Erik, Alexandra
EUR 382,50 Ft
USD 363,34 Ft
9 °C
23 °C

Csötönyi Sándor az AIBA végrehajtó bizottságában

2010.11.02. 11:33

Komoly magyar sportdiplomáciai siker született a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) Kazahsztánban zajló tisztújító kongresszusán, ahol Csötönyi Sándort, a magyar szövetség (MÖSZ) elnökét beválasztották a végrehajtó bizottságba. A MÖSZ tájékoztatása szerint Csötönyi a hatodik legtöbb szavazattal került be az AIBA legfelső irányító testületébe, melynek 1998 és 2002 között már volt tagja.

A kazah Almatiban újabb négy évre az eddigi első embert, a tajvani Vu Csen-kuót választották meg elnöknek. Az AIBA európai konföderációjának, az EUBC-nek a tisztújítását szerdán tartják meg Almatiban. Az EUBC-nek Csötönyi Sándor az alelnöke.

„Óriási megtiszteltetés, őszintén szólva nem is igazán számítottam rá - nyilatkozta az MTI-nek Csötönyi. - Jól esik, hogy ennyien támogattak, nagy dolog, hogy 59 jelöltből választottak be hatodiknak. A vb-tagság komoly előrelépés, a megváltozott struktúrában különösen fontos. A jövőben már nem csupán az európai versenyeken lesz beleszólásom a dolgokba, vb-tagként minden világversenyen felléphetek majd, ha kirívó dolgokat tapasztalok.”

„Nem sok értelme lenne, az AIBA az utóbbi években egy kézbe vonta az irányítást, a kontinentális szövetségeknek már nincs olyan hatalmuk, mint korábban” - nyilatkozta Csötönyi, hozzátéve, hogy szerdán dől el az is, hogy melyik bizottságot vezeti majd az AIBA-ban.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Hírek