Féltem, hogy felrobbantanak a döntőben

„Szép volt az eddigi hatvan évem, a következő hatvan is ilyen lehet. Kemény vagyok ám, mint a vídia, és még mindig pontos” – viccelődött az 1972-es olimpia bajnoka, Gedó György. A születésnapját április végén ünneplő ökölvívó bottal jár, de már évek óta csak eggyel, büszkélkedett.

Különös életút az övé, címszavakban is nehéz összefoglalni. 1967-ben, 18 évesen tűnt fel a 48 kilósok közt, a csapatbajnokságon mindenkit legyőzött, már tizenkilenc évesen kijutott élete első olimpiájára. 1969-ben Európa-bajnok, két év múlva megvédte címét,1972-ben olimpiai bajnok. Egy év múlva bilincsben vitték el, hogy kitöltse katonaidejét. 1973-ban nem nyerhette meg harmadik aranyérmét, mert letörött egy darab hüvelykujjából. 1975-ben megnyerte az előolimpiát, de a játékokon már nincs szerencséje. 1980-ban már edzősködött, de még egy hirtelen támadt ötlet után kivívta a moszkvai szereplés lehetőségét.

1993 újabb fontos dátum. Hóna alá fogott egy doboz Bagarolt, kiment a Hősök terére, hogy mások cipőit pucolja. Ha ma ilyenre vetemedne, a tévétársaságok élőben közvetítenék, akkor csak egy újságban jelent meg. Igaz, a hír futótűzként terjedt. Tüntetni ment, egyedül, hogy felhívja az állam figyelmét a nélkülöző bajnokokra. Lényegében ezzel az akcióval indította el, hogy Magyarországon olimpiai életjáradékot kapjanak a múlt kivételes klasszisai.

Egy év múlva súlyos edzésbalesetet szenvedett, tolókocsiba kényszerült, 1996-ban elveszítette feleségét, két kisgyereket nevelt fel egyedül. Pontosan tudja, milyen a nélkülözés, de sohasem sajnáltatta magát.

„Ötletgazdag ember vagyok, voltam – válaszolja a kérdésre, hogy honnan támadt a cipőpucolós gondolat. – Lemhényi Dezső és Tass Olga adta el az érmeit szorult helyzetükben. Én nem. Tudom, hogy ezt írták, de én nem. 300 ezer eurót adott volna érte egy amerikai üzletember, de ez a legféltettebb kincsem. Olyan jó elővenni a panelvillámban a páncélszekrényből. Jó emlékezni. Még arra az irdatlan sok munkára is. Mert hát ebben a sportágban csak úgy lehet eredményt elérni, hogy fizikai fájdalmat okozok.”

Gedónak nem volt könnyű gyerekkora, Újpesten született, édesapja vállalkozását államosították, édesanyja miatt orvosi tanácsra elhagyta a család a fővárost, Békéscsabára mentek. „Elvették apám műszerészműhelyét, én pedig egyszercsak arra ébredtem, hogy a kulákistállóban vagyok egy cirkuszi ló mellett. Akkor szerettem meg a lovakat. Sokat futottam utána, egyrészt, mert volt tér, másrészt a megélhetés miatt. Mert azért csibész voltam, néhány gyümölcsöt elvittem a fáról.”

A városban ismerkedett meg a boksszal is, szó szerint beesett a terembe, mert egy idősebb meglökte. Leült a padra, nézte a különféle kesztyűket, felhúzta az egyiket, majd az egyik már régebben öklöző társa meccsre hívta ki. „Csúnyán megvert, a szemem is bekékült. Otthon kaptam az újabb zakót, amiért verekedtem. Nyugtalanított a vereség, nagy alázattal elkezdtem megtanulni, hogyan kell bokszolni, nyolc hónap múlva húztam újra kesztyűt, és akkor már nem is kaptam ki a gyerektől.”

1965-ben visszatért a család a fővárosba, a hajógyárban kapott állást. „Minőségi hegesztő voltam. Talán sose kerestem olyan jól, mint akkor. Frankón mondom.”

Tehetsége szembetűnő, már maga is tisztában volt vele, hiszen egy 1965-ös munkásriportfilmben büszkén beszélt arról, hogy edzeni jár, és akár még az olimpiai aranyat is elérheti.

Három év múlva olimpikon lett. Mindenre figyelt, hiszen Mexikóvárosban még csak tanult, első nemzetközi versenye volt. Egy év múlva Bukarestben Európa-bajnok lett. Két év múlva is ő a legjobb, tehát favoritként ment Münchenbe.

