forrás: Epa |
A "visszavágót", melyet a Boksz Világtanács (WBC) félnehézsúlyú világbajnoki övéért rendeztek Las Vegasban, óriási felhajtás előzte meg, már napokkal korábban elkezdődött a "baráti" üzengetés. Ennek ellenére az első menetben úgy tűnik semmi rendkívüli nem lesz az összecsapáson, Jones simán jobb volt. A második három percre aztán egy másik Tarver jött ki, aki a Profibox.hu információi szerint védte ellenfele jobbegyenesét, majd egyből kontrázott egy balhoroggal, amivel telibe kapta az újabb ütést indító Jonest.
A súlycsoportoktól függetlenül a világ legjobbjának tartott amerikai a sarokba zuhant, majd megpróbált feltápászkodni. Először még visszazuhant, majd másodszorra ugyan felemelkedett, de alig állt a lábán miközben Jay Nady mérkőzésvezető tízig számolt és beszüntette a mérkőzést.
Jonesnak ez volt a második veresége pályafutása során, eddig csupán Montell Griffin diadalmaskodott ellene vitatható körülmények között. ('97-ben Jonest azért léptették le, mert a mérkőzésvezető szerint földön lévő ellenfelet ütött ki, a televíziós felvételeken azonban jól látszott, hogy nem ért le Griffin térde.) Griffin - akit Dariusz Miczhalczewski is megvert - tavaly áprilisban lépett utoljára ringbe, és pontozásos vereséget szenvedett éppen Tarvertől.