Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Csonttörő kiütője már a mérlegelésnél elbukott

2006.09.17. 18:58
Két nagypehelysúlyú világbajnoki címmérkőzést is rendeztek szombat este Las Vegasban. A mexikói Barrera a közönségnek nem tetsző találkozót nyert meg egyhangúlag, míg a dominikai Joan Guzman hatalmas lelki előnnyel lépett szorítóba, hiszen a címvédő Barrios nem tudta hozni a súlyát. Az argentin Barrios májusban negyvenkilenc másodperc alatt ütötte ki Nagy János, most viszont elveszítette a WBO övét.

A mexikói Marco Antonio Barrera megvédte nagypehelysúlyú világbajnoki címét, mivel Las Vegasban egyhangú pontozással nyert az amerikai Ricardo "Rocky" Juarez ellen.

Barrerától többet várt a közönség

Mindhárom bíró Barrerát látta jobbnak (117-111, 115-113, 115-113), ugyanakkor a közönségnek egyáltalán nem tetszett a produkció, az AP és az AFP beszámolója szerint a nézők fújolással, fütyüléssel adták a küzdő felek értésére, hogy több akciót, dinamikusabb bokszolást várnak.

A két öklöző május 20-án már megmérkőzött egymással a Boksz Világtanács (WBC) övéért, akkor is Barrera címvédésével zárult a találkozó. Igaz, furcsa körülmények között. Először döntetlent hirdettek, de azután kiderült, hogy a 114-114-es pontarányt kihozó bíró rosszul adta meg az eredményt, és valójában Barrerát látta jobbnak 115-114-re. Ezzel a mexikói diadalmaskodott, mivel egy másik pontozó is neki adta a mérkőzést, 115-113-mal, és csupán a harmadik szakember vélte úgy, hogy Juarez volt jobb 115-114-gyel. Ezúttal egyértelmű volt a pontozás.

Barrera mérlege immár 63 győzelem, négy vereség, míg Juarez mostanáig 25 mérkőzését nyerte meg és hármat vesztett el.

Barrios már a fogyasztásnál vesztett

A súlycsoport másik párharca érdekes forgatókönyv szerint alakult. Az argentin Jorge Rodrigo Barrios és a dominikai Joan Guzman azzal a tudattal feszülhetett egymásnak, hogy előbbi nem tudta hozni a súlyát, így elvesztette a Boksz Világszervezetnél (WBO) őrzött - májusban Nagy János ellenében megvédett - övét, vagyis megüresedett trónért zajlott a küzdelem.

Guzman nagyon jól öklözött, komoly előnyre tett szert, a találkozó második felében azonban kissé könnyelmű volt, így Barrios feljött. A meccset a dominikai nyerte megosztott pontozással (113-114, 114-113, 115-112).

Amennyiben Barrios a hatodik menetben mélyütésekért nem kap pontlevonást, döntetlent hirdettek volna. Guzman eddig mind a 26 mérkőzését megnyerte, Barrios 46 győzelmet, 2 döntetlent és 2 vereséget számlál.

Harmatsúlyban mexikói döntő

Ugyancsak Las Vegasban csapott össze a harmatsúly WBC-övéért a mexikói Israel Vasquez és honfitársa, Johnny Gonzalez. Noha utóbbi a mérkőzés első felében jobban mozgott és balhoroggal kétszer meg is lepte Vasquezt, a címvédő a hetedik és a tizedik menetben is padlóra küldte őt, edzője pedig a második esetnél bedobta a törölközőt. Vasquez mérlege 41 győzelem, három vereség, Gonzalezé 33 sikeres ütközet, öt vesztett meccs.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?