További Boksz cikkek
- Minden napra egy Mike Tyson-bomba: Evander Holyfield kihívta a füle megcsonkítóját!
- Videón a perdöntő bizonyíték, ahogy Mike Tyson megkegyelmezett Jake Paulnak
- Kokó lerántja a leplet a Jake Paul – Mike Tyson-meccs titkairól
- Ezt a szőke lányt többen bámulták, mint Mike Tysont és Jake Pault együttvéve
- Nem akárki Mike Tyson legyőzőjének barátnője, igazi sporthíresség
Visszavonulásra kérik a Tigrist
A szintén félnehézsúlyú Dariusz Michalczewski kiütése egyértelműen háttérbe szorította Erdei sikerét, és a Tigrisről többnyire úgy írnak, hogy nem egyéniségéhez méltóan ért véget a karrierje. A francia Fabrice Tiozzo utáni vereséget követően a visszavonulást Michalczewski még ugyan nem erősítette meg, csak annyit mondott, aludnia kell néhányat arra, hogy van-e értelme egy újabb próbálkozásnak. A Bild honlapján a szavazók közel negyede gondolja úgy, innen már nincs visszaút. Edzője, Fritz Sdunek állítólag már 2003 márciusában, utolsó győztes találkozója után edzőként és barátként is azt tanácsolta neki, eljött az ideje a visszavonulásnak, mert már egyre lassabbak a reflexei, és az ütéseket sem bírja olyan jól, mint korábban. A barátnője, Patricia a mostani veresége - balszerencséjére épp a hozzá közel eső sarokba vágódott el a Tigris - után kérte arra, hagyjon fel a sportággal.
A szurkolók nem hisznek Erdei sikerében
Két éve azonban kétségtelenül vonzotta Rocky Marciano csúcsának beállítása, és szerette volna negyvenkilencedszer is győztesen elhagynia a ringet, ez azonban nem sikerült neki, mert a mexikói Julio Cesar González ellen 2003 októberében alulmaradt. Az az összecsapás egyébként hasonlított valamelyest Erdei szombati meccséhez, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy akkor nem védték a bajnokot, most azonban igen.
Az általános fanyalgás ellenére azt mindenképpen értékelni kell, hogy Erdei egy menetet, az utolsót leszámítva nem került a kiütés, vagy a padlózás közvetlen közelébe. Jól védekezett, és ha nem is mindig látványos ütésekkel, de feltartóztatta állandóan rohamozó riválisát. Erdei számára talán ő a létező legkellemetlenebb ellenfél. A profiboksz.hu portál szavazói közül mindössze tizenkilenc százalék, vagyis minden ötödik mondta azt, hogy Erdei nyert. A szavazók több mint fele érzi úgy, hogy Erdei veszített.
Nagy ászok a vert mezőnyben
Az eredmény mindenesetre kedvező volt a magyar bajnoknak, és a sikernek köszönhetően a boxrec.com amerikai szaklap ranglistáján az első helyre ugrott, bár ennek szakmai berkekben csekély a jelentősége. A Michalczewskit kivégző francia Tiozzo nyolc helyet ugrott előre, és a második lett. A súlycsoport jelenlegi legjobbjának tartott, vb-övvel viszont nem rendelkező Glen Johnson a harmadik. Tarver a negyedik, Gonzalez az ötödik.
A másik szakportál, a fightnews.com még nem frissítette a szombati meccsek után a ranglistáját, így azon Erdei továbbra is hatodik. (Ezt az összevetést Johnson vezeti, aki korábban felvetette, szívesen megmérkőzne Erdeivel.) Az Universum menedzsmentje már azon tanakodik, hogy Tiozzót szerzi meg újra, de most Erdeinek.
Minden a pénzről szól
"Most azt látom jobb ötletnek, és el is kell gondolkodnunk azon, hogy inkább Erdei Zsolttal próbálkozunk. Most is megnyerte címvédő mérkőzését az argentin Garayjal szemben, de ahhoz, hogy igazi nagy bajnok legyen, kiváló bokszolókat is le kell győznie" - jelentette ki Klaus-Peter Kohl, az istálló vezetője.
A franciák már a sajtótájékoztatón úgy reagáltak, ők biztosan nem futamodnak meg, ám rögtön kiemelték, hogy a pénzügyi kérdésekben kell legelőször megállapodni.
A profi karrierjét 2000-ben kezdő Madár tehát egy címegyesítő mérkőzés előtt is állhat, és Tiozzóval feltétlenül szívesebben találkozna, mint Garayjal, és ennek hangot is adott, még szombat este. Ha létrejön a meccs, akkor Erdeinek megint lehetősége nyílhat, hogy bosszút álljon Michalczewskiért, mint tette azt tavaly januárban Gonzalezzel szemben.
Szombattól Erdei a legpiacképesebb
Szombaton az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Klicsko-fivérek távozása, valamint a Tigris csúfos kudarca után Erdei a legpiacképesebb versenyzője a hamburgi klubnak, és ezt az állapotot alighanem igyekeznek is minél tovább fenntartani, vagyis valószínűsíthető: a francia előtt egy gyengébb képességű öklözővel bokszolhat Erdei.