„Öt meccset kellett nyernem. Jött egy thaiföldi, majd egy szovjet, aztán angol, ausztrál és a döntőben a koreai Kim. Közben jött a terrortámadás, én meg attól rettegtem, hogy bomba van a szorító alatt. Frankón mondom, tényleg. Brundage NOB-elnök bejelentette, hogy a játékokat folytatni kell, a terroristák bejelentették, akkor ők is folytatják. Féltem, szó szerint kakiban voltam. De semmi más nem lebegett a szemem előtt, minthogy meg kell nyerni, ha összedől a csarnok, akkor is. Az utolsó menetben megrendítettem Kimet, és akkor tudtam, nekem kell nyernem. Velem kezdődött az új időszámítás, én voltam a merénylet után az első bajnok. Brundage elnök személyesen adta át nekem az aranyérmet. Jöhetett a Himnusz, és életem képei. Mert tényleg leperegnek.”

Hiába nyerte meg az aranyat, be kellett vonulnia – bilincsbe verték –, és hiába mondták, hogy csak pár napot vagy hetet kell bent maradnia, kitöltötte a másfél évet. „Kettétörték a pályafutásomat ezzel a tizennyolc hónappal. Pedig abban az időben olyan erős és kemény voltam, hogy egyedül lebontottam volna a berlini falat.”

„Egész életemet az határozta meg, hogy őszinte, nyílt és közvetlen voltam. Lehet, hogy másoknak nem tetszett, ha kinyitottam a számat. De én nem tudtam visszatartani magam. De egyenes a gerincem, a megbocsátás embere vagyok.”

1975-ben megnyerte a montreali előolimpiát, 400 ezer dollárt kapott, és ugyan megfordult a fejében, hogy nem tér haza, annyira szerette a családját, hogy visszatért.

Moszkvában negyedik olimpiáján vett részt – senkinek sem sikerült ez a bravúr sem előtte, sem utána –, aztán edzősködött, és iskolázás közben végzetesnek látszó ütés érte. 97 kilós volt az egri tanítvány, aki megütötte.

„Felugrottam, ő meg rám vert a levegőben, és már hallottam is, hogy megreccsen a gerincem. Nem éreztem a lábam, sejtettem, hogy nagy a baj. Blokádinjekciót kaptam, és kétségbeesésemben már azt hittem, csak egy ráolvasó segíthet. Aztán felborultam a kerekes kocsimmal, és eszembe jutott: segíts magadon, az isten is megsegít. Hát rajtam segített a mindenható. Az én istenem. Lábra álltam, két bottal jártam, aztán az egyiket lerakhattam.”

1996-ban felesége meghalt rákban, állandósultak anyagi gondjai, egyik napról a másikra élt. Ma nincs, holnap lesz, ebben reménykedett. Rengetegen segítettek neki.

„Névtelen hősök, vagy mondhatnám, ismeretlen ismerősök. Nem kértem senkitől. Sohasem tudtam ezt az emberi méltóságot elfeledni, ezért segítettem utána magam is hajléktalanoknak, mindenkinek, aki rászorult. Zsákszámra vittem a cipőket a szállóra.”

Ismert és megtörtént eset: az egyik alkalmi árus az Örs vezér terén elájult, Gedó megérezte, hogy figyelnie kell. Villámgyorsan a feje alá nyúlt, nehogy a betonba verje. „Tudom, mi az éhség, mert heteken át csak bárányt ettem. Bárányfelhőt. Régi vicc. Láttam, hogy bizonytalanul áll a srác, felakadnak a szemei. Vettem neki egy kis hurkát meg savanyú uborkát.”

A sportágról nincs jó véleménye, se a hazai, se a nemzetközi boksz állapotáról. Nemrégiben kivonult belőle. Néhány megállapítás tőle: bukósisakban bokszolnak, a pontozógép megöli a bokszot, a 4x2 perc felesleges változtatás volt.

Az itthoni ökölvívásról: a házmester is lehet mesteredző, akik megérdemelnék, azok viszont a háttérben maradnak.

„Látom, hogy a felütéseket rosszul csinálják, rosszul tanítják. Eltűnt a magyar stílus, nincs már magyar mentalitás. Pedig amikor mi bokszoltunk, összeszarták magukat az ellenfelek. Hát ez eltűnt. 1960 után tizenkét év telt el olimpiai bajnoki cím nélkül. Én szereztem 72-ben. Utánam Kokó jött 96-ban, de már 24 év telt el. Most csak nem telik el 48 év a következőig, de még csak 24 sem. Bár látom, generációk maradtak ki. Pedig vannak tehetséges gyerekek, akik röptükben elkapják a legyet. Csak nem tanítják meg őket bokszolni. Bár aki azt állítja, mindent tud a bokszról, hazudik.”