További Boksz cikkek
- Egy héttel győzelme után meghalt Paul Bamba világbajnok bokszoló
- Csaltak a pontozók, meglopták volna Tyson Furyt?
- Uszik ismét megverte a Cigánykirályt, már csak Dubois áll közte és a halhatatlanság között
- Tyson Fury negyedmázsával nehezebb Olekszandr Usziknál
- Tizenegy percig bámulták egymást, Uszik és Fury már a meccs előtt rekordot döntött
Sportdiplomáciai vonalon sikeresebb volt a chicagói ökölvívó vb, mint a ringben - elvégre az egy olimpiai kvótával szemben - a félnehézsúlyú Szellő Imre szerezte, ő jutott egyedül a legjobb nyolc közé - Csötönyi Sándor EABA-elnöki megválasztása áll. Ehhez gratulált Molnár Zoltán MOB-igazgató az elnöknek a soros olimpiai egyeztetés bevezetéseként.
Persze ahhoz is, hogy a junior és kadett Európa-bajnokságokon kiválóan szerepeltek a fiatal bokszolók, azaz a londoni olimpiára a szó szoros és átvitt értelmében is ütőképes csapatunk lesz.
Ami a vb-szereplést illeti, azzal nem elégedettek a vezetők, igaz, Csötönyi két fontos tényezőt is megemlített: az irreális sorsolást - nem volt kiemelés -, valamint azt, hogy a stílusos, magyaros bokszot nem igazán díjazzák a pontozásnál.
"Nekünk kell alkalmazkodni a géphez, elvégre a gép nem fog hozzánk" - adta ki a jelszót az elnök, jelezve, hogy manapság az igazán nagy ütéseket díjazzák, nem pedig az apró, finom akciókat, sorozásokat.
Ha sikerül is átállni, akkor is borzasztó nehéz felvenni a kesztyűt olyan vetélytársak ellen, mint például az oroszok, ahol a szövetség költségvetése 3 millió euró, azaz 750 millió forint egy évben (a magyar szövetségé 150 környékén mozog).
Jelenleg egy nemzetközi kimutatás szerint a svájci és a macedón szövetséggel áll egy szinten a magyar büdzsé - holott a honi ökölvívás valamelyest nagyobb hagyományokkal bír. Az azonban egyelőre álom, hogy a Csötönyi által "janicsáriskolának" nevezett orosz rendszert itthon is meghonosítsák. Kint hatéves gyerekeket gyűjtenek össze - vagy 200 ezret -, akiket 18 éves korukig palléroznak, ringben és iskolapadban egyaránt, aztán a legjobbak fix fizetéssel folytatják tovább.
"Olyan hátrányból indulunk, hogy az embertelen. Mi tényleg amatőrök vagyunk hozzájuk képest" - közölte az elnök, megjegyezve, hogy nálunk 23-24 éves korig lehet számolni egy öklözővel, utána garantáltan elnyeli őket a profivilág, azaz nagyon észnél kell lenni a legjobbak és a mögöttük állók menedzselésénél. Már most tudható, hogy a mostani válogatott krémje Peking után profinak áll. Az athéni olimpiára kijutó Bedák Zsolt már meg sem várta 2008-at, gyorsan profinak állt, ahogy tehette, és vélhetően testvérére, Pálra ugyanez a sors vár, a junior vb-győztes Káté Gyula is vélhetően a profi karriert választja.
A MOB-nak és az államnak hála több pénz jut az ökölvívóknak is jövőre, de szükség is van erre: a nemzetközi szövetség eddigi fő beszállítóját kirúgták, így a komplett kesztyűállományt és a fejvédőket is le kell cserélni az új szponzor termékére.
Emellett a korábbinál is több versenyre viszik el a fiúkat, hogy a lehető legjobb helyre kússzanak fel a világ ranglistán. Csötönyi szerint ez fontos, új pozíciójában ugyanis arra törekszik, hogy a hátralévő két olimpiai kvalifikációs tornán a világrangsor alapján emeljék ki a ranglista szerinti legjobb négy versenyzőt.
"Összeteszem a két kezem, ha még három kvótát szerzünk" - emellett emlékeztetett arra, hogy Sydney előtt, az Erdei-féle bivalyerős korosztály tagjai közül is csak hárman jutottak el a játékokra.
Pekingbe viszont eljutottak már az ökölvívók: a válogatott tagjai Balzsay Károly kapitány vezetésével az olimpia helyszínén tartózkodnak, igaz, beszámolójuk szerint a helyzet nem éppen rózsás. "Bejött a hideg, mindenki bedurrantott a hideg miatt, így aztán olyan a szmog, hogy az elképzelhetetlen - tolmácsolta a kintiek helyzetjelentését Csötönyi. "Mindenki rosszul van, kátrányt köpnek a fiúk, akad, akinek az orra vérzik."