jelentett Révésznek, hogy visszahozza magát a meccsbe. Végül így is tett, bár besegített a „Sólyom” becenévre hallgató angol bődületes hibája is, ugyanis kulcsszituációban nem találta el a pirosat.
A hetedik körnek úgy indultak neki a játékosok, hogy a vesztesnek két frémet kellene zsinórban megnyernie a győzelemhez. Ennek tudatában az angol elképesztő koncentrációval játszott, nem kímélve magát a nehezebbnél nehezebb lökésektől sem, amelyeknél a 18 éves ellenfele is csak tapsolni tudott. Végül egy 123-as brékkel fejezte be a frémet. Az utolsó menetben nagyon körültekintő játékot láthattak a nézők, egyik sznúkeres sem akarta egy rossz lökéssel könnyű helyzetbe hozni ellenfelét.
Végül győzött a rutin, Barry Hawkins a 93 pontnál állt meg, bár a lökést elhibázta a harmadik százpontos brékjéhez, a mérkőzést, és ezzel az OMV Budapest Snooker Masterst azért megnyerte.
A rutinos angol világklasszis szinten játszott, de szükség is volt rá, hiszen Révész méltó ellenfele volt a találkozón, ezt pedig a mérkőzés után ki is emelte:
Bulcsú napról napra jobban játszik, magabiztos volt a biztonsági játékban, és akár meg is verhetett volna ma este. Örülök a győzelemnek, és annak is, hogy ilyen lelkes közönség előtt játszhattam.
Alapvetően Révész is elégedett volt a teljesítményével: „Barry fantasztikusan játszott, megvoltak az esélyeim, amiket viszont nem használtam ki. Ebben ma ennyi volt.”
A magyar sznúkeres az Indexnek a levont tanulságokról is beszélt:
Neil és Barry is jó játékot mutatott, és még így is pariban tudtam lenni ellenük a tornán, amit nagyon jó érzés kimondani és nagyon sokat jelent nekem. Csodás volt ennyi néző előtt játszani, szerintem jól kezeltem a nyomást
– mondta elégedetten a 18 éves Révész.
De azt is kiemelte, hogy teljesen más volt úgy játszani ellenük, hogy előtte lehetősége nyílt hosszabban beszélgetni ellenfeleivel. Fontosnak tartotta, hogy ne úgy tekintsen rájuk, mint akik verhetetlenek lennének. Végül azért hozzátette: „Ez egy felejthetetlen érzés volt, olyan, mintha lejöttek volna közénk a tévéképernyőről.”
Révész Bulcsúval készült hosszabb interjúnkat alább olvashatják el.
A tabellát, illetve a végső eredményeket pedig ezen a linken találják.
(Ajánlókép: Magyar Snooker Gála Facebook)