Balzsay nem marad ökölvívó-kapitány
Balzsay Károly, a férfi ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya véglegesen megegyezett a Központi Sportiskolával, így a jövő évtől ő lesz az utánpótlásklub vezetőedzője és nem pályázza meg a szakvezetői posztot. "Gyorsan egyezségre jutottunk a KSI vezetőivel. Jó lesz a fiatalokkal együtt dolgozni, ráadásul közalkalmazotti státuszba kerülök, aminek az egyik legnagyobb előnye, hogy hosszú ideig nyugodtan dolgozhatok" - mondta az MTI-nek a szakember.
Balzsay távozása már keddtől szinte biztosra vehető volt, s a magyar szövetség elnökségi ülésén el is hangzott, hogy nem nyújtja be pályázatát a poszt újbóli elnyeréséért. A válogatottat 2004 végétől irányító tréner akkorra már tulajdonképpen mindenben megállapodott a KSI-vel, de a végső szót csütörtökön mondták ki a felek, így ő akkor még óvatosan fogalmazott.