Kovács István kiütéses győzelemmel búcsúzott

2002.04.20. 23:20
A lengyelországi Gdanskban, - ahol pályafutáasa első komolyabb győzelmét aratta -befejezte pályafutását Kovács "Kokó" István. Sikeres pályafutása méltó zárásaként kiütéses győzelmet aratott az amerikai Steve Trumble ellen.
A találkozó előtt az Univerzum menedzsmentje arra kérte Kokót, ne a Carmina Burana ritmusaira vonuljon be, mert ezzel a klubnak komoly pénzek - jogdíjak - kifizetését róhatják. Így nem volt meglepő, hogy a magyar öklöző - csak úgy, mint profi világbajnoki címe megszerzésekor a Bánk bán című opera Hazám, hazám áriájának hangjaira vonult be.

Öcsi bácsi is a sarokban

Kovács István mellett ezúttal nem csak Fritz Sdunek, hanem Szántó Imre (Öcsi bácsi) is helyet foglalt a sarokban. Mindkét edző, egy fehér trikóban, hatalmas KO-KO felirattal küldte ringbe a magyar öklözőt.

Az első három perc úgy tűnt nem hoz komoly izgalmakat, ám két perc elteltével egy sorozást követően megingott Trumble - azonban számolni nem kellett rá. A második menetben magára talált az amerikai öklöző, és több ütése is "ült" Kokón. Azonban ismét egy perccel a gong előtt, újabb nagy pofonokba lépett bele a tengeren túli bunyós.

Kiütés a harmadik menetben

A harmadik menetben aztán már csak egy bunyós volt a ringben. Fél perc volt hátra, amikor az amerikai padlót fogott, majd 12 másodperccel a menet vége előtt már fel sem tudott állni.

Kovács István ezzel méltó pontot tett karrierje végére. Amatőrként olimpiai világ és Európa bajnoki címet szerzett, majd a profik között sem állt meg a világbajnoki címig. A mérkőzés után klubja, menedzserei is ajándékozták meg a magyar ökölvívót, míg keménységéről híres edzője Fritz Sdunek sírva engedte ki a ringből egyik kedvencét.

Kokó: Jobb lett volna Budapesten búcsúzni
Kokó a találkozó után az RTL Klubnak nyilatkozva elmondta: nem tervezte a búcsút, de úgy érzi a gdanski helyszínnel keretbe foglalta pályafutását. Jobb lett volna Budapesten egy győztes címmeccs után abba hagyni, de úgy érzi így is egy sikeres karriert hagy maga mögött.

"Amit elterveztem, azt véghezvittem" -zárta Kokó. A folytatásról még nem tudott konkrétumokkal szolgálni, de úgy érzi ideje valamit visszaadni az ökölvívásnak.

Michalczewski megvédte címét
A nap főmeccsén a lengyel Dariusz Michalczewski huszonegyedik alkalommal védte meg profi ökölvívó félnehézsúlyú WBO világbajnoki címét. A Németországban élő, "Tigris" a gdanski gálán már a második menetben kiütötte kihívóját, az amerikai Joey de Grandist.

A szülővárosában diadalmaskodó 33 éves Michalczewskinek a mostani volt a 46. profi győzelme és továbbra is veretlen.