Bokszmúlt nélküli kapitányt választottak
A Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) nem hosszabbította meg az eddigi kapitány, Balzsay Károly szerződését. A pekingi olimpián egy győztes meccsel fejezte be szereplését a csapat - Szellő Imre ezzel mindjárt hatodik lett -, a mérlegen ugyan javított a liverpooli Európa-bajnokság egy ezüst- és három bronzérme, de ezzel együtt sem hosszabbítottak Balzsayval, aki ezek után nem pályázott.
December közepéig négyen jelentkeztek: az Európa-bajnok Badari Tibor, Váradi János, Farkas József és az edzőbizottság vezetője, Kovács László. A 48 éves Kovács pályázatát találta legjobbnak a Kovács „Kokó” István vezette ötfős bíráló bizottság.
Kovácsnak van ugyan a legszerényebb bokszmúltja, csak alapszinten űzte a sportágat, de megfelelő szakedzői papírokkal rendelkezik, míg az olimpiai bronzérmes Váradi pályázata azért vérzett el, mert nincs megfelelő végzettsége.
"Örülök, hogy megkaptam a bizalmat. Azt hiszem, talán az döntött mellettem, hogy a pályázatomban elsősorban az előttünk álló feladatokról és azok végrehajtásáról írtam, s nem az önéletrajzomról. A legfontosabb célom, hogy eredményeket produkáljunk, méghozzá olyanokat, melyek méltóak a sportág hagyományaihoz.
Meghatároztam egy követelményrendszert is, melynek meg kell felelniük a válogatott versenyzőknek. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a kiemelt versenyeken részt vegyenek a bokszolóink és természetesen, hogy ezeken eredményeket hozzanak.
A korábbiakhoz képest némileg mindenképpen változtatni kell, hiszen az elmúlt időszakhoz viszonyítva kevesebb forrás áll majd rendelkezésünkre. A kevesebb edzőtáborozási lehetőség pedig azt is jelenti, hogy a klubokban folyó munkának tovább nő majd a szerepe.
Január végén, február elején már találkozom a srácokkal és csinálunk egy átfogó állapotfelmérést, aztán nem sokkal később következik a Bocskai emlékverseny. Természetesen a közeljövőben az edzőkkel is le fogok ülni, hogy megbeszéljem velük a feladatokat."
Kovács elsősorban menedzserként képzeli el a válogatott vezetését - kiváló szervező hírében áll -, a jelenlegi hírek alapján Farkas József lesz mellette elsőszámú segítő. Az elnökség egyhangúlag támogatta kinevezését.
A szakemberrel két plusz kétéves szerződést kötöttek, első nagy vizsgája az idei milánói világbajnokság lesz.