A találkozót azonban csak akkor tarthatják meg, ha "Madár" a hétvégén Bayreuth-ban megnyeri következő mérkőzését. Ez az előzetes várakozások szerint nem jelenthet gondot az eddig profiként tizenhét győzelmet arató bokszolónak, az algériai születésű, de francia színekben versenyző francia Ramdane Serdjane ellen.
Serdjane profiként eddig huszonhat meccste játszott és mérkőzseinek alig több, mint felét, tizennégyet nyert meg, közülük ötöt kiütéssel. A francia nem verhetetlen, de a szintén universumos Mario Veit és a kisnehézsúlyú WBA világbajnok Silvio Branco sem tudta őt kiütni.
Erdei, aki 2002 decembere óta őrzi a WBO kisvilágbajnoki címét, utoljára szeptemberben a spanyol Perez elleni tizenkét menetes összecsapáson védte azt meg. Akkor a találkozó után úgy nyilatkozott, még életében nem volt olyan kimerült. Ettől most minden bizonnyal nem kell tartania, hiszen a francia elleni összecsapása csak nyolcmenetes lesz.