Erdei mellé igazolták az argentin Garayt

2008.11.26. 13:05
Az argentin bokszoló mindent megtesz annak érdekében, hogy harmadszor is megmérkőzhessen az őt kétszer is legyőző magyar világbajnokkal. Garay meccseit a jövőben Erdei klubja, az Universum szervezi.

Hugo Hernan Garay az elmúlt hét végén a német Jürgen Brahmer ellen aratott győzelmével megvédte a WBA félnehézsúlyú világbajnoki címét. Az argentin bokszoló – aki profi pályafutása 35 meccséből mindössze hármat vesztett el – rögtön a rostocki találkozó után kihívta Erdei Zsoltot, akitől korábban kétszer is kikapott.

A magyar bokszoló 2004-ben és 2005-ben is pontozásos győzelmet aratott – mindkétszer WBO címmeccsen –, de az eredmény jogosságát Garay mindkét esetben vitatta.

Az argentin nem mond le tervéről, hogy ténylegesen is megverje Erdeit, és a profiboksz.hu információi szerint ennek érdekében leszerződött a magyar ökölvívó klubjával, az Universummal, így a jövőben a németek szervezik a meccseit.

Ezek után egyre kevésbé elképzelhetetlen, hogy létrejön a harmadik ErdeiGaray, amely a két világbajnok közötti címegyesítő meccs lenne. Erdei legközelebb januárban Jurij Barasjan ellen lép ringbe, hogy tizenegyedszer védje meg a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki címét. 2005 májusában, második mérkőzésük után a magyar világbajnok úgy nyilatkozott, soha többé nem akarja látni Garayt.

Garay szerződtetése nem jó jel Erdei Zsolt számára, az argentin ugyanis jóval fiatalabb, verekedős stílusa is eladhatóbb, tehát nagy a valószínűsége annak, hogy a jövőben inkább őt igyekszik majd sztárolni az Universum. Már csak az a kérdés, hogy az első lépés ebben a címegyesítő mérkőzés megszervezése lesz-e.