Népszerűsége azóta az egekbe szökött, hétfőn többek között ő kongatta meg azt a harangot, amely New York-i tőzsdét nyitja meg, szerepelt a WNBC rádió Howard Stern show-jában, s megbeszéléseket folytatott Madison Square Garden tulajdonosaival is. Ez utóbbi minden bizonnyal a jövőjét is befolyásoló eszmecsere lehetett, hiszen a téma egy Evander Holyfield (38-6-2; 25KO) elleni év végi összecsapás volt - közölte a prfibox című szakportál.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy marad nehézsúlyban, és kiáll Vitalij Klicskoval is. Mégpedig rövidesen, hiszen a WBA (World Boxing Association) szabályai szerint 180 napon belül meg kell védenie címét.
Klicskó tavaly novemberben mérkőzött Larry Donald-dal és összecsapásuk tétje az volt, hogy aki nyer, hivatalos kihívója lesz John Ruiz-nak. Ám időközben "jött" Jones és elverte Ruizt. Ha azonban megszeretné tartani a WBA nehézsúlyú övét, akkor április 15-ig el kell döntenie, megküzd-e, az azóta Amerikában "leértékelődött" ukránnal.
Jones azonban össze-vissza beszél. Előbb úgy nyilatkozott, hogy nem ragaszkodik az övekhez, egy másik nyilatkozatában azonban már azt mondta, bárkivel megmérkőzik, ha jól megfizetik.