A korábbi hírektől eltérően január 27-én, Düsseldorfban lép kötelek közé legközelebb Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka.
A magyar klasszis hetedik címvédő összecsapására eredetileg két héttel korábban, január 13-án került volna sor Halléban, míg Düsseldorfban az Universum Box Promotion másik világbajnoka, az ukrán Vlagyimir Szidorenkóé lett volna a fő mérkőzés.
Végül az Universum döntött a cseréről, és ez az új időpont biztosnak tekinthető. Erdei legutóbb július végén mérkőzött címmeccsen, akkor imponáló ökölvívással védte meg világbajnoki övét saját klubtársa, Thomas Ulrich ellen.
A találkozó után a magyar ökölvívó úgy nyilatkozott, bárki ellen hajlandó kiállni, de csak gyermeke születése után. A kis Erdei, a múlt héten megszületett, így a januári időpont éppen megfelelőnek látszik a címvédésre. Azt azonban továbbra sem lehet tudni, kivel küzdhet meg januárban, a német istálló a WBO ranglistáján hatodik, román Adrian Diaconuval.
A félnehézsúlyú világbajnok hetedik alkalommal teszi kockára vb-övét, és második alkalommal mérkőzik Düsseldorfban. Madár ezt megelőzően májusban lépett szorítóba a félmilliós lakosú városban, amikor a 10. menetben technikai KO-val legyőzte az ausztrál Paul Murdochot.