Joe Calzaghe veretlenül vonult vissza

2009.02.06. 10:30 Módosítva: 2009.02.06. 10:59
Nem tudja magát elképzelni a ringben a 46 győztes meccsel visszavonuló Joe Calzaghe, ezért véglegesnek tekinthető a búcsúja. A walesi egyszer sem kapott ki, akkor sem kellett félteni, ha mindjárt az első menetben leterítették. Tizenegy éven át volt világbajnok a nagyközépsúlyban.

Negyvenhatodik győztes meccse után nem talált újabb motivációt az ökölvívásban a veretlen walesi, Joe Calzaghe, tartotta magát korábbi ígéretéhez: bejelentette visszavonulását. Tavaly novemberben egyhangú pontozással győzte le Roy Jonest New Yorkban, népes szurkolótábora akkor látta utoljára a ringben.

A márciusban 37 éves, újabban félnehézsúlyban mérkőző klasszis nem akarta megdönteni Rocky Marciano csúcsát, aki negyvenkilenc győztes meccsel hagyta abba pályafutását.

Calzaghe 1997 októberében lett először a Bokszvilágszervezet (WBO) világbajnoka, Chris Eubanket verte, már az első menetben padlóra küldte a szintén zseniális öklözőt, aki Anglia egyik legnépszerűbb bokszolója volt akkortájt.

A walesi hamarosan átvette ezt a szerepkört, 55 ezer néző előtt is bunyózott, és ha padlóra került is - Hopkins és Jones mindjárt az első menetben megrendítette - valahogy sohasem kellett aggódni érte, mert feltartóztathatatlanul ment előre, rengeteget ütött, rendre felőrölte riválisait. Előfordult, hogy tizenkét menet alatt ezer ütést indított.

“Nehéz döntés volt, de mindent elértem, amit a bokszban el lehetett. Tizenegy éve vagyok világbajnok, nem volt már új cél előttem, ezért jöhetett el ez a nap, amikor azt mondom: vége. A gyerekeim és az édesanyám is azt akarta, hogy így legyen” - mondta a BBC-nek.

“Bár ebben a sportágban soha nem lehet kijelenteni, hogy soha többet nem bokszolok, de én nem látom magamat, nem tudom elképzelni magam újra a ringben. Annyi minden van még, amit csinálni akarok. Roppantul örülök, hogy úgy jelenthetem be a döntésemet, hogy egyszer sem kaptam ki. Nem sokan mondhatják el ezt” - tette hozzá.

Az Olasz Sárkánynak is becézett versenyző Londonban született, de kétévesen Walesbe költözött, első edzője édesapja, Enzo volt. 25 évet töltött a ringben.

Calzaghe huszonkétszer védte meg címét, több címegyesítő meccsen is bokszolt, 2007-ben Mikkel Kessler ellen három övet is szerzett. “Nagy álmom vált valóra akkor, mert több mint ötvenezren szurkoltak nekem.”

Valószínű, hogy a klasszis nem szakad el a sportágtól, promóter is lehet, valamint jótékonysági munkával szeretne foglalkozni.

Calzaghe pár éve még azt sem tartotta kizártnak, hogy egyszer Erdeivel meccseljen - érdekelte volna a stílusa -, de erre esélye sem volt. Balzsay Károly az ő gazdátlanul hagyott övéért szállt volna csatába tavaly szeptemberben, de megsérült, így az orosz Gyenyisz Inkintől vette el a címet január elején.

A Profiboksz.hu honlapon kommentező szakértő publikum sajnálja, hogy visszavonult az évtized súlycsoportoktól függetlenül egyik legnagyobb alakja, de szinte teljesen egyetértenek abban: "Végre valaki, aki tudja, hogy mikor kell kiszállni."