A profibox című szakportál tudósítása szerint a francia Ramdane Serdjane teljesen tehetetlen volt a 78,5 kilogrammal mérlegelő magyar bokszoló ellen, Erdei az egész meccsen érvényesítette jelentős fizikai és technikai fölényét.
Nyolc menet helyett csak egy fél
A nyolc menetesre tervezett mérkőzés csak az első menet közepéig tartott. Ekkorra a magyar bokszoló már kétszer is padlóra küldte ellenfelét, így gyors kiütéses győzelemmel zárta le az egyenlőtlen küzdelmet. Az amatőrként világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes ökölvívónak a profik között ez volt tizennyolcadik diadala, és ellenfelei csupán ötször tudták tartani magukat a meccs végéig.
Serdjane-nek az Erdei elleni meccs már a huszonhetedik profi mérkőzése volt, amelyből tizennégyet megnyert. Ugyan korábban már legyőzte, de kiütni nem tudta az Erdeihez hasonlóan az Universumban bokszoló Mario Veit és a kisnehézsúlyú WBA világbajnok Silvio Branco sem.
Erdei legközelebb várhatóan január 17-én lép ringbe, reményei szerint a Michalczewskit legyőző mexikói Julio César Gonzalez ellen.